london

aug. 17.

angliai látogatásom legfőbb célja nem a turistáskodás volt,hanem hogy találkozzak valakivel. ez sajnos nem jött össze (ez van),de azért nyilván elmentem,ha már megvolt a repjegyem.

mostanság eléggé leszarok mindent,úgyhogy a szállás kérdésével sem törődtem. egyedül az első napra volt,amit még hónapokkal ezelőtt elintéztem (couchsurfing,emilio). a másik két napon egész sokáig úgy tűnt,hogy nem fogok tudni tető alatt aludni,de végül egyik volt osztálytársnőm megmentett,és egy kint dolgozó magyar ismerőse vendégül látott.


na de kezdjük az elején. már a reptérről a városba közlekedő buszra se tudtam zökkenőmentesen jegyet venni,természetesen saját figyelmetlenségem miatt. ugyanis stanstedről vettem retúrjegyet,aztán megnéztem a repjegyem,és kiderült,hogy lutonra fog érkezni a gép. sebaj,a foglalást törölni lehetett,az összeget meg levásárolni,tehát itt még úgy tűnt,megúszom nagy anyagi veszteség nélkül.

na de... a skyeurope gép (amely légitársaság azóta becsődölt amúgy...) 3 órát késett. ami egyrészt azért tette komplikálttá az ügyet,mert így hajnali 1-re értem london belvárosába,és már nem járt a metró,másrészt a buszjegyet szépen újra ki kellett fizetnem. miért is? a jegyet egy adott buszra vettem meg,ami 20:00-s érkezést feltételezve a 21:00-s járat volt. a repülő pedig 23:20 körül érkezett meg. a busztársaság megengedi,hogy későbbi járattal utazzon az ember,de másfél órában maximálták ezt az időtartamot. úgyhogy megszívtam,na. 50 font költőpénzemből 10 ugrott.

sebaj,hívjuk fel emiliót,aki majd megmondja,mit csináljak ilyen késői órán. a nagy szart! emilio tündéri srác,de el sem hiszem,hogy az édesanyja angol (a másik ágon perui). egyrészt suttog a telefonba,így nem csak az angol angol megértésébe,hanem meghallásába is hatalmas energiát kell belefektetnem. másrészt azt hajtogatja,hogy ő nem tudja,mi legyen. na mondom jól van,majd megoldom valahogy,írd meg a címedet. azt ugyanis nem tudtam,mert eredetileg az egyik metróállomásnál találkoztunk volna.

a városba bevezető úton én csak ámultam és bámultam. eleinte a buszsofőr gyönyörű kiejtése bűvölt el (szerelmes vagyok az angol angolba),később meg a bal oldali közlekedéshez próbáltam szoktatni magam,hogy a buszról leszállva sietős utam ne egy kórházban végződjön.

sajnos térképem nem volt (milyen térképész az ilyen?),mert szeretem az izgalmakat,illetve sokkal inkább azért,mert bár a reptéren próbáltam beszerezni,nem volt... na jó,kaptam egy könyvecskét,de a térkép csak a belvárost ábrázolta,és nem volt tökéletes.

leszállás után pár sofőr foglalatoskodott valamivel a busz körül. igazán szerencsétlenül nézhettem ki,mert szóba elegyedtek velem. teljesen el voltam ájulva,hogy végre egy olyan országban vagyok,ahol megerőltetés nélkül lehet kommunikálni emberekkel,úgy,hogy mindkét fél érti a másikat. ja és ahol nem a picsába küldenek el,hanem a jó irányba:) én mondtam egy utcanevet a közelben,mert csak kezdőlökésre volt szükségem,és mert amúgy is hülyének néztek volna,ha megmondom,hogy meddig szándékozom gyalogolni.

emilióra való tekintettel a táv nagy részét futva tettem meg,átkeltem a temzén is,és közben gyönyörködtem a városban. meghökkentett az is,hogy akárki jött szembe,mindenki rámmosolygott,amit boldogan viszonoztam.

mit tudtam a célpontról? hogy melyik metrómegálló közelében van,és a pontos címet. út közben néztem a buszmegállókban (igen,kiderült,hogy van éjszakai busz is,csak emilio elfelejtette említeni) a térképeket,de sehol nem láttam az utcát. aztán,mikor egy nagy tescóhoz értem,megint felhívtam szállásadómat,hogy jó helyen járok-e,de csak annyit tudott kinyögni,hogy hívjak taxit. ja és hogy a tesco mögött lakik valamerre. nem igazán értette a problémámat azzal kapcsolatban,hogy a "mögött" az minden irányból másfelé van,úgyhogy inkább letettem.

egy indiai éjjelnappali boltban megkérdeztem,hogy tud-e valaki segíteni. az aznapi századik megrökönyödésem következett,mert mivel a pénztárosnak fingja nem volt a címről,megkérdezte az összes vásárlót,és a legrosszabb arcú egyének jöttek nekem segíteni az utcára. mint a báránykák. végre egy térképen megtaláltuk az utcát,és nagy nehezen oda is találtam,így összesen egy óra alatt.


emilio a házában sem volt a helyzet magaslatán. az ajtóban álltunk percekig,mire eldöntötte,hogy most be kéne hívnia,majd felmentünk a szobájába,ahol egy darab franciaágy volt. ő lehuppant rá,én meg mellette álltam a hátizsákommal. nem mondott semmit,úgyhogy egy idő után lepakoltam. pár perc elteltével kinyögte,hogy odalent egy haverja alszik,és nem tudja mi legyen. én tényleg türelmes voltam,mondtam,hogy nekem aztán tökmindegy,elég nagy ez az ágy kettőnknek is. kiderült,hogy neki is megfelel. úgyhogy le is feküdtünk aludni,de aztán még dumáltunk pár óráig. imádnivaló ez a srác,de azért az életemet,vagy valami fontos helyzet megoldását nem bíznám rá.

aug. 18.

