német utazások amurral

meglátogattam amurt,aki karlsruhéban tanul. szombaton és vasárnap nem sokat voltunk karlsruhéban,ugyanis elmentünk kirándulni amurral és sugarral. úgy terveztünk,hogy a fekete-erdőbe megyünk így,immendingenből dunaueschingenbe szombaton,és furtwangenbe vasárnap. végig a duna mentén. de-ben találtam ingyen szállást,úgyhogy ez is meg lett volna oldva. immendingenig el is mentünk vonattal. na,innen pár kilométerre van egy érdekes látnivaló: a duna-elsüllyedés. ha megnézitek a googlemapsen,jól látszik,hogy a várostól északkeletre a folyó medre egyszercsak kiszárad,vagy mi. tulajdonképpen a víz víznyelőkön keresztül a föld alá folyik,és a pár km-rel délre levő aach folyót táplálja,ami a bodeni-tóba folyik,a tó vizét meg a rajna vezeti az atlanti-óceánba. én sem igazán értem,hogy ez hogy lehetséges,de mindegy. szóval elmentünk ide,és természetesen mi volt ott? semmi. ugyanúgy folydogált a kis folyó. valamennyire sejtettem,hogy ez lesz,hisz mostanában elég sok csapadék esett,és olvastam,hogy nyárra szokott csak kiszáradni,na de azért akkor is csalódtunk. majdnem belepisiltem az egyik víznyelőbe,hogy a pisim eljusson az atlanti-óceánba,de voltak még ott turisták körülöttünk. aztán,mikor mentünk vissza imendingenbe,eszembe jutott,hogy 12:24-kor megy egy vonat donaueschingen felé. nem ülünk fel rá? de! volt még 10 percünk,de elég messze volt a vasútállomás. szóval elkezdtünk futni:D hát ez igazán mulatságos látvány lehetett,amurral már alig bírtuk,de végül elértük. jó fáradtak voltunk,és végül nem szálltunk le előbb,hanem elmentünk egészen de-ig. tervezgettünk,hogy majd megnézzük a duna-forrást,meg kiülünk a fűbe. erre elkezdett esni az eső... elkezdtük nézegetni a menetrendet,hogy hova menjünk el pár órára (napijegyünk volt végtelen utazással). amur egyszercsak meglátott egy konstanzba tartó vonatot a táblán. hát,nem kellett sokáig győzködni senkit. a bodeni-tó partja? hát persze! úgyhogy ettünk,aztán indultunk! konstanz egy csúcsszuper város! csak túl sok a turista. de a tóparti rész gyönyörű,elképesztő mennyiségű vitorlással és egy hatalmas szoborral. és a híd a rajna felett... mert az már a rajna! pontosan látszik a határ a tó és a folyó között! ez olyan izgalmas! imádom a vizeket! utána amur felhívta nathalie-t (aki amúgy pötzsch:D),hogy jöhetünk-e az egy órával későbbi vonattal,és benne volt. úgyhogy még elvoltunk egy darabig a városban. de amikor felszálltunk a vonatra,és láttunk,hogy végállomás: karlsruhe hbf... úgy döntöttünk,hogy inkább hazamegyünk,és holnap majd kirándulgatunk máshová. meg zuhogott is az eső. úgyhogy nathalie természetesen megértette,mi meg hullafáradtan hazamentünk. vasárnap tehát,most,hogy ugrott az egésznapadunamellettsétálgatunk projekt,amur javaslatára a maulbronni kolostort látogattuk meg. aznap már aranyhal is jött velünk. az első állomásunk pforzheim volt,ahol megnéztük az ndk-múzeumot,ami kizárólag vasárnaponként pár óráig van nyitva... tök érdekes régi cuccok voltak kiállítva,többek közt járművek (egy fél trabant,egy hatszemélyes babakocsiszerű izé) ,plakátok,kitüntetések,érmek. régi kaják,szappanok,rádiók, egyéb háztartási cikkek. berlinről csomó minden, lágerek,fegyverek,ruhák. aztán következett maulbronn. itt a pénztáros csaj megkérdezte,hogy magyarok vagyunk-e,mert az apja etyeken született:D aztán megnéztük a kolostort,ami a világörökség része,majd elsétáltunk egy tóhoz. a vonatállomásra érve úgy láttuk,mintha az állomás épületében valami vendéglő lenne. odamentünk (miközben ki volt írva németül,hogy nem szabad bemenni...) ,mert voltak bent még emberek. sugar megkérdezte egy nőtől,hogy ihatunk-e bort,erre kaptunk ingyen egy-egy pohárral. kiderült,hogy egy szülinapi ünnepségnek épp most lett vége. eldumálgattunk a nővel,meg egy pasival,közben kaptunk még egy-egy sütit is,nagyon vicces volt.:D aztán mikor elment a vonatunk,kijöttek integetni:) nagyon aranyosak voltak! nem csak ennyi volt a napi program,karlsruhéból rögtön indultunk tovább wörthbe,ami a rajna másik oldalán található. sétálgattunk a városban,aztán hazamentünk.

