őszintén szólva ezekről a napokról már nem írtam naplót,mert egyszerűen nem volt olyan perc,amit erre pazaroltam volna.
továbbra is willel mentünk együtt,és néha-néha találkoztunk valakivel útközben.
negreira - olveiroa
9 körül ébredtünk,gyorsan összepakoltunk és bementünk megnézni,hogy mi a helyzet. rosemary és josé még pakoltak. mondták,hogy fél 6-kor felmentek keresni egy-egy ágyat. benyitottak a szobába,és már senki nem volt ott:D kéééész ez a rohanó tömeg! pedig én csak poénból mondtam,hogy a német pasi 5-kor kel minden nap:D
nagyon durva egy nap volt (33 km),nem is tudom,úgy fél 8-ra érkezhettünk a szállásra. de rosemary és josé még később. de itt ennek ellenére is kaptunk matracot,és nagyon jól aludtam. az utolsó vacsoránk is megvolt egy vendéglőben. willnek is beszólt a német pasi (állítólag hangosan csukta be a vécéajtót,mikor mások aludtak),úgyhogy most együtt utáljuk. na jó,nem:)
olveiroa - finisterre
finisterrébe elég érdekesen érkeztünk meg,ugyanis este 6-ig corcubiónban piknikeztünk a tengerparton. elég fáradt voltam,nem tudtam túl gyorsan menni. amikor megérkeztünk az óceán partjára,az első dolgunk az volt,hogy bementünk egy boltba,vettünk egy csomó kaját,és leültünk a homokba. életem legszuperebb piknike volt! egy vaníliás-almás süti,és egy kis szelet görögdinnye emelte fejedelmivé a lakomát.
közben megérkeztek joséék. ők is lepihentek,valamivel arrébb,a fűben. mi pedig bementünk a tengerbe willel. nagyon sekély,és kagylós az öböl,úgyhogy csak sétálgattunk.
már 6 óra volt,mikor észbekaptunk,hogy lassan menni kéne. finisterre még 15 km,tehát a gyaloglás kizárva. will és én elmentünk a buszmegállóba. kiderült,hogy pont félkor jön egy busz (10 percünk volt addig),úgyhogy will elrohant rose-ékért. jaj,nagyon izgalmas volt,úgy győzködtem a sofőrt,hogy várjon még két percet a barátaimra. meleg helyzet volt,de megvárta őket,úgyhogy josé nem győzött hálálkodni,közben persze izélgetett,hogy mi az,hogy én busszal megyek:)
mikor a busz beért finisterrébe,joséval ugyanarra gondoltunk: a végállomás pont a zarándokszállás előtt van,talán nem ott kéne leszállni... hanem eggyel előbb. így is tettünk,és megérkeztünk a szállásra. a srácok elmentek sörözni,később én is csatlakoztam.
aztán elindultunk finisterre óceánparti részére (a félsziget nyugati felébe),hogy megnézzük a naplementét,de rosemary rosszul érezte magát,így joséval visszamentek a szállásra. négyen maradtunk: will,én,jocelyne és a német lány,akit a legelső nap láttunk utoljára (mondom én,hogy finisterrében mindenki találkozik,ez most már egy mondásnak is elmenne):)
nagyon hangulatos volt,a homokban,kezünkben 1-1 sörrel. aztán jocelyne is visszament a szállásra,will pedig felállította a sátrát,illetve elment fát szerezni a tűzhöz. addig lebonyolítottam életem legszórakoztatóbb,férfiakról szóló,angol nyelvű beszélgetését a német lánnyal. kiderült,hogy mennyi közös van bennünk,és hogy a jelenlegi életszakaszunk is hasonló.
ezután leültünk a tűzhöz,amit már meggyújtott egy német nőkből álló csoport,akik szintén kinn szándékoztak aludni. a füstöt valahogy mindig felénk fújta a szél,akárhová is ültünk. will megosztott velem egy kifejezést,amit erre az esetre szoktak alkalmazni az angolok,mint védekezést. nem jött be. inkább hátradőltünk és néztük a csillagokat. tisztán látszott az összes!!
aztán nekiállt megsütni a hamburgerbe való húst,amit csak ezért vett. sajnos tisztára elégett az összes,szegény nagyon szomorú volt. de azért megettünk kettőt valahogy. közben bort is ittunk,meg a németek mindenfélével megkínáltak. szép lassan mindenki lefeküdt aludni.
finisterre - santiago
elvileg reggel 8:30-ig el kell hagyni a szállást. namármost a cuccaink ott voltak,és még zuhanyozni is szerettünk volna. nagy nehezen odaértünk 8:29-re,és rohantunk is a fürdőszobába. szerencsére még 9-kor se zártak be. aztán beültünk kávézni az egyik bárba,és pár perc múlva meg is jelentek joséék. kiderült,hogy este kerestek minket,de nem találtak le a partra. öhm,az útvonal sötétben valóban bonyolult lehet,de josé már kétszer járt finisterrében,ez kicsit fura,de mindegy.
később josé mondta,hogy elmegy taxival a fokra,jövünk-e vele. nyilván mentünk,mert amúgy vagy 3 óra lett volna az oda-visszaút. azért kellett amúgy sietni,mert josé busza 11:45-kor indult vissza santiagóba. amint odaértünk,én lemásztam a sziklákon viszonylag mélyre,és bedobtam az óceánba a követ,amit magyarországról hoztam. addig a srácok gyújtottak egy hatalmas tüzet,és elégettük pár cuccunkat. én pl. a pólómat és az egyik zoknimat. persze nekik ennyi nem volt elég,úgyhogy amit találtak,azt mind beledobták a tűzbe. pl. egy bakancsot.
épp indultunk vissza,amikor egy fickó szóba elegyedett willel. nem igazán értettük,hogy mit akar,aztán egyszercsak kivett egy zacskó kaját a hátizsákjából és odaadta willnek. köpni-nyelni nem tudtunk,csak hálálkodtunk. vicceltünk is,hogy biztos hajléktalannak nézhet ki will - van benne valami:)
mikor visszaértünk finisterrébe,fel is zabáltuk az egészet,ráadásul will szigorúan rámtukmálta mindennek a felét,úgyhogy már mozdulni nem tudtam. volt benne egy nagy szalámis bagett,egy sonkás szendvics,egy banán,egy narancs,és egy ásványvíz. mindenesetre egyetértettünk abban,hogy jó helyre került az élelem,talán nálunk gyorsabban senki nem végzett volna vele:D
utána elbúcsúztunk josétól... még nem igazán voltam ráhangolódva erre az egészre,nem tudtam elhinni,hogy akkor ő most elmegy,és valószínűleg nem látom soha többé. úgyhogy nem is sírtam,csak szomorú voltam. megöleltem,ő meg azt mondta,hogy ne haragudjak a hülye vicceiért. na mondom,brazil vagy,semmi gond:)
majd rose-zal és willel kimentünk a zarándokpartra. nagyon meleg volt,úgyhogy nem volt kérdés,hogy belemegyünk-e a vízbe. nem hoztam fürdőruhát,úgyhogy melltartóban és sortban próbálkoztam. a fejem tetejéig vizes lettem,és egyáltalán nem volt hideg! úgy 16 fokos lehetett. viszont iszonyat nehéz volt kijönni belőle,csak úgy szívott a mélybe a víztömeg.
fürdés után willel felmásztunk egy sziklára és ott ebédeltünk. rosemary közben napozott. aztán megtaláltuk a tegnap esti borunk maradványait épségben:) szép lassan elindultunk vissza a városba,mert közeledett a buszunk indulásának időpontja... rose-tól és jocelyne-től már sokkal érzelmesebb volt a búcsú,ők is sírtak,én is rendesen. azt hiszem,még sosem találkoztam ennyire érzelmekben gazdag emberekkel. sosem fogom elfelejteni őket! will még elrohant vízért,és vett nekünk egy-egy jégkrémet az útra:)
a nap hátralevő részét santiagóban töltöttük. nagyon fáradtak voltunk,úgyhogy bementünk az első boltba kajáért,és leültünk az első füves területre pihenni. aludtunk is pár órát. aztán bementünk a belvárosba,megittunk két sört két bárban,és megnéztük,hogy ott vannak-e a zenészek a katedrálisnál. ott voltak:) már csak pár dalt játszottak,aztán abbahagyták,mi meg leültünk,a falnak támaszkodtunk és bámultuk a katedrálist.
a kedves santiago odajött hozzánk,és játszott egy számot a gitárján. én persze nem ismertem fel,de will igen,mondta is,hogy anno próbálta megtanulni játszani. vidám pillanat volt,amikor énekeltek pár sort belőle. aztán elment a zenész srác. mi sem maradtunk már sokáig.
elindultunk will parkja felé. út közben megnéztük,hátha nyitva van a burger king:D de nem volt már. a park viszont be volt zárva. olyan négyméteres kerítés állt előttünk (szerencsére jó fajta,sok keresztrúddal). számomra nem volt kérdés,hogy bemászunk-e. viszont lehet,hogy hátizsákkal nem ment volna,így inkább nem kockáztattam: will bement először az övével,aztán az enyémmel,aztán jöttem én.
ez egy szuper park!! hangulatos,és a felső részéről látszik egy csomó minden a falakon túl. santiago esti fényei,a katedrális... nagyon nagy élmény volt itt aludni!
így elmondhatom magamról,hogy barcelonában,madridban és santiagóban is aludtam már parkban (jó,a barcelonai az inkább egy pad volt,de közel volt a park);)
santiago - budapest
nagyon szomorú nap,mintha végig egy üveglapon keresztül láttam volna a világot. és most is így emlékezem. reggel kávé-kakaó. majd kimentünk busszal a reptérre,elbúcsúztunk... fél óra eltéréssel indultak a gépeink.
madridban leszálltam,8 órám volt a másik gép indulásáig. kimentem a levegőre,kerestem egy füves területet. ott pihentem,olvastam,aludtam,ettem. mindezt egyedül. nagyon furcsa volt.
aztán hazaértem. apu kijött elém,mert nem értem volna el az utolsó vonatot.
2009. június 18., csütörtök
2009. június 13., szombat
santiago - negreira
hát igen,11:30-kor ébredtem... rose-ék épp indultak a misére. úgy döntöttem,hogy én inkább reggelizek,összepakolok,és elindulok lassan.
érdekes módon (általában alszik,mint a bunda,ráadásul tegnap nem keveset ivott) will is felébredt,és kijött velem a konyhába reggelizni. mondta,hogy 5 perc alatt össze tudja pakolni a hátizsákját. a kezembe nyomta a mobilját,és elindítottuk a stoppert. sikerült neki! pedig ez nagy szó,annyi cucca van sátortól,polifoamtól kezdve a könyvig,amit thomastól kapott... betojok,azt a félkilós könyvet cipeli... de azt mondja,nem rossz.
azért nem siettük el a készülődést,kb. 2-kor indulhattunk el,amikor rose-ék visszaértek a miséről. természetesen nem tudtuk az utat,úgyhogy minden második embert meg kellett kérdeznem,hogy merre menjünk. így sajnos a főúton hagytuk el a várost,de legalább jó irányba:) itt meg minden bárba benéztünk,és megkérdeztük,hogy nem tudják-e,merre van az igazi út,de ők csak azt mondták,hogy menjünk tovább a főúton.
az egyik bárnál meg is álltunk,megittuk a szokásos tejeskávé,illetve kakaó ébresztőnket,és dumáltunk vagy egy órát. úgy tűnt,ma sem rohanunk sehova... mindenesetre érdekes témákról beszélgettünk. néha megdöbbentő,hogy agyilag mennyire nem 19 éves ez a srác. szerintem érettebb,mint én. na jó,az nem teljesítmény:D
tehát mentünk tovább,és az egyik bárban végre meg tudták mondani,hogy hol térhetünk rá az igazi caminóra. ez meg is történt,úgyhogy megnyugodtunk,nem kell megint egész nap aszfalton mennünk.
később megint megálltunk pihenni egy parkos részen. láttuk,hogy ott van egy kút,megtölthetjük william kulacsát. el is indult,próbálkozott is,de mivel a víz felfelé lövellt ki a csapból,esélytelen volt. persze,mikor visszaért,én kioktattam,hogy ezt nem így kell,oda is küldött,hogy akkor csináljam én. nekem sem sikerült:D
nagyon szép erdős tájakon vezetett az út,meg kellett másznunk egy jó nagy hegyet.
mikor megálltunk pihenni,utolért josé (meglepő volt,azt hittük,hogy jóval előttünk indult),majd egy forrásnál találkoztunk egy ausztrál lánnyal és egy izraeli fiúval. itt mindenki kidőlt,és úgy tűnt,nem indulunk el soha. így én összeszedtem magam,megkérdeztem a fekvő willt,hogy marad-e,mondta,hogy menjek csak.