másnap a kérésemre csinált nekem igazi angol teát. mármint a tea is angol volt,meg a fogyasztásának módja is. mmm,nem volt rossz! közben azt a sütit ettük,amitmit hoztam. utána játszott nekem egy kis chopint és lisztet a zongorán. merthogy zongoratanár,és koncertjei is vannak.

még mielőtt elindultam volna,megérkezett egy másik lány,az "utódom". szegény srác egy kicsit ki volt akadva,mert a lány nem igazán szólt előre,hogy mikor jön,aztán leállt szenvedni egy sort,hogy ő egy kicsit most antiszociális. mondtam neki,hogy nyugodjon meg,az a lány csak este lesz itt,és ha nincs kedve,ne jöjjön várost nézni. de velünk jött,így hármasban indultunk greenwich felé. na mivel mentünk? hajóval! emilio rábeszélt. nem is volt rossz,sokmindent láttunk.

greenwichben megnéztük a csillagvizsgálót,a nagyon érdekes múzeumot (főleg az órák és egyéb mérőműszerek tetszettek),a rengeteg embert,akik a nulladik hosszúsági kör két oldalán állva csináltak roppant eredeti fotókat. majd a parkban kártyáztunk a napsütésben. eldöntöttem,hogy innentől megpróbálom elkerülni azokat a helyeket ahol ennyi turista van,és emilióéktól is elváltam,mert szerettem volna a saját tempómban haladni. meg ki mást érdekeltek volna a foci stadionok:D


elindultam a millwall stadionja felé villamossal. közben találtam egy bevásárlóközpontot,ahol volt wc,és igen olcsón tudtam sajtot,kekszet,és innivalót venni. fantasztikus élmény,ahogy a vili a felhőkarcolók és dokkok között kanyarog. sétálgattam egy kicsit az óriási építmények közt,majd elmentem busszal a stadionhoz. kiderült,hogy pont aznap játszik a csapat,úgyhogy sok szurkolót láttam,valamint a csapat buszát is,amin a budapest felirat is rajta volt!

azért akartam mindenáron odamenni,mert 2004-ben a fradival játszottak uefa-kupa meccset,és én kint voltam az üllőin. a millwall szurkolótábora világszerte hírhedt,és erre nem is cáfoltak rá,a meccs előtt,az aluljáróból szinte menekülni kellett,annyira feszült volt a hangulat. de kivertük őket,úgyhogy szép emlék marad:)

természetesen nem maradhatott ki a double decker emeletén,az első sorban való utazás sem:) alig volt ember rajtam kívül,úgyhogy még élvezetesebb volt! már elég későre járt,és még nem hívtam fel a lányt,akinél aznap este aludtam. de belebotlottam egy utcai zenészbe,akit szerintem vagy háromnegyed órán keresztül nem tudtam otthagyni,annyira csodálatosan játszott. kezében (és néha a szájában!) gitár,lábainál dobok,és az énekhangja sem piskóta. ő lewis floyd henry,akit nem hiába hívnak one man bandnek:)

utána felhívtam a lányt,és nemsokára meg is érkeztem a lakásba - vonattal mentem,norbury városrészbe. már otthon megnéztem a címet,hogy könnyen odataláljak. megállapítottam,hogy london külvárosi részeiben el tudnék éldegélni pár évet. a lakásban pár magyar lakik együtt,ők mind ott dolgoznak,londonban. vendéglátóm nagyon kedves lány,sokat dumáltunk,és olyan puha volt az ágy,hogy nem is tudom,mikor aludtam utoljára olyan jól,mint akkor.


aug. 19.

stadion-nap következett,mást nem nagyon kalkuláltam be aznapra. először felkerestem az arsenal stadionját,az emiratest. ez is nagyon szép környéken van,találtam is mellette egy kis elhagyatott parkot,ahol a madár se járt. bementem,és belakmároztam szederből:)

ezután jott egész angliai látogatásom csúcspontja: a wembley! persze ha pár évvel ezelőtt megyek,még láthattam volna a régi stadiont,ahol 1953. november 25-én legyőztük az angolokat 6:3-ra. emilio ki is akadt előző nap,hogy honnan tudok ilyen dátumokat,így a gólszerzőktől inkább megkíméltem. de megemlítettem neki a 7:1-et is,mint anglia legnagyobb vereségét. háháhá. mindegy,a helyszín változatlan,az új stadion is bámulatosan gyönyörű.

na de azért leírom,hogy jutottam el oda,mert nekem ez nem olyan egyszerű,mint egy normál embernek. a stadion a negyedik zónában van,az elsőre és a másodikra volt érvényes a napijegyem. ezért úgy döntöttem,elmegyek a zónahatárig,onnan meg gyalog folytatom,csak három megálló. öhöm. tartott az vagy 2-3 órát:D

amikor leszálltam,már láttam a távolban a stadiont,gondoltam,nem lesz baj. na de a hülye kanyargós utcákat követve pár percen belül már lövésem sem volt,hogy hol vagyok. mindenesetre a környék nagyon bejött,úgyhogy úgy voltam vele,hogy majdcsak megtalálom,nem rohanok sehova. meg is érkeztem egy parkba,ahol leültem pihenni,enni,és nézni a játszótéren a gyerekeket. az egyik kissrácot a bátyja egészen egyszerűen pórázon vezette,komikus volt.

később a megérzéseimet követve belőttem a jó irányt. jó is volt,de mikor később elkanyarodtam a stadion felé,végigmentem egy rohadt hosszú utcán,a végén meg kiderült,hogy az onnan nyíló utca zsákutca... na itt már fájt kicsit a lábam,úgyhogy szépen 

lefeküdtem a fűbe,és pihentem egy fél órát. eldöntöttem,hogy 

oké,akkor követem a főutat,lesz ami lesz. közben bementem egy tescóba,vettem óriási innivalót,zsömlét másnapra,meg sütit.

