negreira - olveiroa - finisterre - santiago - bp

őszintén szólva ezekről a napokról már nem írtam naplót,mert egyszerűen nem volt olyan perc,amit erre pazaroltam volna.
továbbra is willel mentünk együtt,és néha-néha találkoztunk valakivel útközben.

negreira - olveiroa


9 körül ébredtünk,gyorsan összepakoltunk és bementünk megnézni,hogy mi a helyzet. rosemary és josé még pakoltak. mondták,hogy fél 6-kor felmentek keresni egy-egy ágyat. benyitottak a szobába,és már senki nem volt ott:D kéééész ez a rohanó tömeg! pedig én csak poénból mondtam,hogy a német pasi 5-kor kel minden nap:D
nagyon durva egy nap volt (33 km),nem is tudom,úgy fél 8-ra érkezhettünk a szállásra. de rosemary és josé még később. de itt ennek ellenére is kaptunk matracot,és nagyon jól aludtam. az utolsó vacsoránk is megvolt egy vendéglőben. willnek is beszólt a német pasi (állítólag hangosan csukta be a vécéajtót,mikor mások aludtak),úgyhogy most együtt utáljuk. na jó,nem:)


olveiroa - finisterre


finisterrébe elég érdekesen érkeztünk meg,ugyanis este 6-ig corcubiónban piknikeztünk a tengerparton. elég fáradt voltam,nem tudtam túl gyorsan menni. amikor megérkeztünk az óceán partjára,az első dolgunk az volt,hogy bementünk egy boltba,vettünk egy csomó kaját,és leültünk a homokba. életem legszuperebb piknike volt! egy vaníliás-almás süti,és egy kis szelet görögdinnye emelte fejedelmivé a lakomát.
közben megérkeztek joséék. ők is lepihentek,valamivel arrébb,a fűben. mi pedig bementünk a tengerbe willel. nagyon sekély,és kagylós az öböl,úgyhogy csak sétálgattunk.

már 6 óra volt,mikor észbekaptunk,hogy lassan menni kéne. finisterre még 15 km,tehát a gyaloglás kizárva. will és én elmentünk a buszmegállóba. kiderült,hogy pont félkor jön egy busz (10 percünk volt addig),úgyhogy will elrohant rose-ékért. jaj,nagyon izgalmas volt,úgy győzködtem a sofőrt,hogy várjon még két percet a barátaimra. meleg helyzet volt,de megvárta őket,úgyhogy josé nem győzött hálálkodni,közben persze izélgetett,hogy mi az,hogy én busszal megyek:)

mikor a busz beért finisterrébe,joséval ugyanarra gondoltunk: a végállomás pont a zarándokszállás előtt van,talán nem ott kéne leszállni... hanem eggyel előbb. így is tettünk,és megérkeztünk a szállásra. a srácok elmentek sörözni,később én is csatlakoztam.
aztán elindultunk finisterre óceánparti részére (a félsziget nyugati felébe),hogy megnézzük a naplementét,de rosemary rosszul érezte magát,így joséval visszamentek a szállásra. négyen maradtunk: will,én,jocelyne és a német lány,akit a legelső nap láttunk utoljára (mondom én,hogy finisterrében mindenki találkozik,ez most már egy mondásnak is elmenne):)
nagyon hangulatos volt,a homokban,kezünkben 1-1 sörrel. aztán jocelyne is visszament a szállásra,will pedig felállította a sátrát,illetve elment fát szerezni a tűzhöz. addig lebonyolítottam életem legszórakoztatóbb,férfiakról szóló,angol nyelvű beszélgetését a német lánnyal. kiderült,hogy mennyi közös van bennünk,és hogy a jelenlegi életszakaszunk is hasonló.

ezután leültünk a tűzhöz,amit már meggyújtott egy német nőkből álló csoport,akik szintén kinn szándékoztak aludni. a füstöt valahogy mindig felénk fújta a szél,akárhová is ültünk. will megosztott velem egy kifejezést,amit erre az esetre szoktak alkalmazni az angolok,mint védekezést. nem jött be. inkább hátradőltünk és néztük a csillagokat. tisztán látszott az összes!!
aztán nekiállt megsütni a hamburgerbe való húst,amit csak ezért vett. sajnos tisztára elégett az összes,szegény nagyon szomorú volt. de azért megettünk kettőt valahogy. közben bort is ittunk,meg a németek mindenfélével megkínáltak. szép lassan mindenki lefeküdt aludni.