5 nap csehországban

joaquin (a chilei srác,aki olomoucban él a cseh menyasszonyával,terezával) két hete írt,hogy szülinapi bulija lesz,és mi lenne,ha eljönnék. nem kellett sokáig győzködnie...
gyorsan beszereztem a nemzetközi diákot,és megvettem a buszjegyet (így 5100 ft brnóba oda-vissza!).
ja,amúgy elnézést,ha valakit zavar,hogy a városoknak nem a "magyar" nevét használom,de nekem nem úgy jutnak eszembe ezek a nevek,hogy brünn,meg olmütz.

szóval pénteken reggel elindultam. a kék hátizsákomat vittem,amibe nem sok fér bele; egy hálózsákot,egy-két ruhát,szendvicset,kulacsot,és persze egy kis ajándékot gyömöszöltem bele. utóbbi magában foglal egy tokajit (nem aszú,hanem muskotály),jó sok túró rudit,mindenféle ízben,és egy pilóta kekszet.
ééééééés: anyu egy-egy hosszú üvegcsébe fűszerpaprikát öntött,de mindegyikbe kétfélét; az egyik világosabb,a másik sötétebb színű volt. így nagyon szépek lettek.

mivel joaquinnak nem tudtam előre megmondani,hogy brnóból melyik busszal fogok jönni,sms-t akartam írni neki,mikor kiderült az állomáson. de nem ment!!! próbáltam hívni,de az se sikerült... nagyon ideges voltam...szerencsére ott volt mellettem egy magyar pár,akik kölcsönadtak egy telefont.
mikor megérkeztem olomoucba,és leszálltam a buszról,ott állt ludek(cseh) nem messze. a nyakába ugrottam (később azt mondta,hogy nem számított rám,és azt hitte,hogy egy álom vagyok; ezzel sokat cikiztük később:D). de joaquin nem volt sehol. kb. egy órát vártunk rá,de hát porto után ezen egyáltalán nem akadtunk fenn. a házuk felé tartva felszedtünk egy cseh lányt és egy lengyel srácot (szintén portóból ismerik őket,de én ott nem találkoztam velük).
mikor beléptünk,jött az első hűűűűűűűűűha: tereza terhes! drága joaquin azért nem mondta el,mert azt akarta,hogy meglepetés legyen:D

tereza készített nekünk knedlíkyt; ez olyan,mint nálunk a knédli,de gyümölcs van a közepén,tehát majdnem szilvás gombóc. huhh,de finom volt! joaquin megkínált matéval (olyasmi,mint a tea,de kikérik maguknak,ha azt mondja valaki,hogy ez egy teafajta) ,amit még nem kóstoltam soha. eredeti matés pohárba töltötték,ebben egy fém szívószál található; ezt használja mindenki.

aztán szép lassan szállingóztak befelé az emberek,jórészt csehek. sokszor volt,hogy csehül beszéltek,esélyem nem volt megérteni. joaquin fél éve itt él,azért már megért pár dolgot,tomek meg lengyel,szintén sokat ért a beszédből. szal néha kellemetlen volt,hogy csak lestem,miről lehet szó egyáltalán.
később a szomszéd beszólt,hogy fogjuk be,ezért elindultunk a városba. beültünk pár helyre,ittam sört (ha már prágában nem próbáltam ki anno...),csocsóztunk,király volt! aztán hazamentünk,öten aludtunk náluk.