csak odataláltam valahogy! és onnantól már nem is voltam fáradt,annyira boldog voltam,hogy ott vagyok a wembley közvetlen szomszédságában. körbe is jártam,aztán megpróbáltam fényképet készíteni velem és vele,de nem nagyon akart összejönni. de odajött egy sri lankai srác,aki megkérdezte,segíthet-e,és elkezdtünk dumálni,meg is adta a számát,gondoltam,miért ne. azt persze nem tudta,hogy magyarország hol van,mondom európa közepén,ausztria megvan? áhááááá ausztria! van határunk is vele. jéééééé!

na,mondtam magamnak,akármennyibe is kerül,én felülök a metróra,és azzal fogok menni,hulla fáradt vagyok,és különben is ez a legmelegebb nap az évben (másnap olvastam). a bácsi pedig olyan kedves volt,hogy nem is győztem neki hálálkodni: kifejtette,hogy a kétzónás jegyemet 70 penny-ért (!!!!!) kiegészíti négyzónásra. a többi jegyeladót meg elküldtem melegebb éghajlatra,mert kétszer is 2 font körüli összeget fizettem norbury-ből a belvárosba,mint kiegészítő jegy. miközben elég lett volna 70 penny-t...


ezután folytattam utam a west ham pályája,az upton park felé,majd a chelsea stadionját is megnéztem. sajnos a fulhamére (gera zoli itt játszik) nem maradt időm,de biztos vagyok benne,hogy még visszajövök ebbe a városba. "otthon" szállásadóm finom sörrel várt,megint jót beszélgettünk.


aug. 20.

utolsó napomon már nem vettem napijegyet,így a városközpontból gyalog mentem a délutáni buszomhoz. sajnos az időjárás kicsit elromlott,de csak csepergett az eső,és mivel minden ruhámat felvettem,sokkal kevesebbet kellett cipelnem (nem mintha rengeteg cuccom lett volna:D).

ezen a napon útba esett pár látványosság is,de nem bírtam sokáig. a buckingham palota előtt akkora tömeg volt,hogy én szabályosan rosszul lettem,és futólépésben elindultam a green park felé. itt ledőltem egy kicsit,és mivel előző nap a metrón találtam egy jó vastag pletykalapot,ezt olvasgattam. legalább kiműveltem magam az angol szlengből,pl.: hubby=husband:D

délután még elmentem a regent's parkba,amiről sok jót hallottam már. nekem is ez lett a kedvencem,imádom a tavat,a sok kacsát,hattyút,galambot,meg egyéb madarakat.


a hazafelé út nem volt túl érdekes,hacsaknem az ismételt párórás késést nézzük. de nem zavart,mert amúgy is csak hajnalban mentem be pozsony belvárosába. úgyhogy még így is volt több,mint két órám,amit a kis reptéren alvással töltöttem. csak ekkor használtam a hálózsákomat:)

london! még visszatérek,ebben biztos vagyok!

negreira - olveiroa - finisterre - santiago - bp

őszintén szólva ezekről a napokról már nem írtam naplót,mert egyszerűen nem volt olyan perc,amit erre pazaroltam volna.
továbbra is willel mentünk együtt,és néha-néha találkoztunk valakivel útközben.

negreira - olveiroa


9 körül ébredtünk,gyorsan összepakoltunk és bementünk megnézni,hogy mi a helyzet. rosemary és josé még pakoltak. mondták,hogy fél 6-kor felmentek keresni egy-egy ágyat. benyitottak a szobába,és már senki nem volt ott:D kéééész ez a rohanó tömeg! pedig én csak poénból mondtam,hogy a német pasi 5-kor kel minden nap:D
nagyon durva egy nap volt (33 km),nem is tudom,úgy fél 8-ra érkezhettünk a szállásra. de rosemary és josé még később. de itt ennek ellenére is kaptunk matracot,és nagyon jól aludtam. az utolsó vacsoránk is megvolt egy vendéglőben. willnek is beszólt a német pasi (állítólag hangosan csukta be a vécéajtót,mikor mások aludtak),úgyhogy most együtt utáljuk. na jó,nem:)


olveiroa - finisterre


finisterrébe elég érdekesen érkeztünk meg,ugyanis este 6-ig corcubiónban piknikeztünk a tengerparton. elég fáradt voltam,nem tudtam túl gyorsan menni. amikor megérkeztünk az óceán partjára,az első dolgunk az volt,hogy bementünk egy boltba,vettünk egy csomó kaját,és leültünk a homokba. életem legszuperebb piknike volt! egy vaníliás-almás süti,és egy kis szelet görögdinnye emelte fejedelmivé a lakomát.
közben megérkeztek joséék. ők is lepihentek,valamivel arrébb,a fűben. mi pedig bementünk a tengerbe willel. nagyon sekély,és kagylós az öböl,úgyhogy csak sétálgattunk.

már 6 óra volt,mikor észbekaptunk,hogy lassan menni kéne. finisterre még 15 km,tehát a gyaloglás kizárva. will és én elmentünk a buszmegállóba. kiderült,hogy pont félkor jön egy busz (10 percünk volt addig),úgyhogy will elrohant rose-ékért. jaj,nagyon izgalmas volt,úgy győzködtem a sofőrt,hogy várjon még két percet a barátaimra. meleg helyzet volt,de megvárta őket,úgyhogy josé nem győzött hálálkodni,közben persze izélgetett,hogy mi az,hogy én busszal megyek:)

mikor a busz beért finisterrébe,joséval ugyanarra gondoltunk: a végállomás pont a zarándokszállás előtt van,talán nem ott kéne leszállni... hanem eggyel előbb. így is tettünk,és megérkeztünk a szállásra. a srácok elmentek sörözni,később én is csatlakoztam.
aztán elindultunk finisterre óceánparti részére (a félsziget nyugati felébe),hogy megnézzük a naplementét,de rosemary rosszul érezte magát,így joséval visszamentek a szállásra. négyen maradtunk: will,én,jocelyne és a német lány,akit a legelső nap láttunk utoljára (mondom én,hogy finisterrében mindenki találkozik,ez most már egy mondásnak is elmenne):)
nagyon hangulatos volt,a homokban,kezünkben 1-1 sörrel. aztán jocelyne is visszament a szállásra,will pedig felállította a sátrát,illetve elment fát szerezni a tűzhöz. addig lebonyolítottam életem legszórakoztatóbb,férfiakról szóló,angol nyelvű beszélgetését a német lánnyal. kiderült,hogy mennyi közös van bennünk,és hogy a jelenlegi életszakaszunk is hasonló.