finisterre - santiago


elvileg reggel 8:30-ig el kell hagyni a szállást. namármost a cuccaink ott voltak,és még zuhanyozni is szerettünk volna. nagy nehezen odaértünk 8:29-re,és rohantunk is a fürdőszobába. szerencsére még 9-kor se zártak be. aztán beültünk kávézni az egyik bárba,és pár perc múlva meg is jelentek joséék. kiderült,hogy este kerestek minket,de nem találtak le a partra. öhm,az útvonal sötétben valóban bonyolult lehet,de josé már kétszer járt finisterrében,ez kicsit fura,de mindegy.

később josé mondta,hogy elmegy taxival a fokra,jövünk-e vele. nyilván mentünk,mert amúgy vagy 3 óra lett volna az oda-visszaút. azért kellett amúgy sietni,mert josé busza 11:45-kor indult vissza santiagóba. amint odaértünk,én lemásztam a sziklákon viszonylag mélyre,és bedobtam az óceánba a követ,amit magyarországról hoztam. addig a srácok gyújtottak egy hatalmas tüzet,és elégettük pár cuccunkat. én pl. a pólómat és az egyik zoknimat. persze nekik ennyi nem volt elég,úgyhogy amit találtak,azt mind beledobták a tűzbe. pl. egy bakancsot.

épp indultunk vissza,amikor egy fickó szóba elegyedett willel. nem igazán értettük,hogy mit akar,aztán egyszercsak kivett egy zacskó kaját a hátizsákjából és odaadta willnek. köpni-nyelni nem tudtunk,csak hálálkodtunk. vicceltünk is,hogy biztos hajléktalannak nézhet ki will - van benne valami:)
mikor visszaértünk finisterrébe,fel is zabáltuk az egészet,ráadásul will szigorúan rámtukmálta mindennek a felét,úgyhogy már mozdulni nem tudtam. volt benne egy nagy szalámis bagett,egy sonkás szendvics,egy banán,egy narancs,és egy ásványvíz. mindenesetre egyetértettünk abban,hogy jó helyre került az élelem,talán nálunk gyorsabban senki nem végzett volna vele:D

utána elbúcsúztunk josétól... még nem igazán voltam ráhangolódva erre az egészre,nem tudtam elhinni,hogy akkor ő most elmegy,és valószínűleg nem látom soha többé. úgyhogy nem is sírtam,csak szomorú voltam. megöleltem,ő meg azt mondta,hogy ne haragudjak a hülye vicceiért. na mondom,brazil vagy,semmi gond:)

majd rose-zal és willel kimentünk a zarándokpartra. nagyon meleg volt,úgyhogy nem volt kérdés,hogy belemegyünk-e a vízbe. nem hoztam fürdőruhát,úgyhogy melltartóban és sortban próbálkoztam. a fejem tetejéig vizes lettem,és egyáltalán nem volt hideg! úgy 16 fokos lehetett. viszont iszonyat nehéz volt kijönni belőle,csak úgy szívott a mélybe a víztömeg.

fürdés után willel felmásztunk egy sziklára és ott ebédeltünk. rosemary közben napozott. aztán megtaláltuk a tegnap esti borunk maradványait épségben:) szép lassan elindultunk vissza a városba,mert közeledett a buszunk indulásának időpontja... rose-tól és jocelyne-től már sokkal érzelmesebb volt a búcsú,ők is sírtak,én is rendesen. azt hiszem,még sosem találkoztam ennyire érzelmekben gazdag emberekkel. sosem fogom elfelejteni őket! will még elrohant vízért,és vett nekünk egy-egy jégkrémet az útra:)

a nap hátralevő részét santiagóban töltöttük. nagyon fáradtak voltunk,úgyhogy bementünk az első boltba kajáért,és leültünk az első füves területre pihenni. aludtunk is pár órát. aztán bementünk a belvárosba,megittunk két sört két bárban,és megnéztük,hogy ott vannak-e a zenészek a katedrálisnál. ott voltak:) már csak pár dalt játszottak,aztán abbahagyták,mi meg leültünk,a falnak támaszkodtunk és bámultuk a katedrálist.
a kedves santiago odajött hozzánk,és játszott egy számot a gitárján. én persze nem ismertem fel,de will igen,mondta is,hogy anno próbálta megtanulni játszani. vidám pillanat volt,amikor énekeltek pár sort belőle. aztán elment a zenész srác. mi sem maradtunk már sokáig.

elindultunk will parkja felé. út közben megnéztük,hátha nyitva van a burger king:D de nem volt már. a park viszont be volt zárva. olyan négyméteres kerítés állt előttünk (szerencsére jó fajta,sok keresztrúddal). számomra nem volt kérdés,hogy bemászunk-e. viszont lehet,hogy hátizsákkal nem ment volna,így inkább nem kockáztattam: will bement először az övével,aztán az enyémmel,aztán jöttem én.