tehát az utolsó kilométereken egyedül voltam. mikor beértem a városba,egy pali közölte velem,hogy ne menjek a szállásra,mert megtelt. mondom,nyilván tudom,hogy megtelt,de meg akarom nézni,hogy hol alhatok. de,hogy csak a hotelben alhatok. majdnem mondtam,hogy anyád,de inkább továbbmentem.
a saját szememmel is megbizonyosodhattam róla,hogy megtelt,ráadásul nem voltak matracok,illetve kint felállított sátrak,mint két éve.
egy nagyon "kedves" (olyan 60 év körüli) német zarándok elkezdett nekem pofázni (bocs,de tényleg),hogy hogy képzelem,hogy negyed 9-re érek egy szállásra,ez milyen dolog. mert 4-kor már nem volt hely,és 1-re kell megérkezni. és,hogy hogy várhatom azt,hogy lesz ágyam. nem hagyta,hogy valamit is reagáljak,csak mondta,csak mondta. nem fogta fel,hogy nagyon nem érdekel,hogy lesz-e ágyam,majd alszom kint,vagy az asztalon,vagy a lányvécében,mint tavaly (hideg volt a sátorban,és a földön minden négyzetcentiméter foglalt volt). azért közöltem vele,hogy tudok még legalább 8 embert,aki utánam fog megérkezni,és ők is túl fogják élni.
nagyon felidegesített ez a pasas. mikor megjött will,panaszkodtam is neki egy sort,hogy ez az ember biztos minden nap 5-kor kel,12-re már a szálláson van,és közben rohan,mint a francia úton mindenki,és legfontosabb életcélja kioktatni a szerinte tapasztalatlant.
szép lassan megérkezett mindenki,és nekiálltunk enni. végül megjött a szállásadó is,és közölte,hogy a kb. 30 négyzetméteres előszobában (fotelekkel,asztalokkal) nem aludhat senki,mert ez a szabály. csak odakinn,sátorban. will fel is állította az övét,josé meg csinált egy kamusátrat; leterített a földre egy esőkabátot,alárakott két túrabotot,tökéletesen nézett ki. úgy gondolták rose-zal,hogy megvárják,míg elmegy a nő,aztán benn alszanak. jocelyne pedig bement a városba a hotelbe. aztán josé szépen megpuhította a szállásadót ("kér egy kis bort?","segíthetek valamiben?",stb.),közben megpróbáltam visszafojtani a nevetést...
kiderítette,hogy holnap csak 9-re jön vissza a nő,tehát nem kell kapkodniuk reggel. én nem nagyon tudtam eldönteni,hogy benn,vagy kinn aludjak will sátrában,de josé nagyon be volt szarva,hogy mi van,ha visszajön a nő,és saját magát,meg rose-t még ki tudja magyarázni valahogy (pl. gond volt a sátrukkal),de engem már nehezen. nem akartam tovább rágni ezt a témát,így kimentem will sátrába. hálózsákot cseréltünk,úgyhogy nem fáztam:)
érdekes módon (általában alszik,mint a bunda,ráadásul tegnap nem keveset ivott) will is felébredt,és kijött velem a konyhába reggelizni. mondta,hogy 5 perc alatt össze tudja pakolni a hátizsákját. a kezembe nyomta a mobilját,és elindítottuk a stoppert. sikerült neki! pedig ez nagy szó,annyi cucca van sátortól,polifoamtól kezdve a könyvig,amit thomastól kapott... betojok,azt a félkilós könyvet cipeli... de azt mondja,nem rossz.
azért nem siettük el a készülődést,kb. 2-kor indulhattunk el,amikor rose-ék visszaértek a miséről. természetesen nem tudtuk az utat,úgyhogy minden második embert meg kellett kérdeznem,hogy merre menjünk. így sajnos a főúton hagytuk el a várost,de legalább jó irányba:) itt meg minden bárba benéztünk,és megkérdeztük,hogy nem tudják-e,merre van az igazi út,de ők csak azt mondták,hogy menjünk tovább a főúton.
az egyik bárnál meg is álltunk,megittuk a szokásos tejeskávé,illetve kakaó ébresztőnket,és dumáltunk vagy egy órát. úgy tűnt,ma sem rohanunk sehova... mindenesetre érdekes témákról beszélgettünk. néha megdöbbentő,hogy agyilag mennyire nem 19 éves ez a srác. szerintem érettebb,mint én. na jó,az nem teljesítmény:D
tehát mentünk tovább,és az egyik bárban végre meg tudták mondani,hogy hol térhetünk rá az igazi caminóra. ez meg is történt,úgyhogy megnyugodtunk,nem kell megint egész nap aszfalton mennünk.
később megint megálltunk pihenni egy parkos részen. láttuk,hogy ott van egy kút,megtölthetjük william kulacsát. el is indult,próbálkozott is,de mivel a víz felfelé lövellt ki a csapból,esélytelen volt. persze,mikor visszaért,én kioktattam,hogy ezt nem így kell,oda is küldött,hogy akkor csináljam én. nekem sem sikerült:D
nagyon szép erdős tájakon vezetett az út,meg kellett másznunk egy jó nagy hegyet.
mikor megálltunk pihenni,utolért josé (meglepő volt,azt hittük,hogy jóval előttünk indult),majd egy forrásnál találkoztunk egy ausztrál lánnyal és egy izraeli fiúval. itt mindenki kidőlt,és úgy tűnt,nem indulunk el soha. így én összeszedtem magam,megkérdeztem a fekvő willt,hogy marad-e,mondta,hogy menjek csak.
tehát az utolsó kilométereken egyedül voltam. mikor beértem a városba,egy pali közölte velem,hogy ne menjek a szállásra,mert megtelt. mondom,nyilván tudom,hogy megtelt,de meg akarom nézni,hogy hol alhatok. de,hogy csak a hotelben alhatok. majdnem mondtam,hogy anyád,de inkább továbbmentem.
a saját szememmel is megbizonyosodhattam róla,hogy megtelt,ráadásul nem voltak matracok,illetve kint felállított sátrak,mint két éve.
egy nagyon "kedves" (olyan 60 év körüli) német zarándok elkezdett nekem pofázni (bocs,de tényleg),hogy hogy képzelem,hogy negyed 9-re érek egy szállásra,ez milyen dolog. mert 4-kor már nem volt hely,és 1-re kell megérkezni. és,hogy hogy várhatom azt,hogy lesz ágyam. nem hagyta,hogy valamit is reagáljak,csak mondta,csak mondta. nem fogta fel,hogy nagyon nem érdekel,hogy lesz-e ágyam,majd alszom kint,vagy az asztalon,vagy a lányvécében,mint tavaly (hideg volt a sátorban,és a földön minden négyzetcentiméter foglalt volt). azért közöltem vele,hogy tudok még legalább 8 embert,aki utánam fog megérkezni,és ők is túl fogják élni.
nagyon felidegesített ez a pasas. mikor megjött will,panaszkodtam is neki egy sort,hogy ez az ember biztos minden nap 5-kor kel,12-re már a szálláson van,és közben rohan,mint a francia úton mindenki,és legfontosabb életcélja kioktatni a szerinte tapasztalatlant.
szép lassan megérkezett mindenki,és nekiálltunk enni. végül megjött a szállásadó is,és közölte,hogy a kb. 30 négyzetméteres előszobában (fotelekkel,asztalokkal) nem aludhat senki,mert ez a szabály. csak odakinn,sátorban. will fel is állította az övét,josé meg csinált egy kamusátrat; leterített a földre egy esőkabátot,alárakott két túrabotot,tökéletesen nézett ki. úgy gondolták rose-zal,hogy megvárják,míg elmegy a nő,aztán benn alszanak. jocelyne pedig bement a városba a hotelbe. aztán josé szépen megpuhította a szállásadót ("kér egy kis bort?","segíthetek valamiben?",stb.),közben megpróbáltam visszafojtani a nevetést...
kiderítette,hogy holnap csak 9-re jön vissza a nő,tehát nem kell kapkodniuk reggel. én nem nagyon tudtam eldönteni,hogy benn,vagy kinn aludjak will sátrában,de josé nagyon be volt szarva,hogy mi van,ha visszajön a nő,és saját magát,meg rose-t még ki tudja magyarázni valahogy (pl. gond volt a sátrukkal),de engem már nehezen. nem akartam tovább rágni ezt a témát,így kimentem will sátrába. hálózsákot cseréltünk,úgyhogy nem fáztam:)
2009. június 12., péntek
santiago
az első szabadnap,ma nincs gyaloglás! a térdem rögtön jobban van,a vízhólyagjaim visszahúzódóban,jómagam meg elkényeztetve. van saját kádunk,konyhánk,szobánk! kilátásunk! nem is érzem már magam zarándoknak...
elmentem a déli misére. will nem jött,ő azt mondta,neki egy is elég volt. bánhatja,mert ma volt botafumeiro,magyarul tömjénfüstölő. az a lényeg,hogy a papok lengették azt a mécsest,amit előtte meggyújtottak. ráadásul beszéltem az obradoirón (a katedrális előtti téren) az egyik zenésszel,és azt mondta,hogy ma 10-től zenélnek ugyanitt. eszméletlenül boldog lettem,hisz két éve még táncoltam is velük!
közben elmentem a kedvenc parkomba,mert fogalmam sincs,hol vannak a többiek...
sikerült elvesztenünk egymást,mikor épp willt kerestem. ugyanis nála van a kulcs. de eltűnt... és még ő beszél nekem mindenféle bizalomról,hogy miért nem akarom odaadni neki a kulcsot,meg miért nem bízom abban,hogy felébreszt.
tegnap ugyanis 6-kor akartam kelni,de láttam,hogy a telefonom lemerülőben van (nem hoztam töltőt),és megkértem,hogy állítsa be az övét. de az is bármelyik pillanatban lemerülhetett. én lefeküdtem aludni,de hajnali négykor felébredtem,és beállítottam a telefonomat ébresztőre,hátha ő nem csinált semmit.
aztán ma mondta,hogy csak azért maradt ébren még fél órát,hogy töltse a telefonját a kedvemért...jaj istenem,a kommunikáció néha nagyon nehéz...
update: két órát napoztam a parkban,aztán megéheztem,és elmentem keresni egy nagy boltot. jól bevásároltam,és úgy döntöttem,hogy megnézem,hátha "otthon" van will. de nem volt,úgyhogy megkértem a nénit,aki kiadta nekünk a szobákat,hogy nyissa már ki nekem az ajtókat,és akkor egyúttal fizetek is.
később megjött william,aki szintén elment egy parkba,csak épp a másikba:D én lefeküdtem aludni,ő meg elment vásárolni. később találkoztunk joséval,rosemary-val és jocelyne-nel,és beültünk egy vendéglőbe. én most nem ettem semmit,illetve csak azt,amit a franciák nem tudtak megenni. aztán összefutottunk egy német sráccal,aki nagyon lelkesen beszélgetett a zenéről willel. josé természetesen kifejtette,hogy az a srác biztos meleg... asszem nagyon unatkozik ez az ember,meg iszonyat gyerekes is.
utána lementünk a katedrálishoz,hogy megnézzük,hátha ott vannak még a zenészek. és ott voltak! én már rohantam,amikor meghallottam őket. nem sokáig játszottak már,de mondták,hogy elindulnak,és különböző bárokban folytatják a zenélést. mi még ottmaradtunk az obradoirón,nagyon hangulatos volt így este. mivel később nem találtuk a zenészeket,beültünk sörözni egy bárba. közben will eltűnt,de josé megtalálta. ekkor már nálam volt a kulcs,úgyhogy nem idegeskedtem miatta:)
mikor bezárt a bár,észrevettem,hogy alig 100 méterre,egy másik kocsmában énekelnek a srácok! rosemary-val oda is mentünk,és táncikáltunk. josé és will addig az utcai árusokkal beszélgettek,ott volt egy angol srác is,úgyhogy will is elvolt. később ők is odajöttek hozzánk,és már a bár előtt dumáltunk mindannyian. a zenészek is szállingóztak kifelé,mert indultak egy másik helyre.
közben dumáltam velük. az egyik,akit történetesen santiagónak hívnak (nomen est omen:)),baromi kedves volt,sokat mesélt a tunákról. így hívják ezeket az egyetemi zenekarokat,akárcsak portugáliában. amúgy ők sokkal jobbak. erről is kérdeztem,ő azt mondta,hogy ők azért visszafogottabbak,mint a portugálok,a fiatalabbaknak nem kell annyira durva próbákat kiállniuk. mutatta a lila szalagját,ami azt jelenti,hogy neki már van rangja.
van még egy santiago (az egyetlen,akire emlékeztem 2 évvel ezelőttről),kérdeztem is,hogy az összes srácot így hívják-e,de azt mondta,csak véletlen:) ja,még valaki megmaradt,egy japán lány,aki énekelt két éve. vele is beszéltem (spanyolul!),kiderült,hogy pont két éve jött ide,santiagóba tanulni. aztán egy másik srácról kiderült,hogy topográfiát tanul,úgyhogy megbeszéltük az elhelyezkedési lehetőségeket a két országban. igen,ittam már pár sört,valószínűleg ezért ment a spanyol társalgás.