ezután leültünk a tűzhöz,amit már meggyújtott egy német nőkből álló csoport,akik szintén kinn szándékoztak aludni. a füstöt valahogy mindig felénk fújta a szél,akárhová is ültünk. will megosztott velem egy kifejezést,amit erre az esetre szoktak alkalmazni az angolok,mint védekezést. nem jött be. inkább hátradőltünk és néztük a csillagokat. tisztán látszott az összes!!
aztán nekiállt megsütni a hamburgerbe való húst,amit csak ezért vett. sajnos tisztára elégett az összes,szegény nagyon szomorú volt. de azért megettünk kettőt valahogy. közben bort is ittunk,meg a németek mindenfélével megkínáltak. szép lassan mindenki lefeküdt aludni.


finisterre - santiago


elvileg reggel 8:30-ig el kell hagyni a szállást. namármost a cuccaink ott voltak,és még zuhanyozni is szerettünk volna. nagy nehezen odaértünk 8:29-re,és rohantunk is a fürdőszobába. szerencsére még 9-kor se zártak be. aztán beültünk kávézni az egyik bárba,és pár perc múlva meg is jelentek joséék. kiderült,hogy este kerestek minket,de nem találtak le a partra. öhm,az útvonal sötétben valóban bonyolult lehet,de josé már kétszer járt finisterrében,ez kicsit fura,de mindegy.

később josé mondta,hogy elmegy taxival a fokra,jövünk-e vele. nyilván mentünk,mert amúgy vagy 3 óra lett volna az oda-visszaút. azért kellett amúgy sietni,mert josé busza 11:45-kor indult vissza santiagóba. amint odaértünk,én lemásztam a sziklákon viszonylag mélyre,és bedobtam az óceánba a követ,amit magyarországról hoztam. addig a srácok gyújtottak egy hatalmas tüzet,és elégettük pár cuccunkat. én pl. a pólómat és az egyik zoknimat. persze nekik ennyi nem volt elég,úgyhogy amit találtak,azt mind beledobták a tűzbe. pl. egy bakancsot.

épp indultunk vissza,amikor egy fickó szóba elegyedett willel. nem igazán értettük,hogy mit akar,aztán egyszercsak kivett egy zacskó kaját a hátizsákjából és odaadta willnek. köpni-nyelni nem tudtunk,csak hálálkodtunk. vicceltünk is,hogy biztos hajléktalannak nézhet ki will - van benne valami:)
mikor visszaértünk finisterrébe,fel is zabáltuk az egészet,ráadásul will szigorúan rámtukmálta mindennek a felét,úgyhogy már mozdulni nem tudtam. volt benne egy nagy szalámis bagett,egy sonkás szendvics,egy banán,egy narancs,és egy ásványvíz. mindenesetre egyetértettünk abban,hogy jó helyre került az élelem,talán nálunk gyorsabban senki nem végzett volna vele:D

utána elbúcsúztunk josétól... még nem igazán voltam ráhangolódva erre az egészre,nem tudtam elhinni,hogy akkor ő most elmegy,és valószínűleg nem látom soha többé. úgyhogy nem is sírtam,csak szomorú voltam. megöleltem,ő meg azt mondta,hogy ne haragudjak a hülye vicceiért. na mondom,brazil vagy,semmi gond:)

majd rose-zal és willel kimentünk a zarándokpartra. nagyon meleg volt,úgyhogy nem volt kérdés,hogy belemegyünk-e a vízbe. nem hoztam fürdőruhát,úgyhogy melltartóban és sortban próbálkoztam. a fejem tetejéig vizes lettem,és egyáltalán nem volt hideg! úgy 16 fokos lehetett. viszont iszonyat nehéz volt kijönni belőle,csak úgy szívott a mélybe a víztömeg.

fürdés után willel felmásztunk egy sziklára és ott ebédeltünk. rosemary közben napozott. aztán megtaláltuk a tegnap esti borunk maradványait épségben:) szép lassan elindultunk vissza a városba,mert közeledett a buszunk indulásának időpontja... rose-tól és jocelyne-től már sokkal érzelmesebb volt a búcsú,ők is sírtak,én is rendesen. azt hiszem,még sosem találkoztam ennyire érzelmekben gazdag emberekkel. sosem fogom elfelejteni őket! will még elrohant vízért,és vett nekünk egy-egy jégkrémet az útra:)

a nap hátralevő részét santiagóban töltöttük. nagyon fáradtak voltunk,úgyhogy bementünk az első boltba kajáért,és leültünk az első füves területre pihenni. aludtunk is pár órát. aztán bementünk a belvárosba,megittunk két sört két bárban,és megnéztük,hogy ott vannak-e a zenészek a katedrálisnál. ott voltak:) már csak pár dalt játszottak,aztán abbahagyták,mi meg leültünk,a falnak támaszkodtunk és bámultuk a katedrálist.
a kedves santiago odajött hozzánk,és játszott egy számot a gitárján. én persze nem ismertem fel,de will igen,mondta is,hogy anno próbálta megtanulni játszani. vidám pillanat volt,amikor énekeltek pár sort belőle. aztán elment a zenész srác. mi sem maradtunk már sokáig.

elindultunk will parkja felé. út közben megnéztük,hátha nyitva van a burger king:D de nem volt már. a park viszont be volt zárva. olyan négyméteres kerítés állt előttünk (szerencsére jó fajta,sok keresztrúddal). számomra nem volt kérdés,hogy bemászunk-e. viszont lehet,hogy hátizsákkal nem ment volna,így inkább nem kockáztattam: will bement először az övével,aztán az enyémmel,aztán jöttem én.