ez egy szuper park!! hangulatos,és a felső részéről látszik egy csomó minden a falakon túl. santiago esti fényei,a katedrális... nagyon nagy élmény volt itt aludni!
így elmondhatom magamról,hogy barcelonában,madridban és santiagóban is aludtam már parkban (jó,a barcelonai az inkább egy pad volt,de közel volt a park);)


santiago - budapest


nagyon szomorú nap,mintha végig egy üveglapon keresztül láttam volna a világot. és most is így emlékezem. reggel kávé-kakaó. majd kimentünk busszal a reptérre,elbúcsúztunk... fél óra eltéréssel indultak a gépeink.
madridban leszálltam,8 órám volt a másik gép indulásáig. kimentem a levegőre,kerestem egy füves területet. ott pihentem,olvastam,aludtam,ettem. mindezt egyedül. nagyon furcsa volt.

aztán hazaértem. apu kijött elém,mert nem értem volna el az utolsó vonatot.

santiago - negreira

hát igen,11:30-kor ébredtem... rose-ék épp indultak a misére. úgy döntöttem,hogy én inkább reggelizek,összepakolok,és elindulok lassan.

érdekes módon (általában alszik,mint a bunda,ráadásul tegnap nem keveset ivott) will is felébredt,és kijött velem a konyhába reggelizni. mondta,hogy 5 perc alatt össze tudja pakolni a hátizsákját. a kezembe nyomta a mobilját,és elindítottuk a stoppert. sikerült neki! pedig ez nagy szó,annyi cucca van sátortól,polifoamtól kezdve a könyvig,amit thomastól kapott... betojok,azt a félkilós könyvet cipeli... de azt mondja,nem rossz.

azért nem siettük el a készülődést,kb. 2-kor indulhattunk el,amikor rose-ék visszaértek a miséről. természetesen nem tudtuk az utat,úgyhogy minden második embert meg kellett kérdeznem,hogy merre menjünk. így sajnos a főúton hagytuk el a várost,de legalább jó irányba:) itt meg minden bárba benéztünk,és megkérdeztük,hogy nem tudják-e,merre van az igazi út,de ők csak azt mondták,hogy menjünk tovább a főúton.

az egyik bárnál meg is álltunk,megittuk a szokásos tejeskávé,illetve kakaó ébresztőnket,és dumáltunk vagy egy órát. úgy tűnt,ma sem rohanunk sehova... mindenesetre érdekes témákról beszélgettünk. néha megdöbbentő,hogy agyilag mennyire nem 19 éves ez a srác. szerintem érettebb,mint én. na jó,az nem teljesítmény:D

tehát mentünk tovább,és az egyik bárban végre meg tudták mondani,hogy hol térhetünk rá az igazi caminóra. ez meg is történt,úgyhogy megnyugodtunk,nem kell megint egész nap aszfalton mennünk.
később megint megálltunk pihenni egy parkos részen. láttuk,hogy ott van egy kút,megtölthetjük william kulacsát. el is indult,próbálkozott is,de mivel a víz felfelé lövellt ki a csapból,esélytelen volt. persze,mikor visszaért,én kioktattam,hogy ezt nem így kell,oda is küldött,hogy akkor csináljam én. nekem sem sikerült:D

nagyon szép erdős tájakon vezetett az út,meg kellett másznunk egy jó nagy hegyet.
mikor megálltunk pihenni,utolért josé (meglepő volt,azt hittük,hogy jóval előttünk indult),majd egy forrásnál találkoztunk egy ausztrál lánnyal és egy izraeli fiúval. itt mindenki kidőlt,és úgy tűnt,nem indulunk el soha. így én összeszedtem magam,megkérdeztem a fekvő willt,hogy marad-e,mondta,hogy menjek csak.

tehát az utolsó kilométereken egyedül voltam. mikor beértem a városba,egy pali közölte velem,hogy ne menjek a szállásra,mert megtelt. mondom,nyilván tudom,hogy megtelt,de meg akarom nézni,hogy hol alhatok. de,hogy csak a hotelben alhatok. majdnem mondtam,hogy anyád,de inkább továbbmentem.
a saját szememmel is megbizonyosodhattam róla,hogy megtelt,ráadásul nem voltak matracok,illetve kint felállított sátrak,mint két éve.