közben észrevétlenül megérkeztünk egy újabb helyre. willel megpróbáltam salsázni,de azt mondta,hogy egy órára elment,de neki az elég is volt. úgyhogy inkább az egyik zenész sráccal táncoltam,bár az se salsa volt. aztán szép lassan bezárt a bár,úgyhogy elindultunk,azt nem tudom,merre. kezdtek részegek lenni,amit én nem szeretek. mindenesetre megmondtam az egyik nemrészegnek (akivel nem beszéltem most,de nagyon jófejnek tűnt,emlékezett rá,hogy délelőtt beszéltünk),hogy kedden visszajövünk santiagóba,és találkozunk:)
willék hazakísértek. rosemary már elég részeg volt,mikor hazaértünk,spanyolul kérte el az anyjától a szoba kulcsát,pedig tud vagy 5 szót a nyelven:D én is odaadtam a kulcsot willnek,aztán ők még elmentek egy helyre. kb. 5-kor feküdhettem le. josé poénkodott is,hogy nem fogok én délelőtt elindulni... ezzel tisztában voltam én is.
elmentem a déli misére. will nem jött,ő azt mondta,neki egy is elég volt. bánhatja,mert ma volt botafumeiro,magyarul tömjénfüstölő. az a lényeg,hogy a papok lengették azt a mécsest,amit előtte meggyújtottak. ráadásul beszéltem az obradoirón (a katedrális előtti téren) az egyik zenésszel,és azt mondta,hogy ma 10-től zenélnek ugyanitt. eszméletlenül boldog lettem,hisz két éve még táncoltam is velük!
közben elmentem a kedvenc parkomba,mert fogalmam sincs,hol vannak a többiek...
sikerült elvesztenünk egymást,mikor épp willt kerestem. ugyanis nála van a kulcs. de eltűnt... és még ő beszél nekem mindenféle bizalomról,hogy miért nem akarom odaadni neki a kulcsot,meg miért nem bízom abban,hogy felébreszt.
tegnap ugyanis 6-kor akartam kelni,de láttam,hogy a telefonom lemerülőben van (nem hoztam töltőt),és megkértem,hogy állítsa be az övét. de az is bármelyik pillanatban lemerülhetett. én lefeküdtem aludni,de hajnali négykor felébredtem,és beállítottam a telefonomat ébresztőre,hátha ő nem csinált semmit.
aztán ma mondta,hogy csak azért maradt ébren még fél órát,hogy töltse a telefonját a kedvemért...jaj istenem,a kommunikáció néha nagyon nehéz...
update: két órát napoztam a parkban,aztán megéheztem,és elmentem keresni egy nagy boltot. jól bevásároltam,és úgy döntöttem,hogy megnézem,hátha "otthon" van will. de nem volt,úgyhogy megkértem a nénit,aki kiadta nekünk a szobákat,hogy nyissa már ki nekem az ajtókat,és akkor egyúttal fizetek is.
később megjött william,aki szintén elment egy parkba,csak épp a másikba:D én lefeküdtem aludni,ő meg elment vásárolni. később találkoztunk joséval,rosemary-val és jocelyne-nel,és beültünk egy vendéglőbe. én most nem ettem semmit,illetve csak azt,amit a franciák nem tudtak megenni. aztán összefutottunk egy német sráccal,aki nagyon lelkesen beszélgetett a zenéről willel. josé természetesen kifejtette,hogy az a srác biztos meleg... asszem nagyon unatkozik ez az ember,meg iszonyat gyerekes is.
utána lementünk a katedrálishoz,hogy megnézzük,hátha ott vannak még a zenészek. és ott voltak! én már rohantam,amikor meghallottam őket. nem sokáig játszottak már,de mondták,hogy elindulnak,és különböző bárokban folytatják a zenélést. mi még ottmaradtunk az obradoirón,nagyon hangulatos volt így este. mivel később nem találtuk a zenészeket,beültünk sörözni egy bárba. közben will eltűnt,de josé megtalálta. ekkor már nálam volt a kulcs,úgyhogy nem idegeskedtem miatta:)
mikor bezárt a bár,észrevettem,hogy alig 100 méterre,egy másik kocsmában énekelnek a srácok! rosemary-val oda is mentünk,és táncikáltunk. josé és will addig az utcai árusokkal beszélgettek,ott volt egy angol srác is,úgyhogy will is elvolt. később ők is odajöttek hozzánk,és már a bár előtt dumáltunk mindannyian. a zenészek is szállingóztak kifelé,mert indultak egy másik helyre.
közben dumáltam velük. az egyik,akit történetesen santiagónak hívnak (nomen est omen:)),baromi kedves volt,sokat mesélt a tunákról. így hívják ezeket az egyetemi zenekarokat,akárcsak portugáliában. amúgy ők sokkal jobbak. erről is kérdeztem,ő azt mondta,hogy ők azért visszafogottabbak,mint a portugálok,a fiatalabbaknak nem kell annyira durva próbákat kiállniuk. mutatta a lila szalagját,ami azt jelenti,hogy neki már van rangja.
van még egy santiago (az egyetlen,akire emlékeztem 2 évvel ezelőttről),kérdeztem is,hogy az összes srácot így hívják-e,de azt mondta,csak véletlen:) ja,még valaki megmaradt,egy japán lány,aki énekelt két éve. vele is beszéltem (spanyolul!),kiderült,hogy pont két éve jött ide,santiagóba tanulni. aztán egy másik srácról kiderült,hogy topográfiát tanul,úgyhogy megbeszéltük az elhelyezkedési lehetőségeket a két országban. igen,ittam már pár sört,valószínűleg ezért ment a spanyol társalgás.
közben észrevétlenül megérkeztünk egy újabb helyre. willel megpróbáltam salsázni,de azt mondta,hogy egy órára elment,de neki az elég is volt. úgyhogy inkább az egyik zenész sráccal táncoltam,bár az se salsa volt. aztán szép lassan bezárt a bár,úgyhogy elindultunk,azt nem tudom,merre. kezdtek részegek lenni,amit én nem szeretek. mindenesetre megmondtam az egyik nemrészegnek (akivel nem beszéltem most,de nagyon jófejnek tűnt,emlékezett rá,hogy délelőtt beszéltünk),hogy kedden visszajövünk santiagóba,és találkozunk:)
willék hazakísértek. rosemary már elég részeg volt,mikor hazaértünk,spanyolul kérte el az anyjától a szoba kulcsát,pedig tud vagy 5 szót a nyelven:D én is odaadtam a kulcsot willnek,aztán ők még elmentek egy helyre. kb. 5-kor feküdhettem le. josé poénkodott is,hogy nem fogok én délelőtt elindulni... ezzel tisztában voltam én is.
2009. június 11., csütörtök
pedrouzo - santiago
épp nézek ki az ablakon egy szép kis templomra,miközben azon gondolkozom,hogy mit is írjak. egy hostelben vagyunk,rose és jocelyne az egyik,will és én a másik szobában. josé gazdag,úgyhogy ő máshol alszik,egyedül.
kemény nap volt ez a mai,de csak az előző két nap megpróbáltatásai miatt. az eső nem esett. 7-kor indultunk,hogy odaérjünk a déli misére,de a többiek olyan lassan mentek,hogy csakhamar már nem is láttam őket,ha hátranéztem. közben találkoztam egy magyar házaspárral,és együtt mentünk 1-2 km-t. magyar szó két hét után,nem volt rossz! az első 10 km szuper volt,de utána végig aszfalton ment az út,és elkezdtem látványosan szenvedni. teljesen kikészültem.
5 km-rel santiago előtt leültem pihenni egy hegyen. találkoztam egy belga pasassal,akivel már tegnap váltottam pár szót. együtt érkeztünk be santiagóba. de jót dumáltam vele,igazán szórakoztató!
ment előttünk egy francia zarándok nemzeti színekben. erre mondta,hogy a franciák milyen büszkék a nemzetiségükre. mondom,ja,mint a brazilok. ezen teljesen elképedt,hogy én mennyi mindent tudok. mondom nem tudok én semmit,csak ismerek jópárat,eggyel pedig gyakorlatilag két hete egyfolytában együtt vagyok.
aztán úgy fél óra múlva kiderült,hogy van egy háza brazíliában:D és beszél brazil portugálul. gondoltam,milyen jó lesz,ha majd bemutatom josénak. meg is érkeztünk a katedrálishoz,csináltunk rengeteg képet egymással,le is ültünk odabenn. sajnos sietnie kellett,és úgy alakult,hogy nem találkoztunk többet,és nem is tudjuk egymás elérhetőségét...
a többiek épphogy odaértek a kezdésre,természetesen végig álltak,de alig láttam őket,mert pont a katedrális másik oldalán voltak. a brazil repülőgép-szerencsétlenség áldozataira emlékeztünk,nagyon megható volt. majd odamentem a többiekhez,akik épp az ostyát kapták be. egyszercsak megjelent előttem josé,könnyes szemekkel,nem volt jól. odamentem,megöleltem. szegény. utána egy magyar zarándoklány elénekelte az ave mariát,dagadt a mellem a büszkeségtől. mikor befejezte,odamentem hozzá,megöleltük egymást,dumáltunk kicsit,nagyon kedves volt,örült nekem!
a mise után elmentünk willel a zarándokirodába és átvettük az oklevelünket. itt találkoztam másik két magyar nővel. kiderült,hogy szerdán madridból ugyanazzal a géppel megyünk majd haza.
tehát ma hat magyarral találkoztam. gondoltam,hogy ez lesz,ha rátérek a francia útra.
később megebédeltünk egy vendéglőben,majd elbúcsúztunk barbarától és thomastól. will szokás szerint eltűnt,aztán amikor visszatért,hirtelen a kezembe nyomott egy fagyit. azt mondta,hogy ő csak egyet akart venni,de kettőt adtak neki:D simán igaz.
elindultunk szállást keresni. mivel itt a zarándokszállások sem olcsók,úgy döntöttünk,hogy hostelben szállunk meg. mondtam josénak,hogy késő van,mindegyik tele lesz. teljesen kiborult,hogy én mennyire pesszimista vagyok,de azért az első három-négy szállás valóban tele volt. aztán kicsit kijjebb mentünk,és találtunk üres szobákat elég olcsón. nagyon fáradtak voltunk,úgyhogy úgy döntöttünk,hogy a holnapi napot santiagóban töltjük. santiago szuper város,és istenem,hétágra süt a nap! de úgy,hogy a topomban megsülök! nem nagyon tudom elhinni!
ma egész nap mosolygok,mint egy hülye,legszívesebben ugrálnék,meg táncikálnék,de csak bicegek. egy olyan városban,ahol az év 365 napján 300-on esik az eső,most meg nemhogy eső nem esik,de még egy felhőt sem látok az égen. hihetetlen!
update: este a spanyolokkal meg a szokásos társaságunkkal beültünk pár helyre sörözni. dumálgattunk,gyönyörködtünk a városban. willel ugye egy szobában vagyunk,egy kulcsunk van,úgyhogy együtt mentünk haza. de vagy 5 percig nem tudtuk kinyitni az ajtót... öcsém,ezzel a gyerekkel mennyit lehet hülyülni!
kemény nap volt ez a mai,de csak az előző két nap megpróbáltatásai miatt. az eső nem esett. 7-kor indultunk,hogy odaérjünk a déli misére,de a többiek olyan lassan mentek,hogy csakhamar már nem is láttam őket,ha hátranéztem. közben találkoztam egy magyar házaspárral,és együtt mentünk 1-2 km-t. magyar szó két hét után,nem volt rossz! az első 10 km szuper volt,de utána végig aszfalton ment az út,és elkezdtem látványosan szenvedni. teljesen kikészültem.