ez egy szuper park!! hangulatos,és a felső részéről látszik egy csomó minden a falakon túl. santiago esti fényei,a katedrális... nagyon nagy élmény volt itt aludni!
így elmondhatom magamról,hogy barcelonában,madridban és santiagóban is aludtam már parkban (jó,a barcelonai az inkább egy pad volt,de közel volt a park);)


santiago - budapest


nagyon szomorú nap,mintha végig egy üveglapon keresztül láttam volna a világot. és most is így emlékezem. reggel kávé-kakaó. majd kimentünk busszal a reptérre,elbúcsúztunk... fél óra eltéréssel indultak a gépeink.
madridban leszálltam,8 órám volt a másik gép indulásáig. kimentem a levegőre,kerestem egy füves területet. ott pihentem,olvastam,aludtam,ettem. mindezt egyedül. nagyon furcsa volt.

aztán hazaértem. apu kijött elém,mert nem értem volna el az utolsó vonatot.

santiago - negreira

hát igen,11:30-kor ébredtem... rose-ék épp indultak a misére. úgy döntöttem,hogy én inkább reggelizek,összepakolok,és elindulok lassan.

érdekes módon (általában alszik,mint a bunda,ráadásul tegnap nem keveset ivott) will is felébredt,és kijött velem a konyhába reggelizni. mondta,hogy 5 perc alatt össze tudja pakolni a hátizsákját. a kezembe nyomta a mobilját,és elindítottuk a stoppert. sikerült neki! pedig ez nagy szó,annyi cucca van sátortól,polifoamtól kezdve a könyvig,amit thomastól kapott... betojok,azt a félkilós könyvet cipeli... de azt mondja,nem rossz.

azért nem siettük el a készülődést,kb. 2-kor indulhattunk el,amikor rose-ék visszaértek a miséről. természetesen nem tudtuk az utat,úgyhogy minden második embert meg kellett kérdeznem,hogy merre menjünk. így sajnos a főúton hagytuk el a várost,de legalább jó irányba:) itt meg minden bárba benéztünk,és megkérdeztük,hogy nem tudják-e,merre van az igazi út,de ők csak azt mondták,hogy menjünk tovább a főúton.

az egyik bárnál meg is álltunk,megittuk a szokásos tejeskávé,illetve kakaó ébresztőnket,és dumáltunk vagy egy órát. úgy tűnt,ma sem rohanunk sehova... mindenesetre érdekes témákról beszélgettünk. néha megdöbbentő,hogy agyilag mennyire nem 19 éves ez a srác. szerintem érettebb,mint én. na jó,az nem teljesítmény:D

tehát mentünk tovább,és az egyik bárban végre meg tudták mondani,hogy hol térhetünk rá az igazi caminóra. ez meg is történt,úgyhogy megnyugodtunk,nem kell megint egész nap aszfalton mennünk.
később megint megálltunk pihenni egy parkos részen. láttuk,hogy ott van egy kút,megtölthetjük william kulacsát. el is indult,próbálkozott is,de mivel a víz felfelé lövellt ki a csapból,esélytelen volt. persze,mikor visszaért,én kioktattam,hogy ezt nem így kell,oda is küldött,hogy akkor csináljam én. nekem sem sikerült:D

nagyon szép erdős tájakon vezetett az út,meg kellett másznunk egy jó nagy hegyet.
mikor megálltunk pihenni,utolért josé (meglepő volt,azt hittük,hogy jóval előttünk indult),majd egy forrásnál találkoztunk egy ausztrál lánnyal és egy izraeli fiúval. itt mindenki kidőlt,és úgy tűnt,nem indulunk el soha. így én összeszedtem magam,megkérdeztem a fekvő willt,hogy marad-e,mondta,hogy menjek csak.

tehát az utolsó kilométereken egyedül voltam. mikor beértem a városba,egy pali közölte velem,hogy ne menjek a szállásra,mert megtelt. mondom,nyilván tudom,hogy megtelt,de meg akarom nézni,hogy hol alhatok. de,hogy csak a hotelben alhatok. majdnem mondtam,hogy anyád,de inkább továbbmentem.
a saját szememmel is megbizonyosodhattam róla,hogy megtelt,ráadásul nem voltak matracok,illetve kint felállított sátrak,mint két éve.

egy nagyon "kedves" (olyan 60 év körüli) német zarándok elkezdett nekem pofázni (bocs,de tényleg),hogy hogy képzelem,hogy negyed 9-re érek egy szállásra,ez milyen dolog. mert 4-kor már nem volt hely,és 1-re kell megérkezni. és,hogy hogy várhatom azt,hogy lesz ágyam. nem hagyta,hogy valamit is reagáljak,csak mondta,csak mondta. nem fogta fel,hogy nagyon nem érdekel,hogy lesz-e ágyam,majd alszom kint,vagy az asztalon,vagy a lányvécében,mint tavaly (hideg volt a sátorban,és a földön minden négyzetcentiméter foglalt volt). azért közöltem vele,hogy tudok még legalább 8 embert,aki utánam fog megérkezni,és ők is túl fogják élni.

nagyon felidegesített ez a pasas. mikor megjött will,panaszkodtam is neki egy sort,hogy ez az ember biztos minden nap 5-kor kel,12-re már a szálláson van,és közben rohan,mint a francia úton mindenki,és legfontosabb életcélja kioktatni a szerinte tapasztalatlant.

szép lassan megérkezett mindenki,és nekiálltunk enni. végül megjött a szállásadó is,és közölte,hogy a kb. 30 négyzetméteres előszobában (fotelekkel,asztalokkal) nem aludhat senki,mert ez a szabály. csak odakinn,sátorban. will fel is állította az övét,josé meg csinált egy kamusátrat; leterített a földre egy esőkabátot,alárakott két túrabotot,tökéletesen nézett ki. úgy gondolták rose-zal,hogy megvárják,míg elmegy a nő,aztán benn alszanak. jocelyne pedig bement a városba a hotelbe. aztán josé szépen megpuhította a szállásadót ("kér egy kis bort?","segíthetek valamiben?",stb.),közben megpróbáltam visszafojtani a nevetést...