egy nagyon "kedves" (olyan 60 év körüli) német zarándok elkezdett nekem pofázni (bocs,de tényleg),hogy hogy képzelem,hogy negyed 9-re érek egy szállásra,ez milyen dolog. mert 4-kor már nem volt hely,és 1-re kell megérkezni. és,hogy hogy várhatom azt,hogy lesz ágyam. nem hagyta,hogy valamit is reagáljak,csak mondta,csak mondta. nem fogta fel,hogy nagyon nem érdekel,hogy lesz-e ágyam,majd alszom kint,vagy az asztalon,vagy a lányvécében,mint tavaly (hideg volt a sátorban,és a földön minden négyzetcentiméter foglalt volt). azért közöltem vele,hogy tudok még legalább 8 embert,aki utánam fog megérkezni,és ők is túl fogják élni.

nagyon felidegesített ez a pasas. mikor megjött will,panaszkodtam is neki egy sort,hogy ez az ember biztos minden nap 5-kor kel,12-re már a szálláson van,és közben rohan,mint a francia úton mindenki,és legfontosabb életcélja kioktatni a szerinte tapasztalatlant.

szép lassan megérkezett mindenki,és nekiálltunk enni. végül megjött a szállásadó is,és közölte,hogy a kb. 30 négyzetméteres előszobában (fotelekkel,asztalokkal) nem aludhat senki,mert ez a szabály. csak odakinn,sátorban. will fel is állította az övét,josé meg csinált egy kamusátrat; leterített a földre egy esőkabátot,alárakott két túrabotot,tökéletesen nézett ki. úgy gondolták rose-zal,hogy megvárják,míg elmegy a nő,aztán benn alszanak. jocelyne pedig bement a városba a hotelbe. aztán josé szépen megpuhította a szállásadót ("kér egy kis bort?","segíthetek valamiben?",stb.),közben megpróbáltam visszafojtani a nevetést...

kiderítette,hogy holnap csak 9-re jön vissza a nő,tehát nem kell kapkodniuk reggel. én nem nagyon tudtam eldönteni,hogy benn,vagy kinn aludjak will sátrában,de josé nagyon be volt szarva,hogy mi van,ha visszajön a nő,és saját magát,meg rose-t még ki tudja magyarázni valahogy (pl. gond volt a sátrukkal),de engem már nehezen. nem akartam tovább rágni ezt a témát,így kimentem will sátrába. hálózsákot cseréltünk,úgyhogy nem fáztam:)

santiago

az első szabadnap,ma nincs gyaloglás! a térdem rögtön jobban van,a vízhólyagjaim visszahúzódóban,jómagam meg elkényeztetve. van saját kádunk,konyhánk,szobánk! kilátásunk! nem is érzem már magam zarándoknak...

elmentem a déli misére. will nem jött,ő azt mondta,neki egy is elég volt. bánhatja,mert ma volt botafumeiro,magyarul tömjénfüstölő. az a lényeg,hogy a papok lengették azt a mécsest,amit előtte meggyújtottak. ráadásul beszéltem az obradoirón (a katedrális előtti téren) az egyik zenésszel,és azt mondta,hogy ma 10-től zenélnek ugyanitt. eszméletlenül boldog lettem,hisz két éve még táncoltam is velük!

közben elmentem a kedvenc parkomba,mert fogalmam sincs,hol vannak a többiek...
sikerült elvesztenünk egymást,mikor épp willt kerestem. ugyanis nála van a kulcs. de eltűnt... és még ő beszél nekem mindenféle bizalomról,hogy miért nem akarom odaadni neki a kulcsot,meg miért nem bízom abban,hogy felébreszt.
tegnap ugyanis 6-kor akartam kelni,de láttam,hogy a telefonom lemerülőben van (nem hoztam töltőt),és megkértem,hogy állítsa be az övét. de az is bármelyik pillanatban lemerülhetett. én lefeküdtem aludni,de hajnali négykor felébredtem,és beállítottam a telefonomat ébresztőre,hátha ő nem csinált semmit.
aztán ma mondta,hogy csak azért maradt ébren még fél órát,hogy töltse a telefonját a kedvemért...jaj istenem,a kommunikáció néha nagyon nehéz...

update: két órát napoztam a parkban,aztán megéheztem,és elmentem keresni egy nagy boltot. jól bevásároltam,és úgy döntöttem,hogy megnézem,hátha "otthon" van will. de nem volt,úgyhogy megkértem a nénit,aki kiadta nekünk a szobákat,hogy nyissa már ki nekem az ajtókat,és akkor egyúttal fizetek is.