5 km-rel santiago előtt leültem pihenni egy hegyen. találkoztam egy belga pasassal,akivel már tegnap váltottam pár szót. együtt érkeztünk be santiagóba. de jót dumáltam vele,igazán szórakoztató!
ment előttünk egy francia zarándok nemzeti színekben. erre mondta,hogy a franciák milyen büszkék a nemzetiségükre. mondom,ja,mint a brazilok. ezen teljesen elképedt,hogy én mennyi mindent tudok. mondom nem tudok én semmit,csak ismerek jópárat,eggyel pedig gyakorlatilag két hete egyfolytában együtt vagyok.
aztán úgy fél óra múlva kiderült,hogy van egy háza brazíliában:D és beszél brazil portugálul. gondoltam,milyen jó lesz,ha majd bemutatom josénak. meg is érkeztünk a katedrálishoz,csináltunk rengeteg képet egymással,le is ültünk odabenn. sajnos sietnie kellett,és úgy alakult,hogy nem találkoztunk többet,és nem is tudjuk egymás elérhetőségét...
a többiek épphogy odaértek a kezdésre,természetesen végig álltak,de alig láttam őket,mert pont a katedrális másik oldalán voltak. a brazil repülőgép-szerencsétlenség áldozataira emlékeztünk,nagyon megható volt. majd odamentem a többiekhez,akik épp az ostyát kapták be. egyszercsak megjelent előttem josé,könnyes szemekkel,nem volt jól. odamentem,megöleltem. szegény. utána egy magyar zarándoklány elénekelte az ave mariát,dagadt a mellem a büszkeségtől. mikor befejezte,odamentem hozzá,megöleltük egymást,dumáltunk kicsit,nagyon kedves volt,örült nekem!
a mise után elmentünk willel a zarándokirodába és átvettük az oklevelünket. itt találkoztam másik két magyar nővel. kiderült,hogy szerdán madridból ugyanazzal a géppel megyünk majd haza.
tehát ma hat magyarral találkoztam. gondoltam,hogy ez lesz,ha rátérek a francia útra.
később megebédeltünk egy vendéglőben,majd elbúcsúztunk barbarától és thomastól. will szokás szerint eltűnt,aztán amikor visszatért,hirtelen a kezembe nyomott egy fagyit. azt mondta,hogy ő csak egyet akart venni,de kettőt adtak neki:D simán igaz.
elindultunk szállást keresni. mivel itt a zarándokszállások sem olcsók,úgy döntöttünk,hogy hostelben szállunk meg. mondtam josénak,hogy késő van,mindegyik tele lesz. teljesen kiborult,hogy én mennyire pesszimista vagyok,de azért az első három-négy szállás valóban tele volt. aztán kicsit kijjebb mentünk,és találtunk üres szobákat elég olcsón. nagyon fáradtak voltunk,úgyhogy úgy döntöttünk,hogy a holnapi napot santiagóban töltjük. santiago szuper város,és istenem,hétágra süt a nap! de úgy,hogy a topomban megsülök! nem nagyon tudom elhinni!
ma egész nap mosolygok,mint egy hülye,legszívesebben ugrálnék,meg táncikálnék,de csak bicegek. egy olyan városban,ahol az év 365 napján 300-on esik az eső,most meg nemhogy eső nem esik,de még egy felhőt sem látok az égen. hihetetlen!
update: este a spanyolokkal meg a szokásos társaságunkkal beültünk pár helyre sörözni. dumálgattunk,gyönyörködtünk a városban. willel ugye egy szobában vagyunk,egy kulcsunk van,úgyhogy együtt mentünk haza. de vagy 5 percig nem tudtuk kinyitni az ajtót... öcsém,ezzel a gyerekkel mennyit lehet hülyülni!
2009. június 10., szerda
sobrado dos monxes - pedrouzo
reggel találkoztunk egy svéd lánnyal,akiről josé annyit mesélt!
dumáltunk,mondta,hogy svéd,erre szerencsére will (kettőnk közül neki van esze) rákérdezett,hogy nem egy brazil sráccal gyalogolt-e sokat. dehogynem! megkérdeztem,hogy nem színésznő-e véletlenül. hát persze! szegény csaj teljesen ledöbbent,mikor elkezdtük mesélni a sztorikat róla. hogy hogy a fenébe tudunk ennyit. hát,mondom,ismered josét,mindenkinek mindent ötször elmesél. mondtam is neki,hogy adjon majd át egy üzenetet josénak,mert biztos voltam benne,hogy ma mindketten arzúába mennek...
dumáltunk,mondta,hogy svéd,erre szerencsére will (kettőnk közül neki van esze) rákérdezett,hogy nem egy brazil sráccal gyalogolt-e sokat. dehogynem! megkérdeztem,hogy nem színésznő-e véletlenül. hát persze! szegény csaj teljesen ledöbbent,mikor elkezdtük mesélni a sztorikat róla. hogy hogy a fenébe tudunk ennyit. hát,mondom,ismered josét,mindenkinek mindent ötször elmesél. mondtam is neki,hogy adjon majd át egy üzenetet josénak,mert biztos voltam benne,hogy ma mindketten arzúába mennek...
ez volt eddig a legjobb nap amúgy! willel 37 km-t mentünk,illetve ebből levonhatom azt az 5-öt,amit stoppoltunk... igen,megint. megint csak aszfalton gyalogoltunk,megint szakadt az eső... két km után már lötyögött a víz a cipőmben. a végére már annyira szét voltunk esve,hogy direkt végig a vízben mentünk.
egyszer megláttam egy hatalmas pocsolyát,megfogtam a kezét,nekifutottunk,és beleugrottunk:D
ja,ma megtanítottam neki a legáltalánosabb magyar káromkodást,és aztán mindketten azt ordítottuk az esőben:D nem esett nehezemre,ilyenkor amúgy is mindig annyi csúnyát mondok,általában csak magamban,vagy ha egyedül vagyok,akkor szép halkan... feszültségoldás...
aztán persze santa irenében már betelt a szállás,úgyhogy még 3 km-t kellett gyalogolnunk. de végül megérkeztünk! will elment zuhanyozni,és bejött a szobánkba barbara! megöleltük egymást,és mondta,hogy van kajájuk,és a konyhában van mindenki. nekem rohadtul nem esett le akkor,hogy a mindenki az mit jelenthet. sebaj,kb. 5 perc múlva megjelent az ajtóban josé és rosemary...
szerintem fél percig tátott szájjal bámultam rájuk,hogy ez hogy lehetséges. aztán mikor leesett,megöleltem egyszerre a kettőt,és annyira boldog lettem! utána jocelyne-t is megláttam,nagy ölelés,majd fürdés után kimentünk az étkezőbe,és degeszre tömtük magunkat. willel durván néztünk ki,mint akiket tényleg már csak a kaja tartott életben. én meg nem tudtam abbahagyni a mosolygást.
joséval dumáltunk sokat,elmeséltem a svéd csajt,a tegnapi misét,a stoppolást. gondoltam,hogy el lesz képedve,de hát még az olaszok se bírták végig,egyszerűen képtelenség volt. mint ma.
aztán kiderítettem,hogy mikor van a mise,és hol van a templom,és mindenkit rábeszéltem,hogy menjünk el! egy élmény volt,ahogy a sok sánta ember végigvonult a főutcán:D
később dumáltam egy csomót egy török csajjal... előadtam neki hatalmas török szókincsemet,de legalább megértette,amit mondtam:)
egyszer megláttam egy hatalmas pocsolyát,megfogtam a kezét,nekifutottunk,és beleugrottunk:D
ja,ma megtanítottam neki a legáltalánosabb magyar káromkodást,és aztán mindketten azt ordítottuk az esőben:D nem esett nehezemre,ilyenkor amúgy is mindig annyi csúnyát mondok,általában csak magamban,vagy ha egyedül vagyok,akkor szép halkan... feszültségoldás...
aztán persze santa irenében már betelt a szállás,úgyhogy még 3 km-t kellett gyalogolnunk. de végül megérkeztünk! will elment zuhanyozni,és bejött a szobánkba barbara! megöleltük egymást,és mondta,hogy van kajájuk,és a konyhában van mindenki. nekem rohadtul nem esett le akkor,hogy a mindenki az mit jelenthet. sebaj,kb. 5 perc múlva megjelent az ajtóban josé és rosemary...
szerintem fél percig tátott szájjal bámultam rájuk,hogy ez hogy lehetséges. aztán mikor leesett,megöleltem egyszerre a kettőt,és annyira boldog lettem! utána jocelyne-t is megláttam,nagy ölelés,majd fürdés után kimentünk az étkezőbe,és degeszre tömtük magunkat. willel durván néztünk ki,mint akiket tényleg már csak a kaja tartott életben. én meg nem tudtam abbahagyni a mosolygást.
joséval dumáltunk sokat,elmeséltem a svéd csajt,a tegnapi misét,a stoppolást. gondoltam,hogy el lesz képedve,de hát még az olaszok se bírták végig,egyszerűen képtelenség volt. mint ma.
aztán kiderítettem,hogy mikor van a mise,és hol van a templom,és mindenkit rábeszéltem,hogy menjünk el! egy élmény volt,ahogy a sok sánta ember végigvonult a főutcán:D
később dumáltam egy csomót egy török csajjal... előadtam neki hatalmas török szókincsemet,de legalább megértette,amit mondtam:)
2009. június 9., kedd
san román de retorta - sobrado dos monxes
ma volt a legszomorúbb reggelem.
az olaszokkal és willel sobradóba mentem,míg a többiek melidébe. a mienk nem a camino primitivo útvonalán van; el kellett búcsúznunk... nagyon szomorú voltam,de elhatároztam,hogy akár egyedül is elmegyek a monostorhoz,nem érdekel,hogy követ-e valaki. könnyeztem is kicsit útközben,nem tudom,hogy találkozunk-e még.
de azt mondtam nekik búcsúzóul,hogy 11-én este 6-kor találkozunk santiagóban a katedrális előtt,ha előbb nem jön össze. megöleltem josét,majd rose-t,és ő azt mondta,hogy "vigyázz williamre":),majd az anyukáját,akinek a könnyes szemét sosem fogom elfelejteni,annyi érzelmet láttam benne ezalatt a 10 nap alatt.
ezen kívül is iszonyatos nap volt ez a mai. 30 km végig aszfalton... senkinek sem kívánom... 25-ig bírtuk. de már zuhogott az eső,lépni se tudtunk. szörnyű volt. annyit segített ma nekem ez a 19 éves srác... már a jelenlétével is. megölelt egyszer,és máris jobban voltam. aztán,mikor már nem bírtuk tovább, összenéztünk,egyre gondoltunk. stoppolni kéne,mert így nem megy. rögtön meg is állt egy autó,egy 30 év körüli srác elvitt minket sobradóba. willnek ott kellett hagynia a botját az út mellett,nagyon sajnáltam.
a szállás a monostorban van,nagyon hangulatos. aludtunk fél órát,majd elmentünk a gyógyszertárba (igen,vízhólyagjaim vannak) és bevásárolni. aztán elkezdtünk virslit sütni,de már csak 10 perc volt a miséig,amit mindenképpen meg akartunk hallgatni. úgyhogy iszonyatosan gyorsan megvacsiztunk.
közben megérkeztek az olaszok,nyilván megkérdeztem,hogy mégis hogy jöttek,nem tudtam elképzelni,hogy végig tudták csinálni. mondták,hogy úgy 7 km-t stoppoltak ők is.
aztán elrohantunk a misére,de sehol nem találtuk a termet. ez nem egy templomi mise,hanem szerzetesek énekelnek. kb. 5 percig fel-le rohangásztunk,mindenkit megkérdeztünk,hogy merre van. igazán mókás volt:) végül megtaláltuk. gyönyörű szép,hangulatos teremben volt,és az tetszett a legjobban,hogy a szerzetesek egy körben ültek,és maguknak énekeltek,nem a közönségnek.
josé nem tudja,mit hagyott ki... rengeteget beszélgettünk a vallásról,hogy nagyon el tud érzékenyülni egyes helyzetekben,templomokban. most még én is könnyeztem,nagyon meghatottak a dalok,a fények,a családias légkör. joséra gondoltam,hogy ez neki mennyit jelentene... de ha egyszer nem volt elég bátor velünk jönni...
még a stoppolást is úgy elmesélném neki,kíváncsi lennék,mit reagálna. hogy a "szent" virág stoppolni mert:D remélem még elmondhatom neki.
amúgy willel nagyon jól elvoltunk,sokat nevettünk,közösben vettünk kaját,jó vele együtt csinálni dolgokat.
közben elio adott nekünk ajándékot,mert most látjuk utoljára egymást:( ez is annyira szomorú. bár örökre a caminón lehetnék... de ez olyan,mint a hegylakó. én örökre itt vagyok,de a barátaimat folyamatosan elvesztem...szörnyű! bár a mai világban,e-mail,facebook,stb.
csak iszonyatos a váltás. eddig akár 24 órában együtt voltunk,innentől meg 0...
ja,willnek kb. 50 centje volt összesen,de vett kettőnknek egy-egy nyalókát:D
az olaszokkal és willel sobradóba mentem,míg a többiek melidébe. a mienk nem a camino primitivo útvonalán van; el kellett búcsúznunk... nagyon szomorú voltam,de elhatároztam,hogy akár egyedül is elmegyek a monostorhoz,nem érdekel,hogy követ-e valaki. könnyeztem is kicsit útközben,nem tudom,hogy találkozunk-e még.
de azt mondtam nekik búcsúzóul,hogy 11-én este 6-kor találkozunk santiagóban a katedrális előtt,ha előbb nem jön össze. megöleltem josét,majd rose-t,és ő azt mondta,hogy "vigyázz williamre":),majd az anyukáját,akinek a könnyes szemét sosem fogom elfelejteni,annyi érzelmet láttam benne ezalatt a 10 nap alatt.