kiderítette,hogy holnap csak 9-re jön vissza a nő,tehát nem kell kapkodniuk reggel. én nem nagyon tudtam eldönteni,hogy benn,vagy kinn aludjak will sátrában,de josé nagyon be volt szarva,hogy mi van,ha visszajön a nő,és saját magát,meg rose-t még ki tudja magyarázni valahogy (pl. gond volt a sátrukkal),de engem már nehezen. nem akartam tovább rágni ezt a témát,így kimentem will sátrába. hálózsákot cseréltünk,úgyhogy nem fáztam:)

santiago

az első szabadnap,ma nincs gyaloglás! a térdem rögtön jobban van,a vízhólyagjaim visszahúzódóban,jómagam meg elkényeztetve. van saját kádunk,konyhánk,szobánk! kilátásunk! nem is érzem már magam zarándoknak...

elmentem a déli misére. will nem jött,ő azt mondta,neki egy is elég volt. bánhatja,mert ma volt botafumeiro,magyarul tömjénfüstölő. az a lényeg,hogy a papok lengették azt a mécsest,amit előtte meggyújtottak. ráadásul beszéltem az obradoirón (a katedrális előtti téren) az egyik zenésszel,és azt mondta,hogy ma 10-től zenélnek ugyanitt. eszméletlenül boldog lettem,hisz két éve még táncoltam is velük!

közben elmentem a kedvenc parkomba,mert fogalmam sincs,hol vannak a többiek...
sikerült elvesztenünk egymást,mikor épp willt kerestem. ugyanis nála van a kulcs. de eltűnt... és még ő beszél nekem mindenféle bizalomról,hogy miért nem akarom odaadni neki a kulcsot,meg miért nem bízom abban,hogy felébreszt.
tegnap ugyanis 6-kor akartam kelni,de láttam,hogy a telefonom lemerülőben van (nem hoztam töltőt),és megkértem,hogy állítsa be az övét. de az is bármelyik pillanatban lemerülhetett. én lefeküdtem aludni,de hajnali négykor felébredtem,és beállítottam a telefonomat ébresztőre,hátha ő nem csinált semmit.
aztán ma mondta,hogy csak azért maradt ébren még fél órát,hogy töltse a telefonját a kedvemért...jaj istenem,a kommunikáció néha nagyon nehéz...

update: két órát napoztam a parkban,aztán megéheztem,és elmentem keresni egy nagy boltot. jól bevásároltam,és úgy döntöttem,hogy megnézem,hátha "otthon" van will. de nem volt,úgyhogy megkértem a nénit,aki kiadta nekünk a szobákat,hogy nyissa már ki nekem az ajtókat,és akkor egyúttal fizetek is.

később megjött william,aki szintén elment egy parkba,csak épp a másikba:D én lefeküdtem aludni,ő meg elment vásárolni. később találkoztunk joséval,rosemary-val és jocelyne-nel,és beültünk egy vendéglőbe. én most nem ettem semmit,illetve csak azt,amit a franciák nem tudtak megenni. aztán összefutottunk egy német sráccal,aki nagyon lelkesen beszélgetett a zenéről willel. josé természetesen kifejtette,hogy az a srác biztos meleg... asszem nagyon unatkozik ez az ember,meg iszonyat gyerekes is.
utána lementünk a katedrálishoz,hogy megnézzük,hátha ott vannak még a zenészek. és ott voltak! én már rohantam,amikor meghallottam őket. nem sokáig játszottak már,de mondták,hogy elindulnak,és különböző bárokban folytatják a zenélést. mi még ottmaradtunk az obradoirón,nagyon hangulatos volt így este. mivel később nem találtuk a zenészeket,beültünk sörözni egy bárba. közben will eltűnt,de josé megtalálta. ekkor már nálam volt a kulcs,úgyhogy nem idegeskedtem miatta:)

mikor bezárt a bár,észrevettem,hogy alig 100 méterre,egy másik kocsmában énekelnek a srácok! rosemary-val oda is mentünk,és táncikáltunk. josé és will addig az utcai árusokkal beszélgettek,ott volt egy angol srác is,úgyhogy will is elvolt. később ők is odajöttek hozzánk,és már a bár előtt dumáltunk mindannyian. a zenészek is szállingóztak kifelé,mert indultak egy másik helyre.

közben dumáltam velük. az egyik,akit történetesen santiagónak hívnak (nomen est omen:)),baromi kedves volt,sokat mesélt a tunákról. így hívják ezeket az egyetemi zenekarokat,akárcsak portugáliában. amúgy ők sokkal jobbak. erről is kérdeztem,ő azt mondta,hogy ők azért visszafogottabbak,mint a portugálok,a fiatalabbaknak nem kell annyira durva próbákat kiállniuk. mutatta a lila szalagját,ami azt jelenti,hogy neki már van rangja.

van még egy santiago (az egyetlen,akire emlékeztem 2 évvel ezelőttről),kérdeztem is,hogy az összes srácot így hívják-e,de azt mondta,csak véletlen:) ja,még valaki megmaradt,egy japán lány,aki énekelt két éve. vele is beszéltem (spanyolul!),kiderült,hogy pont két éve jött ide,santiagóba tanulni. aztán egy másik srácról kiderült,hogy topográfiát tanul,úgyhogy megbeszéltük az elhelyezkedési lehetőségeket a két országban. igen,ittam már pár sört,valószínűleg ezért ment a spanyol társalgás.

közben észrevétlenül megérkeztünk egy újabb helyre. willel megpróbáltam salsázni,de azt mondta,hogy egy órára elment,de neki az elég is volt. úgyhogy inkább az egyik zenész sráccal táncoltam,bár az se salsa volt. aztán szép lassan bezárt a bár,úgyhogy elindultunk,azt nem tudom,merre. kezdtek részegek lenni,amit én nem szeretek. mindenesetre megmondtam az egyik nemrészegnek (akivel nem beszéltem most,de nagyon jófejnek tűnt,emlékezett rá,hogy délelőtt beszéltünk),hogy kedden visszajövünk santiagóba,és találkozunk:)

willék hazakísértek. rosemary már elég részeg volt,mikor hazaértünk,spanyolul kérte el az anyjától a szoba kulcsát,pedig tud vagy 5 szót a nyelven:D én is odaadtam a kulcsot willnek,aztán ők még elmentek egy helyre. kb. 5-kor feküdhettem le. josé poénkodott is,hogy nem fogok én délelőtt elindulni... ezzel tisztában voltam én is.