később megjött william,aki szintén elment egy parkba,csak épp a másikba:D én lefeküdtem aludni,ő meg elment vásárolni. később találkoztunk joséval,rosemary-val és jocelyne-nel,és beültünk egy vendéglőbe. én most nem ettem semmit,illetve csak azt,amit a franciák nem tudtak megenni. aztán összefutottunk egy német sráccal,aki nagyon lelkesen beszélgetett a zenéről willel. josé természetesen kifejtette,hogy az a srác biztos meleg... asszem nagyon unatkozik ez az ember,meg iszonyat gyerekes is.
utána lementünk a katedrálishoz,hogy megnézzük,hátha ott vannak még a zenészek. és ott voltak! én már rohantam,amikor meghallottam őket. nem sokáig játszottak már,de mondták,hogy elindulnak,és különböző bárokban folytatják a zenélést. mi még ottmaradtunk az obradoirón,nagyon hangulatos volt így este. mivel később nem találtuk a zenészeket,beültünk sörözni egy bárba. közben will eltűnt,de josé megtalálta. ekkor már nálam volt a kulcs,úgyhogy nem idegeskedtem miatta:)

mikor bezárt a bár,észrevettem,hogy alig 100 méterre,egy másik kocsmában énekelnek a srácok! rosemary-val oda is mentünk,és táncikáltunk. josé és will addig az utcai árusokkal beszélgettek,ott volt egy angol srác is,úgyhogy will is elvolt. később ők is odajöttek hozzánk,és már a bár előtt dumáltunk mindannyian. a zenészek is szállingóztak kifelé,mert indultak egy másik helyre.

közben dumáltam velük. az egyik,akit történetesen santiagónak hívnak (nomen est omen:)),baromi kedves volt,sokat mesélt a tunákról. így hívják ezeket az egyetemi zenekarokat,akárcsak portugáliában. amúgy ők sokkal jobbak. erről is kérdeztem,ő azt mondta,hogy ők azért visszafogottabbak,mint a portugálok,a fiatalabbaknak nem kell annyira durva próbákat kiállniuk. mutatta a lila szalagját,ami azt jelenti,hogy neki már van rangja.

van még egy santiago (az egyetlen,akire emlékeztem 2 évvel ezelőttről),kérdeztem is,hogy az összes srácot így hívják-e,de azt mondta,csak véletlen:) ja,még valaki megmaradt,egy japán lány,aki énekelt két éve. vele is beszéltem (spanyolul!),kiderült,hogy pont két éve jött ide,santiagóba tanulni. aztán egy másik srácról kiderült,hogy topográfiát tanul,úgyhogy megbeszéltük az elhelyezkedési lehetőségeket a két országban. igen,ittam már pár sört,valószínűleg ezért ment a spanyol társalgás.

közben észrevétlenül megérkeztünk egy újabb helyre. willel megpróbáltam salsázni,de azt mondta,hogy egy órára elment,de neki az elég is volt. úgyhogy inkább az egyik zenész sráccal táncoltam,bár az se salsa volt. aztán szép lassan bezárt a bár,úgyhogy elindultunk,azt nem tudom,merre. kezdtek részegek lenni,amit én nem szeretek. mindenesetre megmondtam az egyik nemrészegnek (akivel nem beszéltem most,de nagyon jófejnek tűnt,emlékezett rá,hogy délelőtt beszéltünk),hogy kedden visszajövünk santiagóba,és találkozunk:)

willék hazakísértek. rosemary már elég részeg volt,mikor hazaértünk,spanyolul kérte el az anyjától a szoba kulcsát,pedig tud vagy 5 szót a nyelven:D én is odaadtam a kulcsot willnek,aztán ők még elmentek egy helyre. kb. 5-kor feküdhettem le. josé poénkodott is,hogy nem fogok én délelőtt elindulni... ezzel tisztában voltam én is.

pedrouzo - santiago

épp nézek ki az ablakon egy szép kis templomra,miközben azon gondolkozom,hogy mit is írjak. egy hostelben vagyunk,rose és jocelyne az egyik,will és én a másik szobában. josé gazdag,úgyhogy ő máshol alszik,egyedül.

kemény nap volt ez a mai,de csak az előző két nap megpróbáltatásai miatt. az eső nem esett. 7-kor indultunk,hogy odaérjünk a déli misére,de a többiek olyan lassan mentek,hogy csakhamar már nem is láttam őket,ha hátranéztem. közben találkoztam egy magyar házaspárral,és együtt mentünk 1-2 km-t. magyar szó két hét után,nem volt rossz! az első 10 km szuper volt,de utána végig aszfalton ment az út,és elkezdtem látványosan szenvedni. teljesen kikészültem.