szombat reggel elment az egyik cseh lány; egy másikkal,meg ludekkel és joaquinnal felmentünk a közelben levő svatý kopečekre (zarándokhely a város mellett,egy dombon). innen látszik egész olomouc. aztán gyalog jöttünk le a dombról a 20 centis hóban,joaquin nagyokat esett:D nézelődtünk még a városban,elbúcsúztattuk az utolsó cseh lányt is,aztán hazamentünk.

joaquin bevezetett minket a chilei konyha rejtelmeibe; először is készített nekünk completót. ez a hot dogra hasonlít,de minden szar van benne: virsli,avokádó,paradicsom,fokhagyma,hagyma,káposzta,majonéz, torma,ketchup. szóval tényleg completo. jellemzője,hogy lehetetlen úgy megenni,hogy ne legyen az ember tányérja,keze és szája tiszta kaja:D (de én másnap csináltam egy "intelligens completót",ahogy joaquin mondta,amiből nem folytak ki a dolgok:))
ludek ekkor adta elő magát; az amúgy kedves,visszafogott,szabatosan fogalmazó srácnak tele volt a keze,nem tudta kinyitni a ketchupöt. hozzám fordult,és megszólalt: "could you please open this ... shit?" (ki tudnád nyitni ezt a ... szart?) :D:D lehet,hogy így nem tűnik olyan viccesnek,de mi ott,akkor szakadtunk a röhögéstől,és még mindig emlegetjük!

vasárnap reggel empanadast (töltött tésztának nevezzem?) készített chilei barátunk. a legelterjedtebb fajtája az,amelyiknek a tölteléke a következőkből áll: darált hús,fekete olíva,mazsola,hagyma,tojás,asszem ennyi. marhajó,ezt ki kell próbálnom itthon is! a másik fajtát este csinálta; ezt csak sajttal töltötte meg,és nem a sütőbe rakta,hanem tűzhelyen,olajban sütötte meg.
ezen a napon a városban mászkáltunk,kávéztunk,elbúcsúztunk ludektől.

hétfőn joaquinnal elmentem kroměřížbe. sokat gondolkoztunk,hogy melyik környékbeli településre látogassunk el,végül ez a városka nyert. tereza már volt ott,ő is ajánlotta. gyönyörű város! van két szép parkja,de ezeknek télen sajnos nem jött ki a lényege,az egyikbe még be se mehettünk,mert hétfő volt... nagyon hideg volt,úgyhogy beültünk az egyik templomba melegedni. kb. fél órája voltunk már ott,a caminóról és a vallásról beszélgettünk halkan. ekkor bejött egy nő,pártában,keresztett vetett,mi abbahagytuk a beszélgetést,és néztük a síri csendben. erre joaquin suttogva: "she must be fuckin' religious" (ő biztos kib*szott vallásos). aztán rájöttünk,hogy mit is mondott,és hol,és a szánk elé kaptuk a kezünket,és röhögtünk némán,nagyon mókás volt:D
amíg mi távol voltunk,tereza szerzett nekem egy csomó cseh csokit!

kedden jöttem haza. nézelődtem pár órát brnóban,de nem fényképeztem.
tudom,hogy most egy ideig nem fognak meglátogatni. két hónap múlva megszületik a kislány,antonia.
viszont: kiderült,hogy szeretnének a transzszibériai vasúton utazni!!! ami nekem már régóta nagy nagy álmom! ráadásul ők is az ulánbátor-peking ágra gondoltak:) szóval megbeszéltük,hogy gyűjtünk rá pénzt,aztán ki tudja,hátha megvalósul!

mi mindenre jöttem rá pár nap alatt? rengeteg kaját megismertem,egy csomó cseh szóról kiderült,hogy nagyon hasonlít a magyarra (pl. petrezselyem, táska,kukorica,kabát,és még volt egy pár),van mák az országban, sőt,közkedvelt.
hogy mennyire más egyedüli magyarnak lenni,amikor tényleg nem tudom az anyanyelvemet használni napokon át. biztos így kellett volna lennie portóban is,de én nem vagyok az a fajta,aki ezt hosszú távon kibírja;)
hazafelé a buszon már bevetettem hatalmas cseh szókincsemet (ami amúgy a szlovákórákból maradt meg),hogy jó estét,köszönöm,forró csokit kérek:D