ezen kívül is iszonyatos nap volt ez a mai. 30 km végig aszfalton... senkinek sem kívánom... 25-ig bírtuk. de már zuhogott az eső,lépni se tudtunk. szörnyű volt. annyit segített ma nekem ez a 19 éves srác... már a jelenlétével is. megölelt egyszer,és máris jobban voltam. aztán,mikor már nem bírtuk tovább, összenéztünk,egyre gondoltunk. stoppolni kéne,mert így nem megy. rögtön meg is állt egy autó,egy 30 év körüli srác elvitt minket sobradóba. willnek ott kellett hagynia a botját az út mellett,nagyon sajnáltam.
a szállás a monostorban van,nagyon hangulatos. aludtunk fél órát,majd elmentünk a gyógyszertárba (igen,vízhólyagjaim vannak) és bevásárolni. aztán elkezdtünk virslit sütni,de már csak 10 perc volt a miséig,amit mindenképpen meg akartunk hallgatni. úgyhogy iszonyatosan gyorsan megvacsiztunk.
közben megérkeztek az olaszok,nyilván megkérdeztem,hogy mégis hogy jöttek,nem tudtam elképzelni,hogy végig tudták csinálni. mondták,hogy úgy 7 km-t stoppoltak ők is.
aztán elrohantunk a misére,de sehol nem találtuk a termet. ez nem egy templomi mise,hanem szerzetesek énekelnek. kb. 5 percig fel-le rohangásztunk,mindenkit megkérdeztünk,hogy merre van. igazán mókás volt:) végül megtaláltuk. gyönyörű szép,hangulatos teremben volt,és az tetszett a legjobban,hogy a szerzetesek egy körben ültek,és maguknak énekeltek,nem a közönségnek.
josé nem tudja,mit hagyott ki... rengeteget beszélgettünk a vallásról,hogy nagyon el tud érzékenyülni egyes helyzetekben,templomokban. most még én is könnyeztem,nagyon meghatottak a dalok,a fények,a családias légkör. joséra gondoltam,hogy ez neki mennyit jelentene... de ha egyszer nem volt elég bátor velünk jönni...
még a stoppolást is úgy elmesélném neki,kíváncsi lennék,mit reagálna. hogy a "szent" virág stoppolni mert:D remélem még elmondhatom neki.
amúgy willel nagyon jól elvoltunk,sokat nevettünk,közösben vettünk kaját,jó vele együtt csinálni dolgokat.
közben elio adott nekünk ajándékot,mert most látjuk utoljára egymást:( ez is annyira szomorú. bár örökre a caminón lehetnék... de ez olyan,mint a hegylakó. én örökre itt vagyok,de a barátaimat folyamatosan elvesztem...szörnyű! bár a mai világban,e-mail,facebook,stb.
csak iszonyatos a váltás. eddig akár 24 órában együtt voltunk,innentől meg 0...
ja,willnek kb. 50 centje volt összesen,de vett kettőnknek egy-egy nyalókát:D
2009. június 8., hétfő
lugo - san román de retorta
ma egész nap esett az eső... ráadásul fújt a szembeszél,iszonyatos volt. sajnos a térdem is fájt,már nem csak a lejtőn,hanem végig.
a spanyolokkal érkeztem meg az eddigi legjobb helyre. van fűtés,hangulatos szobácskák,fal nélkül,középen egy apró konyha. a ház mellett egy másik helyiségben az üvegtetejű zuhanyzó forró vízzel. miközben a tetőn kopogott az eső,egy élmény volt zuhanyozni!
tehát elsőnek érkeztünk pepével,carlossal és hectorral. út közben vettünk bort,meg kaját,és csináltak is finom paradicsomos tésztát. nagyon kedvesek voltak velem!
később megjött will,nagyon örülök neki! meg is öleltük egymást,pedig csurom víz volt:D aztán josé is megérkezett,majd a franciák és az olaszok. josé kifejtette,hogy barbara és thomas épp vele voltak,mikor elkezdtek stoppolni,és 2 mp múlva meg is állt egy autó. ő töprengett,hogy mit tegyen,és azt mondta,hogy arra gondolt,hogy én miket fogok a fejéhez vágni,úgyhogy inkább meggondolta magát:D
amúgy mellettem is elmentek barbaráék,és megkérdezték,hogy jövök-e,de nem szálltam be.
milyen jót aludtunk ma délután! josé ágya alattam van,ez meg annyira unatkozik,hogy állandóan rugdos... mint egy hároméves gyerek,komolyan...
update: közben elmentünk willel a boltba,hogy vegyünk kenyeret,meg egyebeket. a konyhában tumultus volt,úgyhogy mi az én ágyamban buliztunk,will szépen leszedte a létrát az ágyáról,felrakta a mi emeletes ágyaink közé,és azon közlekedett. vett bort is,és sikeresen össze is borozta az ágyamat (nem nagyon). közben odaadtam josénak a tonhalaimat,ha már tonhalas paradicsomos tésztát csinált épp. legalább nem kell tovább cipelnem. nagyon finom lett,és még will is evett belőle!
megint négyen maradtunk fenn sokáig. korábban jocelyne,rosemary anyja kért williamtől egy cigit,de rose nem engedte neki. aztán amikor nem volt ott rose,akkor odaadta neki will:)
úgy volt,hogy még elmegyünk a kocsmába,de én kezdtem elálmosodni. úgyhogy will elment egyedül. addig mi elvoltunk joséval és rosemary-val. aztán egy fél órán belül megérkezett will egy borral. erre nem számítottunk,már fogat is mostunk,úgyhogy lefeküdtünk.
de nagyon sokáig nem tudtunk aludni. will állandóan forgolódott,joséról is tudtam,hogy még ébren van,mert világított az mp3-lejátszója,és hárompercenként megrugdosta az ágyam,hogy ismerem-e ezt a számot,meg gondolom úgy egyáltalán azért,hogy nehogy már hamarabb elaludjak,mint ő....
nekem meg 10-percenként pisilnem kellett,úgyhogy én se hagytam őt aludni:D
a spanyolokkal érkeztem meg az eddigi legjobb helyre. van fűtés,hangulatos szobácskák,fal nélkül,középen egy apró konyha. a ház mellett egy másik helyiségben az üvegtetejű zuhanyzó forró vízzel. miközben a tetőn kopogott az eső,egy élmény volt zuhanyozni!
tehát elsőnek érkeztünk pepével,carlossal és hectorral. út közben vettünk bort,meg kaját,és csináltak is finom paradicsomos tésztát. nagyon kedvesek voltak velem!
később megjött will,nagyon örülök neki! meg is öleltük egymást,pedig csurom víz volt:D aztán josé is megérkezett,majd a franciák és az olaszok. josé kifejtette,hogy barbara és thomas épp vele voltak,mikor elkezdtek stoppolni,és 2 mp múlva meg is állt egy autó. ő töprengett,hogy mit tegyen,és azt mondta,hogy arra gondolt,hogy én miket fogok a fejéhez vágni,úgyhogy inkább meggondolta magát:D
amúgy mellettem is elmentek barbaráék,és megkérdezték,hogy jövök-e,de nem szálltam be.
milyen jót aludtunk ma délután! josé ágya alattam van,ez meg annyira unatkozik,hogy állandóan rugdos... mint egy hároméves gyerek,komolyan...
update: közben elmentünk willel a boltba,hogy vegyünk kenyeret,meg egyebeket. a konyhában tumultus volt,úgyhogy mi az én ágyamban buliztunk,will szépen leszedte a létrát az ágyáról,felrakta a mi emeletes ágyaink közé,és azon közlekedett. vett bort is,és sikeresen össze is borozta az ágyamat (nem nagyon). közben odaadtam josénak a tonhalaimat,ha már tonhalas paradicsomos tésztát csinált épp. legalább nem kell tovább cipelnem. nagyon finom lett,és még will is evett belőle!
megint négyen maradtunk fenn sokáig. korábban jocelyne,rosemary anyja kért williamtől egy cigit,de rose nem engedte neki. aztán amikor nem volt ott rose,akkor odaadta neki will:)
úgy volt,hogy még elmegyünk a kocsmába,de én kezdtem elálmosodni. úgyhogy will elment egyedül. addig mi elvoltunk joséval és rosemary-val. aztán egy fél órán belül megérkezett will egy borral. erre nem számítottunk,már fogat is mostunk,úgyhogy lefeküdtünk.
de nagyon sokáig nem tudtunk aludni. will állandóan forgolódott,joséról is tudtam,hogy még ébren van,mert világított az mp3-lejátszója,és hárompercenként megrugdosta az ágyam,hogy ismerem-e ezt a számot,meg gondolom úgy egyáltalán azért,hogy nehogy már hamarabb elaludjak,mint ő....
nekem meg 10-percenként pisilnem kellett,úgyhogy én se hagytam őt aludni:D
2009. június 7., vasárnap
cádavo baleira - lugo
jaj,ma meghaltam... iszonyatos szakasz volt... 30 km,de sztem több,mert össze-vissza kanyarogtunk az útépítések miatt. összesen egyszer álltam meg,úgy 20 percre... nem gondoltam,hogy képes leszek ennyire gyorsan,6 és fél óra alatt megérkezni. pedig a vége tényleg halál volt,alig tudtam lépni,már minden csúnyát elmondtam,ami eszembe jutott...
mikor megérkeztem,a szállásadó felvette az adataimat. közben néztem a neveket,hogy kik érkeztek előttem,és voltak vagy nyolcan. mivan??? egyedül miquel volt előttem,az olasz apa-fiát útközben megelőztem. a többiek csak mögöttem lehettek...
erre mit látok? josé luiz blablabla,william blablabla. anyátokat. és ezt most még szépen mondtam.
mikor felmentem a szobába,ők nem voltak ott,csak a spanyol srác,carlos. nyilván rákérdeztem,hogy mégis hol előztek meg,és elmondta,hogy a fele társaság taxival ment,a fele stoppolt. valahogy sejtettem. most kicsit elegem van. miért van az,hogy az olaszok és én képesek vagyunk gyalogolni??
most idejött josé,gondolom mert látványosan szartam a fejére,pedig alig van itt valaki más (kajálnak). szépen elmesélte a dolgokat,pedig nem kérdezte senki.
update: elmentem megnézni a katedrálist,persze össze-vissza sétálgattam,úgyhogy csoda,hogy visszataláltam a szállásra. utána elmentünk kajálni négyen; josé,will,rosemary és én. pont volt a vendéglőben egy tévé,úgyhogy megtudtam,hogy button nyerte a török nagydíjat,federer meg a roland garrost. hát összejött neki. igaz,nem a legnagyobbal játszott,de mit tehet,ha az nem jutott be a döntőbe..
mikor megérkeztem,a szállásadó felvette az adataimat. közben néztem a neveket,hogy kik érkeztek előttem,és voltak vagy nyolcan. mivan??? egyedül miquel volt előttem,az olasz apa-fiát útközben megelőztem. a többiek csak mögöttem lehettek...
erre mit látok? josé luiz blablabla,william blablabla. anyátokat. és ezt most még szépen mondtam.
mikor felmentem a szobába,ők nem voltak ott,csak a spanyol srác,carlos. nyilván rákérdeztem,hogy mégis hol előztek meg,és elmondta,hogy a fele társaság taxival ment,a fele stoppolt. valahogy sejtettem. most kicsit elegem van. miért van az,hogy az olaszok és én képesek vagyunk gyalogolni??
most idejött josé,gondolom mert látványosan szartam a fejére,pedig alig van itt valaki más (kajálnak). szépen elmesélte a dolgokat,pedig nem kérdezte senki.
update: elmentem megnézni a katedrálist,persze össze-vissza sétálgattam,úgyhogy csoda,hogy visszataláltam a szállásra. utána elmentünk kajálni négyen; josé,will,rosemary és én. pont volt a vendéglőben egy tévé,úgyhogy megtudtam,hogy button nyerte a török nagydíjat,federer meg a roland garrost. hát összejött neki. igaz,nem a legnagyobbal játszott,de mit tehet,ha az nem jutott be a döntőbe..
amúgy nagyon szomorú voltam végig,mert will közölte,hogy itt marad lugóban még egy napig.
közben szép lassan telt az idő,josé még rendelt rose-nak egy szelet santiago-tortát. ehh,nem volt képes megérteni,hogy én nem eszem ilyet santiago előtt,és kész.
a szállás 10-kor bezárt,mi kb. negyed 11-kor indultunk vissza... william magabiztos volt,mert a földszinten is vannak ablakok,aztán majd valaki csak kinyitja őket nekünk. rosemary otthagyott valamit a vendéglőben,úgyhogy will és én értünk a szálláshoz elsőnek. levette a cipőjét és elkezdte dobálni az emeleti ablakokat,hogy valaki meghallja és lejöjjön. azonban a cipő fennragadt a párkányon,úgyhogy levette a másikat is,és mezítláb próbálkozott az esőben. közben természetesen halálra röhögtem magam.