5 km-rel santiago előtt leültem pihenni egy hegyen. találkoztam egy belga pasassal,akivel már tegnap váltottam pár szót. együtt érkeztünk be santiagóba. de jót dumáltam vele,igazán szórakoztató!
ment előttünk egy francia zarándok nemzeti színekben. erre mondta,hogy a franciák milyen büszkék a nemzetiségükre. mondom,ja,mint a brazilok. ezen teljesen elképedt,hogy én mennyi mindent tudok. mondom nem tudok én semmit,csak ismerek jópárat,eggyel pedig gyakorlatilag két hete egyfolytában együtt vagyok.
aztán úgy fél óra múlva kiderült,hogy van egy háza brazíliában:D és beszél brazil portugálul. gondoltam,milyen jó lesz,ha majd bemutatom josénak. meg is érkeztünk a katedrálishoz,csináltunk rengeteg képet egymással,le is ültünk odabenn. sajnos sietnie kellett,és úgy alakult,hogy nem találkoztunk többet,és nem is tudjuk egymás elérhetőségét...

a többiek épphogy odaértek a kezdésre,természetesen végig álltak,de alig láttam őket,mert pont a katedrális másik oldalán voltak. a brazil repülőgép-szerencsétlenség áldozataira emlékeztünk,nagyon megható volt. majd odamentem a többiekhez,akik épp az ostyát kapták be. egyszercsak megjelent előttem josé,könnyes szemekkel,nem volt jól. odamentem,megöleltem. szegény. utána egy magyar zarándoklány elénekelte az ave mariát,dagadt a mellem a büszkeségtől. mikor befejezte,odamentem hozzá,megöleltük egymást,dumáltunk kicsit,nagyon kedves volt,örült nekem!
a mise után elmentünk willel a zarándokirodába és átvettük az oklevelünket. itt találkoztam másik két magyar nővel. kiderült,hogy szerdán madridból ugyanazzal a géppel megyünk majd haza.
tehát ma hat magyarral találkoztam. gondoltam,hogy ez lesz,ha rátérek a francia útra.

később megebédeltünk egy vendéglőben,majd elbúcsúztunk barbarától és thomastól. will szokás szerint eltűnt,aztán amikor visszatért,hirtelen a kezembe nyomott egy fagyit. azt mondta,hogy ő csak egyet akart venni,de kettőt adtak neki:D simán igaz.

elindultunk szállást keresni. mivel itt a zarándokszállások sem olcsók,úgy döntöttünk,hogy hostelben szállunk meg. mondtam josénak,hogy késő van,mindegyik tele lesz. teljesen kiborult,hogy én mennyire pesszimista vagyok,de azért az első három-négy szállás valóban tele volt. aztán kicsit kijjebb mentünk,és találtunk üres szobákat elég olcsón. nagyon fáradtak voltunk,úgyhogy úgy döntöttünk,hogy a holnapi napot santiagóban töltjük. santiago szuper város,és istenem,hétágra süt a nap! de úgy,hogy a topomban megsülök! nem nagyon tudom elhinni!

ma egész nap mosolygok,mint egy hülye,legszívesebben ugrálnék,meg táncikálnék,de csak bicegek. egy olyan városban,ahol az év 365 napján 300-on esik az eső,most meg nemhogy eső nem esik,de még egy felhőt sem látok az égen. hihetetlen!

update: este a spanyolokkal meg a szokásos társaságunkkal beültünk pár helyre sörözni. dumálgattunk,gyönyörködtünk a városban. willel ugye egy szobában vagyunk,egy kulcsunk van,úgyhogy együtt mentünk haza. de vagy 5 percig nem tudtuk kinyitni az ajtót... öcsém,ezzel a gyerekkel mennyit lehet hülyülni!

sobrado dos monxes - pedrouzo

reggel találkoztunk egy svéd lánnyal,akiről josé annyit mesélt!
dumáltunk,mondta,hogy svéd,erre szerencsére will (kettőnk közül neki van esze) rákérdezett,hogy nem egy brazil sráccal gyalogolt-e sokat. dehogynem! megkérdeztem,hogy nem színésznő-e véletlenül. hát persze! szegény csaj teljesen ledöbbent,mikor elkezdtük mesélni a sztorikat róla. hogy hogy a fenébe tudunk ennyit. hát,mondom,ismered josét,mindenkinek mindent ötször elmesél. mondtam is neki,hogy adjon majd át egy üzenetet josénak,mert biztos voltam benne,hogy ma mindketten arzúába mennek...