pedrouzo - santiago

épp nézek ki az ablakon egy szép kis templomra,miközben azon gondolkozom,hogy mit is írjak. egy hostelben vagyunk,rose és jocelyne az egyik,will és én a másik szobában. josé gazdag,úgyhogy ő máshol alszik,egyedül.

kemény nap volt ez a mai,de csak az előző két nap megpróbáltatásai miatt. az eső nem esett. 7-kor indultunk,hogy odaérjünk a déli misére,de a többiek olyan lassan mentek,hogy csakhamar már nem is láttam őket,ha hátranéztem. közben találkoztam egy magyar házaspárral,és együtt mentünk 1-2 km-t. magyar szó két hét után,nem volt rossz! az első 10 km szuper volt,de utána végig aszfalton ment az út,és elkezdtem látványosan szenvedni. teljesen kikészültem.

5 km-rel santiago előtt leültem pihenni egy hegyen. találkoztam egy belga pasassal,akivel már tegnap váltottam pár szót. együtt érkeztünk be santiagóba. de jót dumáltam vele,igazán szórakoztató!
ment előttünk egy francia zarándok nemzeti színekben. erre mondta,hogy a franciák milyen büszkék a nemzetiségükre. mondom,ja,mint a brazilok. ezen teljesen elképedt,hogy én mennyi mindent tudok. mondom nem tudok én semmit,csak ismerek jópárat,eggyel pedig gyakorlatilag két hete egyfolytában együtt vagyok.
aztán úgy fél óra múlva kiderült,hogy van egy háza brazíliában:D és beszél brazil portugálul. gondoltam,milyen jó lesz,ha majd bemutatom josénak. meg is érkeztünk a katedrálishoz,csináltunk rengeteg képet egymással,le is ültünk odabenn. sajnos sietnie kellett,és úgy alakult,hogy nem találkoztunk többet,és nem is tudjuk egymás elérhetőségét...

a többiek épphogy odaértek a kezdésre,természetesen végig álltak,de alig láttam őket,mert pont a katedrális másik oldalán voltak. a brazil repülőgép-szerencsétlenség áldozataira emlékeztünk,nagyon megható volt. majd odamentem a többiekhez,akik épp az ostyát kapták be. egyszercsak megjelent előttem josé,könnyes szemekkel,nem volt jól. odamentem,megöleltem. szegény. utána egy magyar zarándoklány elénekelte az ave mariát,dagadt a mellem a büszkeségtől. mikor befejezte,odamentem hozzá,megöleltük egymást,dumáltunk kicsit,nagyon kedves volt,örült nekem!
a mise után elmentünk willel a zarándokirodába és átvettük az oklevelünket. itt találkoztam másik két magyar nővel. kiderült,hogy szerdán madridból ugyanazzal a géppel megyünk majd haza.
tehát ma hat magyarral találkoztam. gondoltam,hogy ez lesz,ha rátérek a francia útra.

később megebédeltünk egy vendéglőben,majd elbúcsúztunk barbarától és thomastól. will szokás szerint eltűnt,aztán amikor visszatért,hirtelen a kezembe nyomott egy fagyit. azt mondta,hogy ő csak egyet akart venni,de kettőt adtak neki:D simán igaz.

elindultunk szállást keresni. mivel itt a zarándokszállások sem olcsók,úgy döntöttünk,hogy hostelben szállunk meg. mondtam josénak,hogy késő van,mindegyik tele lesz. teljesen kiborult,hogy én mennyire pesszimista vagyok,de azért az első három-négy szállás valóban tele volt. aztán kicsit kijjebb mentünk,és találtunk üres szobákat elég olcsón. nagyon fáradtak voltunk,úgyhogy úgy döntöttünk,hogy a holnapi napot santiagóban töltjük. santiago szuper város,és istenem,hétágra süt a nap! de úgy,hogy a topomban megsülök! nem nagyon tudom elhinni!

ma egész nap mosolygok,mint egy hülye,legszívesebben ugrálnék,meg táncikálnék,de csak bicegek. egy olyan városban,ahol az év 365 napján 300-on esik az eső,most meg nemhogy eső nem esik,de még egy felhőt sem látok az égen. hihetetlen!

update: este a spanyolokkal meg a szokásos társaságunkkal beültünk pár helyre sörözni. dumálgattunk,gyönyörködtünk a városban. willel ugye egy szobában vagyunk,egy kulcsunk van,úgyhogy együtt mentünk haza. de vagy 5 percig nem tudtuk kinyitni az ajtót... öcsém,ezzel a gyerekkel mennyit lehet hülyülni!

sobrado dos monxes - pedrouzo

reggel találkoztunk egy svéd lánnyal,akiről josé annyit mesélt!
dumáltunk,mondta,hogy svéd,erre szerencsére will (kettőnk közül neki van esze) rákérdezett,hogy nem egy brazil sráccal gyalogolt-e sokat. dehogynem! megkérdeztem,hogy nem színésznő-e véletlenül. hát persze! szegény csaj teljesen ledöbbent,mikor elkezdtük mesélni a sztorikat róla. hogy hogy a fenébe tudunk ennyit. hát,mondom,ismered josét,mindenkinek mindent ötször elmesél. mondtam is neki,hogy adjon majd át egy üzenetet josénak,mert biztos voltam benne,hogy ma mindketten arzúába mennek...