aztán végre észrevett minket thomas,az amcsi srác,és kinyitotta nekünk az ablakot. ezaz! nem kell a katedrálisban aludnunk! szuper!:)
utána még dumáltunk kicsit,willel találtunk egy tök jó kis szobát,ahol előadtam neki a 10-napos tervemet. bejött neki,úgyhogy remélem velünk jön (neki is 17-én megy a gépe). utána még karatéztunk kicsit a konyhában:D
elmondta,hogy ő ma gyalogolni szeretett volna,de hárman voltak,és josé,meg pepe taxival akartak menni. ő meg nem akarta,hogy sokat kelljen fizetniük. azt is mondta,hogy ő szívesebben menne egyedül. na mondom,william,ne szórakozz,úgy mész,ahogy akarsz... ha egyedül szeretnél menni,akkor megmondod,és onnantól egyedül mész...
elszomorít,hogy joséék simán leszarták,hogy will ilyen baromságokon töri a fejét. hogy emiatt talán nem is találkozunk vele többet. egy szót sem szóltak,hogy ne tegye,pedig még az is simán érv,hogy inkább santiagóban töltsön el egy napot,ez a lugo nem akkora szám. na mindegy.
ja,reggel roppant szellemesen mindenki úgy köszönt el,hogy "hasta lugo" a "hasta luego" helyett. tehát később találkozunk helyett lugóban találkozunk;)
közben szép lassan telt az idő,josé még rendelt rose-nak egy szelet santiago-tortát. ehh,nem volt képes megérteni,hogy én nem eszem ilyet santiago előtt,és kész.
a szállás 10-kor bezárt,mi kb. negyed 11-kor indultunk vissza... william magabiztos volt,mert a földszinten is vannak ablakok,aztán majd valaki csak kinyitja őket nekünk. rosemary otthagyott valamit a vendéglőben,úgyhogy will és én értünk a szálláshoz elsőnek. levette a cipőjét és elkezdte dobálni az emeleti ablakokat,hogy valaki meghallja és lejöjjön. azonban a cipő fennragadt a párkányon,úgyhogy levette a másikat is,és mezítláb próbálkozott az esőben. közben természetesen halálra röhögtem magam.
aztán végre észrevett minket thomas,az amcsi srác,és kinyitotta nekünk az ablakot. ezaz! nem kell a katedrálisban aludnunk! szuper!:)
utána még dumáltunk kicsit,willel találtunk egy tök jó kis szobát,ahol előadtam neki a 10-napos tervemet. bejött neki,úgyhogy remélem velünk jön (neki is 17-én megy a gépe). utána még karatéztunk kicsit a konyhában:D
elmondta,hogy ő ma gyalogolni szeretett volna,de hárman voltak,és josé,meg pepe taxival akartak menni. ő meg nem akarta,hogy sokat kelljen fizetniük. azt is mondta,hogy ő szívesebben menne egyedül. na mondom,william,ne szórakozz,úgy mész,ahogy akarsz... ha egyedül szeretnél menni,akkor megmondod,és onnantól egyedül mész...
elszomorít,hogy joséék simán leszarták,hogy will ilyen baromságokon töri a fejét. hogy emiatt talán nem is találkozunk vele többet. egy szót sem szóltak,hogy ne tegye,pedig még az is simán érv,hogy inkább santiagóban töltsön el egy napot,ez a lugo nem akkora szám. na mindegy.
ja,reggel roppant szellemesen mindenki úgy köszönt el,hogy "hasta lugo" a "hasta luego" helyett. tehát később találkozunk helyett lugóban találkozunk;)
2009. június 6., szombat
padrón - cádavo baleira
hú,ma mekkora zuhé volt! csurom,de csurom víz lettem! végig egyedül mentem,bár egyszer lehetőségem volt utolérni josét és miquelt,de inkább megvártam,hogy elmenjenek. ma is ilyen kedvem volt. a térdem már 500 m után elkezdett fájni,nem tudom,mi a baj,soha nem volt ilyen gondom (túrázásnál). tehát ma is nagyon élveztem a lejtőket...
az utolsó 6 km-en leszakadt az ég,de úgy,hogy az autóúton mentem,és esélyem sem volt valami menedéket találni. még jó,hogy észrevettem a jelzést,és egy erdőben megpihentem. annyira eláztam,hogy innentől kezdve nem érdekelt,hogy mi lesz,mentem,ahogy csak tudtam. aztán felértem egy dombtetőre,süvítő szél,ömlő eső... széttártam a karjaimat,elkiáltottam magam teljes hangerővel,hogy "én vagyok az erősebb",hú,de király érzés volt! nevettem,futottam,csodás volt! persze a térdem közben nagyon fájt,de odaértem a szállásra,méghozzá ötödikként!! azt hittem,már mindenki ott van,mert 8-ig kellett elindulni az előző szállásról,és én háromnegyedkor léptem ki az ajtón. most nagyon büszke vagyok magamra,hogy ilyen fájós lábbal ilyen jól mentem:) nekem az eső csak segített. remélem azért elmúlik ez a csúnya idő.
ez a brazil lány milyen kedves! pedig josé azt mondta,hogy őt az az elején kirázta tőle a hideg. tényleg olyan boszorkányos szeme van,de most is bejött a szobába,mosolyogva integetett nekünk...
update: will és én írtunk a vendégkönyvbe mindenféle vicces szöveget és rajzoltunk is:) utána lefordítottam neki,hogy mit írtam,hogy melyik szó mit jelent. aztán josé,will meg én maradtunk már csak ébren. oltogattuk egymást,pl. hogy josé hogy a túróba tudta nem észrevenni a szállást,mikor akkora hatalmas kőtábla jelzi,mint még egyiket sem..
aztán együtt mostunk fogat,de persze ezek őrültek,nem bírnak 1 percig nyugton lenni. will átjött a lányvécébe,és itt mosott fogat,de úgy,hogy mindkét mosdóba beleköpött,aztán folytatta.. mindenesetre halálra röhögtem magam rajta. aztán amikor felmásztunk az ágyra,ledobált egy csomó cuccot a földre,mikor mindenki aludt. jó,nem volt annyira hangos. kis hülye:)
az utolsó 6 km-en leszakadt az ég,de úgy,hogy az autóúton mentem,és esélyem sem volt valami menedéket találni. még jó,hogy észrevettem a jelzést,és egy erdőben megpihentem. annyira eláztam,hogy innentől kezdve nem érdekelt,hogy mi lesz,mentem,ahogy csak tudtam. aztán felértem egy dombtetőre,süvítő szél,ömlő eső... széttártam a karjaimat,elkiáltottam magam teljes hangerővel,hogy "én vagyok az erősebb",hú,de király érzés volt! nevettem,futottam,csodás volt! persze a térdem közben nagyon fájt,de odaértem a szállásra,méghozzá ötödikként!! azt hittem,már mindenki ott van,mert 8-ig kellett elindulni az előző szállásról,és én háromnegyedkor léptem ki az ajtón. most nagyon büszke vagyok magamra,hogy ilyen fájós lábbal ilyen jól mentem:) nekem az eső csak segített. remélem azért elmúlik ez a csúnya idő.
ez a brazil lány milyen kedves! pedig josé azt mondta,hogy őt az az elején kirázta tőle a hideg. tényleg olyan boszorkányos szeme van,de most is bejött a szobába,mosolyogva integetett nekünk...
update: will és én írtunk a vendégkönyvbe mindenféle vicces szöveget és rajzoltunk is:) utána lefordítottam neki,hogy mit írtam,hogy melyik szó mit jelent. aztán josé,will meg én maradtunk már csak ébren. oltogattuk egymást,pl. hogy josé hogy a túróba tudta nem észrevenni a szállást,mikor akkora hatalmas kőtábla jelzi,mint még egyiket sem..
aztán együtt mostunk fogat,de persze ezek őrültek,nem bírnak 1 percig nyugton lenni. will átjött a lányvécébe,és itt mosott fogat,de úgy,hogy mindkét mosdóba beleköpött,aztán folytatta.. mindenesetre halálra röhögtem magam rajta. aztán amikor felmásztunk az ágyra,ledobált egy csomó cuccot a földre,mikor mindenki aludt. jó,nem volt annyira hangos. kis hülye:)
2009. június 5., péntek
grandas de salime - padrón
ehh,most belevágok a közepébe,mert josé jól felb*szta az agyam... kiderült,hogy az egyik spanyol srác ma taxival ment,és elvitte josé és will csomagját is. grrrrrrr. istenem,most meg idejöttek ők ketten a szobámba (4-ágyas szobák vannak),és én szokás szerint első felindulásból megmondtam nekik,hogy csalódtam bennük,és hogy nem is igazi zarándokok.
aztán josé elmosolyodott,és elmesélte a sztorit. hogy a sérült srác eredetileg busszal akart menni,de nem volt (öcsém,ezek nem tudom,mivel közlekednek,de még én sem láttam egy buszt,vagy buszmegállót sem). tehát hívott egy taxit. kiderült,hogy elég sokba kerül,és nincs annyi pénze,ezért a tökéletes josé kitalálta,hogy tegyék be a kocsiba a hátizsákjukat páran,és fizessenek 3-3 eurót,így mérséklik a másik srác kiadásait. hihetetlen,ez az ember mindent úgy alakít,hogy ne lehessen haragudni rá,azt hiszem,tipikus brazil.
amúgy ma az elején egyedül mentem,majd utolértem az olaszokat,akik épp gombát szedtek. integettem eliónak,mire felkiáltott,hogy "fioreeeeeeeeeee!!" (merthogy így hívtak),megöleltük egymást,és adott egy akkora puszit,hogy megsüketültem egy időre. aztán később a nevén neveztem,ennek is annyira megörült,hogy puszi puszi:D ezután együtt mentünk végig.
már csak 1,5 km volt hátra,mikor megérkeztünk egy viszonylag nagy városba. vettünk kaját,mert a következő településen,ahol a szállás van nincs se bolt,se semmi...
ezután az olaszok annyit szarakodtak,mentek össze-vissza,hogy meguntam,és bementem az első nyitott ajtón,és megkérdeztem,hogy jó irányba megyek-e. kb. 3 mp volt,mentem is tovább,mikor meghallottam a nevem... visszafordultam,és megláttam josét annak a boltnak a kapujában,ahova az imént benéztem. nem röhögtünk,á nem:D itt mesélte el,hogy nincs csomagja...
aztán még integettem willnek,mert ő is ott volt a boltban,és elindultunk az olaszokkal,és együtt érkeztünk meg.
közben will itt van a szobámban,beszélgettünk a zenéről (gitározik egy együttesben),művészetekről,rajzolt a naplómba,hozott nekem cseresznyét. itt is hagyta,de nem eszem meg az egészet.:) amúgy meglepődtem,bocsánatot kért,hogy úgy alakult a tegnapi vacsi,hogy ő az amcsival,a két brazil meg egymással beszélgetett. kiderült,hogy ez az amcsi elég fura fazon,pl. helyesli a rabszolgaságot...
josé meg will most mondták,hogy vettek egy csomó dolgot,és mi lenne,ha közösen megfőznénk. will nem szereti a tonhalat,úgyhogy kolbászt eszünk.
update: kettős főzés volt végül; a brazil lány csinált valami rakott,húsos,tésztás cuccot,mi meg joséval és willel paradicsomos,kolbászos,paprikás tésztát. ja,az olaszok is megcsinálták a gombákat. szal nagy közös evés volt,természetesen borral és sörökkel. vicces volt,valahogy szóba kerültek a himnuszok,és a brazilok elkezdték énekelni az övéket. én meg dúdoltam velük. a francia meg az olasz himnusz szövegének 80%-át ismerem,úgyhogy elioval elénekeltük az olaszt. vicces volt,hogy én mondtam rosemary-nak,hogy hogy van a francia:D az angolt meg az amcsit is elénekeltük. feltűnt nekik,hogy mindegyiket hogy vágom,és az amcsi srác jól be akart húzni a csőbe. mondta,hogy énekeljem el a spanyolt. hehe,mondom,annak nincs szövege;)
végül majdnem éjfélig dumáltunk joséval,willel és rosemary-val. joséval sikerült összevesznem,mikor megmondtam neki,hogy elég durván úgy beszél magáról,meg brazíliáról,mintha valami tökéletes lenne. amikor meg én mondok valamit magyarországról,akkor meg beszólogat,hogy ő nem hiszi el,hogy 40 fok lehet ott,és hogy az biztos másmilyen 40 fok,mint brazíliában... de tényleg,akármit mondok...
na mindegy,de elég parázs vita kerekedett ebből. a többiek csak néztek:) meg én is,mert nem az én stílusom ilyen hévvel veszekedni. amikor mentünk aludni,bocsánatot kértem,de csak megrántotta a vállát,mintha azt mondaná,hogy "á,semmi nem volt". úgy tűnt,mintha szomorú lenne. furcsa egy ember.