ez volt eddig a legjobb nap amúgy! willel 37 km-t mentünk,illetve ebből levonhatom azt az 5-öt,amit stoppoltunk... igen,megint. megint csak aszfalton gyalogoltunk,megint szakadt az eső... két km után már lötyögött a víz a cipőmben. a végére már annyira szét voltunk esve,hogy direkt végig a vízben mentünk.
egyszer megláttam egy hatalmas pocsolyát,megfogtam a kezét,nekifutottunk,és beleugrottunk:D
ja,ma megtanítottam neki a legáltalánosabb magyar káromkodást,és aztán mindketten azt ordítottuk az esőben:D nem esett nehezemre,ilyenkor amúgy is mindig annyi csúnyát mondok,általában csak magamban,vagy ha egyedül vagyok,akkor szép halkan... feszültségoldás...

aztán persze santa irenében már betelt a szállás,úgyhogy még 3 km-t kellett gyalogolnunk. de végül megérkeztünk! will elment zuhanyozni,és bejött a szobánkba barbara! megöleltük egymást,és mondta,hogy van kajájuk,és a konyhában van mindenki. nekem rohadtul nem esett le akkor,hogy a mindenki az mit jelenthet. sebaj,kb. 5 perc múlva megjelent az ajtóban josé és rosemary...

szerintem fél percig tátott szájjal bámultam rájuk,hogy ez hogy lehetséges. aztán mikor leesett,megöleltem egyszerre a kettőt,és annyira boldog lettem! utána jocelyne-t is megláttam,nagy ölelés,majd fürdés után kimentünk az étkezőbe,és degeszre tömtük magunkat. willel durván néztünk ki,mint akiket tényleg már csak a kaja tartott életben. én meg nem tudtam abbahagyni a mosolygást.

joséval dumáltunk sokat,elmeséltem a svéd csajt,a tegnapi misét,a stoppolást. gondoltam,hogy el lesz képedve,de hát még az olaszok se bírták végig,egyszerűen képtelenség volt. mint ma.

aztán kiderítettem,hogy mikor van a mise,és hol van a templom,és mindenkit rábeszéltem,hogy menjünk el! egy élmény volt,ahogy a sok sánta ember végigvonult a főutcán:D

később dumáltam egy csomót egy török csajjal... előadtam neki hatalmas török szókincsemet,de legalább megértette,amit mondtam:)

san román de retorta - sobrado dos monxes

ma volt a legszomorúbb reggelem.
az olaszokkal és willel sobradóba mentem,míg a többiek melidébe. a mienk nem a camino primitivo útvonalán van; el kellett búcsúznunk... nagyon szomorú voltam,de elhatároztam,hogy akár egyedül is elmegyek a monostorhoz,nem érdekel,hogy követ-e valaki. könnyeztem is kicsit útközben,nem tudom,hogy találkozunk-e még.

de azt mondtam nekik búcsúzóul,hogy 11-én este 6-kor találkozunk santiagóban a katedrális előtt,ha előbb nem jön össze. megöleltem josét,majd rose-t,és ő azt mondta,hogy "vigyázz williamre":),majd az anyukáját,akinek a könnyes szemét sosem fogom elfelejteni,annyi érzelmet láttam benne ezalatt a 10 nap alatt.


ezen kívül is iszonyatos nap volt ez a mai. 30 km végig aszfalton... senkinek sem kívánom... 25-ig bírtuk. de már zuhogott az eső,lépni se tudtunk. szörnyű volt. annyit segített ma nekem ez a 19 éves srác... már a jelenlétével is. megölelt egyszer,és máris jobban voltam. aztán,mikor már nem bírtuk tovább, összenéztünk,egyre gondoltunk. stoppolni kéne,mert így nem megy. rögtön meg is állt egy autó,egy 30 év körüli srác elvitt minket sobradóba. willnek ott kellett hagynia a botját az út mellett,nagyon sajnáltam.

a szállás a monostorban van,nagyon hangulatos. aludtunk fél órát,majd elmentünk a gyógyszertárba (igen,vízhólyagjaim vannak) és bevásárolni. aztán elkezdtünk virslit sütni,de már csak 10 perc volt a miséig,amit mindenképpen meg akartunk hallgatni. úgyhogy iszonyatosan gyorsan megvacsiztunk.

közben megérkeztek az olaszok,nyilván megkérdeztem,hogy mégis hogy jöttek,nem tudtam elképzelni,hogy végig tudták csinálni. mondták,hogy úgy 7 km-t stoppoltak ők is.