ez volt eddig a legjobb nap amúgy! willel 37 km-t mentünk,illetve ebből levonhatom azt az 5-öt,amit stoppoltunk... igen,megint. megint csak aszfalton gyalogoltunk,megint szakadt az eső... két km után már lötyögött a víz a cipőmben. a végére már annyira szét voltunk esve,hogy direkt végig a vízben mentünk.
egyszer megláttam egy hatalmas pocsolyát,megfogtam a kezét,nekifutottunk,és beleugrottunk:D
ja,ma megtanítottam neki a legáltalánosabb magyar káromkodást,és aztán mindketten azt ordítottuk az esőben:D nem esett nehezemre,ilyenkor amúgy is mindig annyi csúnyát mondok,általában csak magamban,vagy ha egyedül vagyok,akkor szép halkan... feszültségoldás...

aztán persze santa irenében már betelt a szállás,úgyhogy még 3 km-t kellett gyalogolnunk. de végül megérkeztünk! will elment zuhanyozni,és bejött a szobánkba barbara! megöleltük egymást,és mondta,hogy van kajájuk,és a konyhában van mindenki. nekem rohadtul nem esett le akkor,hogy a mindenki az mit jelenthet. sebaj,kb. 5 perc múlva megjelent az ajtóban josé és rosemary...

szerintem fél percig tátott szájjal bámultam rájuk,hogy ez hogy lehetséges. aztán mikor leesett,megöleltem egyszerre a kettőt,és annyira boldog lettem! utána jocelyne-t is megláttam,nagy ölelés,majd fürdés után kimentünk az étkezőbe,és degeszre tömtük magunkat. willel durván néztünk ki,mint akiket tényleg már csak a kaja tartott életben. én meg nem tudtam abbahagyni a mosolygást.

joséval dumáltunk sokat,elmeséltem a svéd csajt,a tegnapi misét,a stoppolást. gondoltam,hogy el lesz képedve,de hát még az olaszok se bírták végig,egyszerűen képtelenség volt. mint ma.

aztán kiderítettem,hogy mikor van a mise,és hol van a templom,és mindenkit rábeszéltem,hogy menjünk el! egy élmény volt,ahogy a sok sánta ember végigvonult a főutcán:D

később dumáltam egy csomót egy török csajjal... előadtam neki hatalmas török szókincsemet,de legalább megértette,amit mondtam:)

san román de retorta - sobrado dos monxes

ma volt a legszomorúbb reggelem.
az olaszokkal és willel sobradóba mentem,míg a többiek melidébe. a mienk nem a camino primitivo útvonalán van; el kellett búcsúznunk... nagyon szomorú voltam,de elhatároztam,hogy akár egyedül is elmegyek a monostorhoz,nem érdekel,hogy követ-e valaki. könnyeztem is kicsit útközben,nem tudom,hogy találkozunk-e még.

de azt mondtam nekik búcsúzóul,hogy 11-én este 6-kor találkozunk santiagóban a katedrális előtt,ha előbb nem jön össze. megöleltem josét,majd rose-t,és ő azt mondta,hogy "vigyázz williamre":),majd az anyukáját,akinek a könnyes szemét sosem fogom elfelejteni,annyi érzelmet láttam benne ezalatt a 10 nap alatt.


ezen kívül is iszonyatos nap volt ez a mai. 30 km végig aszfalton... senkinek sem kívánom... 25-ig bírtuk. de már zuhogott az eső,lépni se tudtunk. szörnyű volt. annyit segített ma nekem ez a 19 éves srác... már a jelenlétével is. megölelt egyszer,és máris jobban voltam. aztán,mikor már nem bírtuk tovább, összenéztünk,egyre gondoltunk. stoppolni kéne,mert így nem megy. rögtön meg is állt egy autó,egy 30 év körüli srác elvitt minket sobradóba. willnek ott kellett hagynia a botját az út mellett,nagyon sajnáltam.

a szállás a monostorban van,nagyon hangulatos. aludtunk fél órát,majd elmentünk a gyógyszertárba (igen,vízhólyagjaim vannak) és bevásárolni. aztán elkezdtünk virslit sütni,de már csak 10 perc volt a miséig,amit mindenképpen meg akartunk hallgatni. úgyhogy iszonyatosan gyorsan megvacsiztunk.

közben megérkeztek az olaszok,nyilván megkérdeztem,hogy mégis hogy jöttek,nem tudtam elképzelni,hogy végig tudták csinálni. mondták,hogy úgy 7 km-t stoppoltak ők is.

aztán elrohantunk a misére,de sehol nem találtuk a termet. ez nem egy templomi mise,hanem szerzetesek énekelnek. kb. 5 percig fel-le rohangásztunk,mindenkit megkérdeztünk,hogy merre van. igazán mókás volt:) végül megtaláltuk. gyönyörű szép,hangulatos teremben volt,és az tetszett a legjobban,hogy a szerzetesek egy körben ültek,és maguknak énekeltek,nem a közönségnek.

josé nem tudja,mit hagyott ki... rengeteget beszélgettünk a vallásról,hogy nagyon el tud érzékenyülni egyes helyzetekben,templomokban. most még én is könnyeztem,nagyon meghatottak a dalok,a fények,a családias légkör. joséra gondoltam,hogy ez neki mennyit jelentene... de ha egyszer nem volt elég bátor velünk jönni...

még a stoppolást is úgy elmesélném neki,kíváncsi lennék,mit reagálna. hogy a "szent" virág stoppolni mert:D remélem még elmondhatom neki.

amúgy willel nagyon jól elvoltunk,sokat nevettünk,közösben vettünk kaját,jó vele együtt csinálni dolgokat.

közben elio adott nekünk ajándékot,mert most látjuk utoljára egymást:( ez is annyira szomorú. bár örökre a caminón lehetnék... de ez olyan,mint a hegylakó. én örökre itt vagyok,de a barátaimat folyamatosan elvesztem...szörnyű! bár a mai világban,e-mail,facebook,stb.
csak iszonyatos a váltás. eddig akár 24 órában együtt voltunk,innentől meg 0...

ja,willnek kb. 50 centje volt összesen,de vett kettőnknek egy-egy nyalókát:D