aztán josé elmosolyodott,és elmesélte a sztorit. hogy a sérült srác eredetileg busszal akart menni,de nem volt (öcsém,ezek nem tudom,mivel közlekednek,de még én sem láttam egy buszt,vagy buszmegállót sem). tehát hívott egy taxit. kiderült,hogy elég sokba kerül,és nincs annyi pénze,ezért a tökéletes josé kitalálta,hogy tegyék be a kocsiba a hátizsákjukat páran,és fizessenek 3-3 eurót,így mérséklik a másik srác kiadásait. hihetetlen,ez az ember mindent úgy alakít,hogy ne lehessen haragudni rá,azt hiszem,tipikus brazil.
amúgy ma az elején egyedül mentem,majd utolértem az olaszokat,akik épp gombát szedtek. integettem eliónak,mire felkiáltott,hogy "fioreeeeeeeeeee!!" (merthogy így hívtak),megöleltük egymást,és adott egy akkora puszit,hogy megsüketültem egy időre. aztán később a nevén neveztem,ennek is annyira megörült,hogy puszi puszi:D ezután együtt mentünk végig.
már csak 1,5 km volt hátra,mikor megérkeztünk egy viszonylag nagy városba. vettünk kaját,mert a következő településen,ahol a szállás van nincs se bolt,se semmi...
ezután az olaszok annyit szarakodtak,mentek össze-vissza,hogy meguntam,és bementem az első nyitott ajtón,és megkérdeztem,hogy jó irányba megyek-e. kb. 3 mp volt,mentem is tovább,mikor meghallottam a nevem... visszafordultam,és megláttam josét annak a boltnak a kapujában,ahova az imént benéztem. nem röhögtünk,á nem:D itt mesélte el,hogy nincs csomagja...
aztán még integettem willnek,mert ő is ott volt a boltban,és elindultunk az olaszokkal,és együtt érkeztünk meg.
közben will itt van a szobámban,beszélgettünk a zenéről (gitározik egy együttesben),művészetekről,rajzolt a naplómba,hozott nekem cseresznyét. itt is hagyta,de nem eszem meg az egészet.:) amúgy meglepődtem,bocsánatot kért,hogy úgy alakult a tegnapi vacsi,hogy ő az amcsival,a két brazil meg egymással beszélgetett. kiderült,hogy ez az amcsi elég fura fazon,pl. helyesli a rabszolgaságot...
josé meg will most mondták,hogy vettek egy csomó dolgot,és mi lenne,ha közösen megfőznénk. will nem szereti a tonhalat,úgyhogy kolbászt eszünk.
update: kettős főzés volt végül; a brazil lány csinált valami rakott,húsos,tésztás cuccot,mi meg joséval és willel paradicsomos,kolbászos,paprikás tésztát. ja,az olaszok is megcsinálták a gombákat. szal nagy közös evés volt,természetesen borral és sörökkel. vicces volt,valahogy szóba kerültek a himnuszok,és a brazilok elkezdték énekelni az övéket. én meg dúdoltam velük. a francia meg az olasz himnusz szövegének 80%-át ismerem,úgyhogy elioval elénekeltük az olaszt. vicces volt,hogy én mondtam rosemary-nak,hogy hogy van a francia:D az angolt meg az amcsit is elénekeltük. feltűnt nekik,hogy mindegyiket hogy vágom,és az amcsi srác jól be akart húzni a csőbe. mondta,hogy énekeljem el a spanyolt. hehe,mondom,annak nincs szövege;)
végül majdnem éjfélig dumáltunk joséval,willel és rosemary-val. joséval sikerült összevesznem,mikor megmondtam neki,hogy elég durván úgy beszél magáról,meg brazíliáról,mintha valami tökéletes lenne. amikor meg én mondok valamit magyarországról,akkor meg beszólogat,hogy ő nem hiszi el,hogy 40 fok lehet ott,és hogy az biztos másmilyen 40 fok,mint brazíliában... de tényleg,akármit mondok...
na mindegy,de elég parázs vita kerekedett ebből. a többiek csak néztek:) meg én is,mert nem az én stílusom ilyen hévvel veszekedni. amikor mentünk aludni,bocsánatot kértem,de csak megrántotta a vállát,mintha azt mondaná,hogy "á,semmi nem volt". úgy tűnt,mintha szomorú lenne. furcsa egy ember.
2009. június 4., csütörtök
la mesa - grandas de salime
ez volt a víztározós szakasz,amit már nagyon vártam,csináltam is vagy 100 képet:)
mikor elindultam,josé megígérte,hogy utolér,de fogadni mertem volna,hogy én "nyerek":) úgyhogy majdnem végig egyedül mentem,egy rövid szakaszon willel,amikor utolért. dumáltunk,főleg a suliról,majd volt egy kis szikla,ahonnan csodás volt a kilátás. itt leültünk,ettünk egy kis csokit,majd ő továbbment,mert nagyon éhes volt.
én megint nem erőltettem meg magam. szép lassan sétáltam,élveztem a környezetet,csodaszép volt. kicsit sajnáltam,hogy nincs verőfényes napsütés,de nem volt annyira szörnyű a helyzet,csak kicsit volt borult az ég.
mikor megérkeztem,rögtön tovább akartam volna menni,mert iszonyat zsúfolt ez a szállás. háromemeletes ágyak vannak,és kb. fél méter van az ágyak között. plusz van egy darab vécé,és egy zuhanyzó. kiderült,hogy a következő szállásért 13 eurót kéne fizetni... mi azt beszéltük willel,hogy inkább itt maradunk,és kajára költjük ezt a pénzt. úgyhogy el is mentem zuhanyozni. az olaszok továbbmentek.
később,mikor már megérkeztek páran,josé szólt,hogy talált internetet,és nyomtatni is tudok. ez nagyon kedves volt tőle,tudta,hogy ki kell valamikor nyomtatnom a repjegyemet. kiderült,hogy willnek is pont ugyanezt kéne tennie (ryanair),így el is indultunk. mivel spanyolul volt minden,segítettem neki nyomtatni,és egyúttal fel is vettük egymást facebookon:)
mire visszaértem,telt ház volt a szálláson. egy csomó spanyol,és egy brazil-amerikai pár jött még meg. nagyon boldog voltam,hogy sikerült ezt a nyomtatást elintéznem,úgyhogy odamentem joséhoz,és kb. ugráltam,meg mondogattam,hogy köszi köszi. mondta,hogy akkor ünnepeljünk,és menjünk el egy vendéglőbe. öten ültünk egy asztalnál,josé,will,és a brazil-amerikai pár. ez azért volt kicsit sok nekem,mert külön-külön még megértem őket,de amikor két brazil,vagy egy angol és egy amerikai beszélget,az esélytelen. azért valamennyire sikerült,főleg josé fantasztikus történeteit,amiket már kívülről tudtam.
mikor elindultam,josé megígérte,hogy utolér,de fogadni mertem volna,hogy én "nyerek":) úgyhogy majdnem végig egyedül mentem,egy rövid szakaszon willel,amikor utolért. dumáltunk,főleg a suliról,majd volt egy kis szikla,ahonnan csodás volt a kilátás. itt leültünk,ettünk egy kis csokit,majd ő továbbment,mert nagyon éhes volt.
én megint nem erőltettem meg magam. szép lassan sétáltam,élveztem a környezetet,csodaszép volt. kicsit sajnáltam,hogy nincs verőfényes napsütés,de nem volt annyira szörnyű a helyzet,csak kicsit volt borult az ég.
mikor megérkeztem,rögtön tovább akartam volna menni,mert iszonyat zsúfolt ez a szállás. háromemeletes ágyak vannak,és kb. fél méter van az ágyak között. plusz van egy darab vécé,és egy zuhanyzó. kiderült,hogy a következő szállásért 13 eurót kéne fizetni... mi azt beszéltük willel,hogy inkább itt maradunk,és kajára költjük ezt a pénzt. úgyhogy el is mentem zuhanyozni. az olaszok továbbmentek.
később,mikor már megérkeztek páran,josé szólt,hogy talált internetet,és nyomtatni is tudok. ez nagyon kedves volt tőle,tudta,hogy ki kell valamikor nyomtatnom a repjegyemet. kiderült,hogy willnek is pont ugyanezt kéne tennie (ryanair),így el is indultunk. mivel spanyolul volt minden,segítettem neki nyomtatni,és egyúttal fel is vettük egymást facebookon:)
mire visszaértem,telt ház volt a szálláson. egy csomó spanyol,és egy brazil-amerikai pár jött még meg. nagyon boldog voltam,hogy sikerült ezt a nyomtatást elintéznem,úgyhogy odamentem joséhoz,és kb. ugráltam,meg mondogattam,hogy köszi köszi. mondta,hogy akkor ünnepeljünk,és menjünk el egy vendéglőbe. öten ültünk egy asztalnál,josé,will,és a brazil-amerikai pár. ez azért volt kicsit sok nekem,mert külön-külön még megértem őket,de amikor két brazil,vagy egy angol és egy amerikai beszélget,az esélytelen. azért valamennyire sikerült,főleg josé fantasztikus történeteit,amiket már kívülről tudtam.
2009. június 3., szerda
peñaseita - la mesa
8-kor keltünk joséval,a többiek már mind elmentek. kb. fél 10-kor sikerült elindulni:D lefényképeztük a varázsforrást búcsúzóul.
hogy ma milyen lassan mentünk! mert nagyon meredek volt,mi meg egyfolytában dumáltunk,úgyhogy alig haladtunk.
hogy ma milyen lassan mentünk! mert nagyon meredek volt,mi meg egyfolytában dumáltunk,úgyhogy alig haladtunk.
aztán lehagytuk az olaszokat,és josé előrement. innentől egyedül voltam,míg utol nem értem josét és rosemary-t. épp pihentek a fűben,leültem én is hozzájuk,megkínáltak egy sörrel. megkérdeztem josét,hogy hogy ejti ki azt,hogy harry potter,de többet vártam. csak mert a szóeleji és dupla r-eket hhhhh-nak ejti:D
innentől kezdve végig hárman mentünk,iszonyú lassan. most asszem 10-en vagyunk,mert itt van még egy spanyol srác,egy olasz apa és fia... és itt van william is!! tök jó volt,zuhanyzás után kimentem a füves részre az asztalokhoz,megláttuk egymást,és megölelt. úgy örülök,hogy minden rendben vele.
update: megint együtt vacsiztunk:) will ketchupös tésztát evett,az olaszokat jól felbosszantotta:D a spanyol srácról kiderült,hogy katalán. illetve annyit mondott,hogy mallorcai,rákérdeztem,hogy akkor ezek szerint katalán-e,és azt mondta,hogy én vagyok az első,aki erre rájött:D végre egy kis sikerélmény:) aztán poénkodtunk a focival kapcsolatban. sajnos csúnya felhők jöttek,azt mondják itt az okosok,hogy holnap elromlik az időjárás.
mindenki hamar lefeküdt aludni,úgyhogy csak hárman maradtunk,ez a katalán srác,miquel,az olasz srác,domenico valamint én. vicces volt a beszélgetés,mert se az olasz,se én nem vagyunk túl bőbeszédűek spanyolul.
amúgy a vacsinál josé nagyon elemében volt. be nem állt a szája. spanyolul mesélt mindenféle caminós sztorikat,persze én már harmadszorra hallottam őket,úgyhogy nagyon izgis volt:D
innentől kezdve végig hárman mentünk,iszonyú lassan. most asszem 10-en vagyunk,mert itt van még egy spanyol srác,egy olasz apa és fia... és itt van william is!! tök jó volt,zuhanyzás után kimentem a füves részre az asztalokhoz,megláttuk egymást,és megölelt. úgy örülök,hogy minden rendben vele.
update: megint együtt vacsiztunk:) will ketchupös tésztát evett,az olaszokat jól felbosszantotta:D a spanyol srácról kiderült,hogy katalán. illetve annyit mondott,hogy mallorcai,rákérdeztem,hogy akkor ezek szerint katalán-e,és azt mondta,hogy én vagyok az első,aki erre rájött:D végre egy kis sikerélmény:) aztán poénkodtunk a focival kapcsolatban. sajnos csúnya felhők jöttek,azt mondják itt az okosok,hogy holnap elromlik az időjárás.
mindenki hamar lefeküdt aludni,úgyhogy csak hárman maradtunk,ez a katalán srác,miquel,az olasz srác,domenico valamint én. vicces volt a beszélgetés,mert se az olasz,se én nem vagyunk túl bőbeszédűek spanyolul.
amúgy a vacsinál josé nagyon elemében volt. be nem állt a szája. spanyolul mesélt mindenféle caminós sztorikat,persze én már harmadszorra hallottam őket,úgyhogy nagyon izgis volt:D
2009. június 2., kedd
borres - peñaseita
ma kitapintottam a vádlimat! igen,most már létezik:D persze nem olyan,mint a normális embereknek,de legalább van! és megnéztem egy tükörben magam,a combom kisebb lett,és ott is látok már izmot! hogy 5 nap gyaloglás mire nem képes!
ma sem erőltettük meg magunkat különösebben. elég hegyes terepen vagyunk,és van,hogy 15 km-en belül nincs szállás. most is csak 15-öt mentünk 30 helyett. amúgy én pont ott vagyok most,ahol a terveim alapján lennem kell,szal nincs gáz.