aztán elrohantunk a misére,de sehol nem találtuk a termet. ez nem egy templomi mise,hanem szerzetesek énekelnek. kb. 5 percig fel-le rohangásztunk,mindenkit megkérdeztünk,hogy merre van. igazán mókás volt:) végül megtaláltuk. gyönyörű szép,hangulatos teremben volt,és az tetszett a legjobban,hogy a szerzetesek egy körben ültek,és maguknak énekeltek,nem a közönségnek.

josé nem tudja,mit hagyott ki... rengeteget beszélgettünk a vallásról,hogy nagyon el tud érzékenyülni egyes helyzetekben,templomokban. most még én is könnyeztem,nagyon meghatottak a dalok,a fények,a családias légkör. joséra gondoltam,hogy ez neki mennyit jelentene... de ha egyszer nem volt elég bátor velünk jönni...

még a stoppolást is úgy elmesélném neki,kíváncsi lennék,mit reagálna. hogy a "szent" virág stoppolni mert:D remélem még elmondhatom neki.

amúgy willel nagyon jól elvoltunk,sokat nevettünk,közösben vettünk kaját,jó vele együtt csinálni dolgokat.

közben elio adott nekünk ajándékot,mert most látjuk utoljára egymást:( ez is annyira szomorú. bár örökre a caminón lehetnék... de ez olyan,mint a hegylakó. én örökre itt vagyok,de a barátaimat folyamatosan elvesztem...szörnyű! bár a mai világban,e-mail,facebook,stb.
csak iszonyatos a váltás. eddig akár 24 órában együtt voltunk,innentől meg 0...

ja,willnek kb. 50 centje volt összesen,de vett kettőnknek egy-egy nyalókát:D

lugo - san román de retorta

ma egész nap esett az eső... ráadásul fújt a szembeszél,iszonyatos volt. sajnos a térdem is fájt,már nem csak a lejtőn,hanem végig.

a spanyolokkal érkeztem meg az eddigi legjobb helyre. van fűtés,hangulatos szobácskák,fal nélkül,középen egy apró konyha. a ház mellett egy másik helyiségben az üvegtetejű zuhanyzó forró vízzel. miközben a tetőn kopogott az eső,egy élmény volt zuhanyozni!
tehát elsőnek érkeztünk pepével,carlossal és hectorral. út közben vettünk bort,meg kaját,és csináltak is finom paradicsomos tésztát. nagyon kedvesek voltak velem!

később megjött will,nagyon örülök neki! meg is öleltük egymást,pedig csurom víz volt:D aztán josé is megérkezett,majd a franciák és az olaszok. josé kifejtette,hogy barbara és thomas épp vele voltak,mikor elkezdtek stoppolni,és 2 mp múlva meg is állt egy autó. ő töprengett,hogy mit tegyen,és azt mondta,hogy arra gondolt,hogy én miket fogok a fejéhez vágni,úgyhogy inkább meggondolta magát:D

amúgy mellettem is elmentek barbaráék,és megkérdezték,hogy jövök-e,de nem szálltam be.

milyen jót aludtunk ma délután! josé ágya alattam van,ez meg annyira unatkozik,hogy állandóan rugdos... mint egy hároméves gyerek,komolyan...

update: közben elmentünk willel a boltba,hogy vegyünk kenyeret,meg egyebeket. a konyhában tumultus volt,úgyhogy mi az én ágyamban buliztunk,will szépen leszedte a létrát az ágyáról,felrakta a mi emeletes ágyaink közé,és azon közlekedett. vett bort is,és sikeresen össze is borozta az ágyamat (nem nagyon). közben odaadtam josénak a tonhalaimat,ha már tonhalas paradicsomos tésztát csinált épp. legalább nem kell tovább cipelnem. nagyon finom lett,és még will is evett belőle! 

megint négyen maradtunk fenn sokáig. korábban jocelyne,rosemary anyja kért williamtől egy cigit,de rose nem engedte neki. aztán amikor nem volt ott rose,akkor odaadta neki will:)

úgy volt,hogy még elmegyünk a kocsmába,de én kezdtem elálmosodni. úgyhogy will elment egyedül. addig mi elvoltunk joséval és rosemary-val. aztán egy fél órán belül megérkezett will egy borral. erre nem számítottunk,már fogat is mostunk,úgyhogy lefeküdtünk.

de nagyon sokáig nem tudtunk aludni. will állandóan forgolódott,joséról is tudtam,hogy még ébren van,mert világított az mp3-lejátszója,és hárompercenként megrugdosta az ágyam,hogy ismerem-e ezt a számot,meg gondolom úgy egyáltalán azért,hogy nehogy már hamarabb elaludjak,mint ő....

nekem meg 10-percenként pisilnem kellett,úgyhogy én se hagytam őt aludni:D