út közben összefutottam az olaszokkal és egy darabon együtt mentünk. egy nő adott nekünk friss forrásvizet. később beültünk egy bárba,ők kávéztak,én meg kakaót ittam (már hagyomány:)). aztán paolo nem hagyta,hogy fizessek. annyira kedvesek velem,mintha a lányuk lennék:) viccesen beszélgetünk:D soha nem lehet tudni,hogy az adott szót,mondatot épp melyik nyelven értik meg. úgyhogy először angolul mondom,aztán spanyolul,aztán franciául. az olasz még nem megy annyira,csak pár fontos szót tudok.
aztán lemaradtam,mert nem akartam sietni. annyira jó volt szép lassan,boldogan,fájdalom nélkül menni. találtam egy baromi jó kis botot! ma sokat segített felfelé. később utolért josé és együtt mentünk pola de allandéig. itt gyorsan bevásároltunk,amíg még nyitva volt a bolt. josé elment mindenféle ügyeket intézni (telefonkártya,internet,ebéd),az olaszok is kajálni indultak. én lementem a patak partjára,és az árnyékban piknikeztem egyet.:) nem siettem túlságosan,3 után indulhattam el. nincs órám,a mobilom ki van kapcsolva,szóval nem nagyon tudom,hogy mennyi éppen az idő. most a templom harangjátékából találtam ki.
a szállásra én értem elsőnek,de nem tudtam kinyitni az ajtót. egy öreg bácsi jött segíteni,kiderült,hogy csak be kellett volna rúgni:D megdicsért,hogy milyen jól értem,meg beszélem a spanyolt. ha ezt a "sí,sí"-ből,meg a kinyögött pár mondatomból szűrte le,akkor gratulálok:D lezuhanyoztam,napoztam,jól elvoltam egyedül,aztán most megjött josé. amúgy mindketten vettünk 1-1 bort az előző településen,úgyhogy jó kis este lesz:)
azt mondja,az olaszok ott maradtak polában,mert közben bezártak a boltok,és meg kell várniuk,amíg újra kinyitnak (kb. 5-kor szoktak).
gyönyörű helyen vagyunk!! most a kis kőteraszon ülök,és egy hatalmas hegyet látok.
update: vicces este volt,ahogy gondoltam:D végül csak hatan voltunk: josé,rosemary és az anyja,paolo,elio és én. megint együtt vacsoráztunk,remélem ebből rendszer lesz,mert nagyon jó buli volt:) utána szépen megittuk a 3 bort (az olaszoknak is volt egy),és már elég jól éreztük magunkat. végül joséval és rosemary-val hárman maradtunk. nagyon vicces volt,rengeteget röhögtünk josé akcentusán.
aztán szóba került,hogy még nem ittam sidrát (=almabor). josé közölte,hogy akkor ő most hoz egy üveggel,mert hogy ő brazil,és el tudja intézni. ugyanis van itt pár méterre egy "varázskút". nem hittünk neki,de pár perc múlva visszatért egy üveggel a kezében. később hárman mentünk az újabb üvegért,így mi,csajok is megbizonyosodhattunk róla,hogy nem hazudik. úgy működik ez a dolog,hogy az utcában van egy forrás,ahonnan a víz egy kisebb medencébe folyik. na,a víz tele van sidrás rekeszekkel. így elveszünk egy üveget,a pénzt pedig otthagyjuk. gondolom josé derítette ezt ki még a nap folyamán a brazil módszereivel:)
amúgy megmutatta a zenéit,és egy csomót meg is hallgattunk. kiderült,hogy nagyon szereti a moulin rouge-t. a nap leghihetetlenebb pillanata volt,mikor elénekeltünk a your songot... nem nézném ki belőle,hogy ilyen zenéket hallgat.
ma sem erőltettük meg magunkat különösebben. elég hegyes terepen vagyunk,és van,hogy 15 km-en belül nincs szállás. most is csak 15-öt mentünk 30 helyett. amúgy én pont ott vagyok most,ahol a terveim alapján lennem kell,szal nincs gáz.
út közben összefutottam az olaszokkal és egy darabon együtt mentünk. egy nő adott nekünk friss forrásvizet. később beültünk egy bárba,ők kávéztak,én meg kakaót ittam (már hagyomány:)). aztán paolo nem hagyta,hogy fizessek. annyira kedvesek velem,mintha a lányuk lennék:) viccesen beszélgetünk:D soha nem lehet tudni,hogy az adott szót,mondatot épp melyik nyelven értik meg. úgyhogy először angolul mondom,aztán spanyolul,aztán franciául. az olasz még nem megy annyira,csak pár fontos szót tudok.
aztán lemaradtam,mert nem akartam sietni. annyira jó volt szép lassan,boldogan,fájdalom nélkül menni. találtam egy baromi jó kis botot! ma sokat segített felfelé. később utolért josé és együtt mentünk pola de allandéig. itt gyorsan bevásároltunk,amíg még nyitva volt a bolt. josé elment mindenféle ügyeket intézni (telefonkártya,internet,ebéd),az olaszok is kajálni indultak. én lementem a patak partjára,és az árnyékban piknikeztem egyet.:) nem siettem túlságosan,3 után indulhattam el. nincs órám,a mobilom ki van kapcsolva,szóval nem nagyon tudom,hogy mennyi éppen az idő. most a templom harangjátékából találtam ki.
a szállásra én értem elsőnek,de nem tudtam kinyitni az ajtót. egy öreg bácsi jött segíteni,kiderült,hogy csak be kellett volna rúgni:D megdicsért,hogy milyen jól értem,meg beszélem a spanyolt. ha ezt a "sí,sí"-ből,meg a kinyögött pár mondatomból szűrte le,akkor gratulálok:D lezuhanyoztam,napoztam,jól elvoltam egyedül,aztán most megjött josé. amúgy mindketten vettünk 1-1 bort az előző településen,úgyhogy jó kis este lesz:)
azt mondja,az olaszok ott maradtak polában,mert közben bezártak a boltok,és meg kell várniuk,amíg újra kinyitnak (kb. 5-kor szoktak).
gyönyörű helyen vagyunk!! most a kis kőteraszon ülök,és egy hatalmas hegyet látok.
update: vicces este volt,ahogy gondoltam:D végül csak hatan voltunk: josé,rosemary és az anyja,paolo,elio és én. megint együtt vacsoráztunk,remélem ebből rendszer lesz,mert nagyon jó buli volt:) utána szépen megittuk a 3 bort (az olaszoknak is volt egy),és már elég jól éreztük magunkat. végül joséval és rosemary-val hárman maradtunk. nagyon vicces volt,rengeteget röhögtünk josé akcentusán.
aztán szóba került,hogy még nem ittam sidrát (=almabor). josé közölte,hogy akkor ő most hoz egy üveggel,mert hogy ő brazil,és el tudja intézni. ugyanis van itt pár méterre egy "varázskút". nem hittünk neki,de pár perc múlva visszatért egy üveggel a kezében. később hárman mentünk az újabb üvegért,így mi,csajok is megbizonyosodhattunk róla,hogy nem hazudik. úgy működik ez a dolog,hogy az utcában van egy forrás,ahonnan a víz egy kisebb medencébe folyik. na,a víz tele van sidrás rekeszekkel. így elveszünk egy üveget,a pénzt pedig otthagyjuk. gondolom josé derítette ezt ki még a nap folyamán a brazil módszereivel:)
amúgy megmutatta a zenéit,és egy csomót meg is hallgattunk. kiderült,hogy nagyon szereti a moulin rouge-t. a nap leghihetetlenebb pillanata volt,mikor elénekeltünk a your songot... nem nézném ki belőle,hogy ilyen zenéket hallgat.
2009. június 1., hétfő
tineo - borres
ez volt eddig a legjobb nap,pedig alig csináltunk valamit.... mentünk kemény 15 km-t:)
conchitával együtt indultunk,de hamar kiderült,hogy ő szeretne rohanni,30 km-t menni. tehát nagyrészt egyedül mentem,nagyon élveztem a szép tájakat,a napsütést. aztán egy padnál találkoztam conchitával és joséval. a franciákat már hamarabb lehagytuk; a lánynak nem elég,hogy nem jó az egyik lába,most már egy hatalmas vízhólyag is van rajta.
tehát egy kicsit együtt haladtunk conchitával és joséval; ez azt jelenti,hogy előbbi rohant előttünk 500 m-rel,mi meg kedélyesen dumálgattunk,nem siettünk sehová. aztán egy olyan településre értünk,ahol volt bolt. le is pakoltunk egy padra,conchita bement. vett pár sört,a kezünkbe nyomott 1-1 dobozt,aztán szépen elsietett. joséval csak lestünk,hogy ez mi volt. elég érdekes módja volt az elbúcsúzásnak,meg a kommunikációnak,de hát ő tudja.
aztán kb. 4 (!) órát dumáltunk itt joséval. vallásról,sportról,országainkról. közben ő evett egy vendéglőben,és eldöntöttük végleg,hogy már csak 3 km-t megyünk,nem akarunk még 18-at. szóval még az is simán belefért,hogy megvárjuk a franciákat,és együtt érkezzünk a szállásra.
de. én előrementem,mert nagyon lassan haladtak,a nagyokos josé meg eltévedt rosemary-val,és kb. fél óra múlva találtak végre ide. a lány anyukája már rendesen aggódott.
conchitával együtt indultunk,de hamar kiderült,hogy ő szeretne rohanni,30 km-t menni. tehát nagyrészt egyedül mentem,nagyon élveztem a szép tájakat,a napsütést. aztán egy padnál találkoztam conchitával és joséval. a franciákat már hamarabb lehagytuk; a lánynak nem elég,hogy nem jó az egyik lába,most már egy hatalmas vízhólyag is van rajta.
tehát egy kicsit együtt haladtunk conchitával és joséval; ez azt jelenti,hogy előbbi rohant előttünk 500 m-rel,mi meg kedélyesen dumálgattunk,nem siettünk sehová. aztán egy olyan településre értünk,ahol volt bolt. le is pakoltunk egy padra,conchita bement. vett pár sört,a kezünkbe nyomott 1-1 dobozt,aztán szépen elsietett. joséval csak lestünk,hogy ez mi volt. elég érdekes módja volt az elbúcsúzásnak,meg a kommunikációnak,de hát ő tudja.
aztán kb. 4 (!) órát dumáltunk itt joséval. vallásról,sportról,országainkról. közben ő evett egy vendéglőben,és eldöntöttük végleg,hogy már csak 3 km-t megyünk,nem akarunk még 18-at. szóval még az is simán belefért,hogy megvárjuk a franciákat,és együtt érkezzünk a szállásra.
de. én előrementem,mert nagyon lassan haladtak,a nagyokos josé meg eltévedt rosemary-val,és kb. fél óra múlva találtak végre ide. a lány anyukája már rendesen aggódott.
nagyon szimpatikus hely ez,süt a nap,hatan vagyunk. az olaszok is itt vannak,két középkorú férfi. nagyon vicces volt,amikor paolo magyarázta nekem,hogy holnap merre szeretnének menni,olyan spanyol-olasz-francia-angol keveréknyelven. nem zavar,mert magam is angol-spanyol-portugál keveréknyelven beszélgetek joséval,sztem nagyon vicces:)
és végre el tudtam érni anyut! biztos már nagyon aggódott (minden nap egy csörgést= életjelet kell adnom magamról),de eddig valamiért nem volt jó a hálózat.
update: este sikerült elérnem,hogy ne kettesével egyenek,hanem közösen. szerintem szuperül sikerült! nem szeretem,mikor ilyenkor elvonulnak az emberek a saját kajájukkal,sokkal hangulatosabb együtt enni,amikor mindenki középre rakja a cuccait,és abból eszik,amiből szeretne. közben borozunk,beszélgetünk... ugyanis josé vett bort,azt megittunk,aztán megint ketten dumáltunk éjfélig. nem tudom,hogy a többiek hogy tudnak lefeküdni 10-kor,amikor még világos van...
és végre el tudtam érni anyut! biztos már nagyon aggódott (minden nap egy csörgést= életjelet kell adnom magamról),de eddig valamiért nem volt jó a hálózat.
update: este sikerült elérnem,hogy ne kettesével egyenek,hanem közösen. szerintem szuperül sikerült! nem szeretem,mikor ilyenkor elvonulnak az emberek a saját kajájukkal,sokkal hangulatosabb együtt enni,amikor mindenki középre rakja a cuccait,és abból eszik,amiből szeretne. közben borozunk,beszélgetünk... ugyanis josé vett bort,azt megittunk,aztán megint ketten dumáltunk éjfélig. nem tudom,hogy a többiek hogy tudnak lefeküdni 10-kor,amikor még világos van...
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)