marokkó, 3.rész

május 31-június 1.
elbúcsúztunk said családtagjaitól,akiket nagyon megkedveltünk,és megtiszteltetésnek éreztük,hogy megosztották velünk otthonukat,és betekintést engedtek a mindennapjaikba. egyik húgától kaptam egy nyakláncot,amit ő csinált,és egy berber szemkihúzót! hihetetlenül kedves volt ő is!
ezután elindultunk a sivatag felé. érdekes,hogy saidnak ott is van ismerőse. illetve az,hogy mi is pont abba a faluba akartunk menni. egyszer csak megláttuk a dűnéket nyugatra! nagyon durva látvány volt,valahogy nem volt odaillő az egész. gondolom azért,mert hirtelen váltás volt,és az ember a sivatagot nem egy "országút" mellé képzeli. meg ahogy haladtunk az úton,néha át kellett mennünk a másik sávba,annyira befújta a szél a homokot. be voltam tojva,hogy nehogy megcsússzunk rajta,vagy valami.

said ismerősének,ahmednek egy külön (egyszobás) házikója volt számunkra. nem csoda,hisz az idegenforgalomból él. szerencsére mi olcsón mehettünk tevegelni,hisz said jól tudta,hogy csóró egyetemisták vagyunk,nem gazdag nyugateurópaiak,és mindenkinek ezt mondogatta. ahmedtől természetesen vacsorát és reggelit is kaptunk.
átmentünk a dűnékhez,hogy megnézzük jó idő van-e ahhoz,hogy a napnyugtát a köztük nézzük meg teveháton,de épphogy kiszálltunk az autóból nézelődni,szokni a környezetet,elkezdett esni az ESŐ:D
mondanom sem kell,hogy halálra röhögtük magunkat a dolgon. itt vagyunk a sivatagban,és pont aznap esik az eső... így másnap hajnalra halasztottuk az ezidáig ismeretlen állatokkal való barátkozást.
este kocsikáztunk egy kicsit - a srácok elvittek minket egy zenés estre. állítólag messze délről származó berberek játszottak mindenféle hangszereken,rajtunk kívül akkor még nem volt ott senki. vipera beállt dobolni,said pedig egy teveínból készített húrú hangszerből hozott ki szép hangokat. ezután elkezdtünk táncolni,ez nagy élmény volt:)

hajnalban keltünk - nehezünkre esett. yuri alig kászálódott ki az ágyból,és természetesen rá kellett várnunk (hétalvó)... elindultunk életünk egyik nagy kalandja felé.
iszonyatosan fújt a szél,én komolyan fáztam. aztán egyenként felültettek a tevékre,én kaptam az utolsót. szerencsére össze voltunk kötve,úgyhogy nem szökhetett el a jószágom:) ahmed vezetett minket,said meg mellettünk jött,néha fényképezgetett yuri gépével. hát,eleinte elég béna voltam,nem igazán tudtam,hogy hogy tartsam a lábam,de szép lassan belejöttem. jó szórakozás volt!
egy nagy dűne lábánál megálltunk,leszálltunk az állatokról,és elindultunk felfelé,hogy megpillantsuk a felkelő napot. én ilyen fárasztó dolgot még nem csináltam! saidnak kellett felhúznia,annyira hihetetlenül nehéz volt felmászni a dűnére...a szél meg úgy fújt,hogy nem lehetett egy helyben maradni. persze a nap már felkelt,mire odaértünk,de nagyon jók voltak a fényviszonyok.
homokot elfelejtettem hozni,de a nadrágomban olyan sok maradt a szél miatt,hogy azt kiszórtuk,és vipera eltette a szép emléket.

reggeli után elindultunk fès felé - bizony,ezen a napon közel 500 kilométert autóztunk. saidot kiraktuk errachidiában,mert innen ment busza haza,és adtunk neki pénzt a jegyre. kicsit félénk,vagy inkább furcsának nevezném,de összességében nagyon aranyos srác. megöleltük egymást,és elváltunk.
arra gondoltam,hogy innentől azért jobban kell vigyáznunk magunkra. nem ismerjük az ország nyelvét,de az kicsit megnyugtató,hogy minél északabbra megyünk,annál többen beszélnek franciául.
alig telt el pár perc said nélkül,s én megláttam egy valószínűtlenül kék tavat a közelben. mondtam viperának,hogy nézzen oda,mert csodaszép. erre ő fogta magát,és hirtelen lekanyarodott egy földútra; odazötykölődtünk a tóhoz. fürdeni nem fürödtünk benne,mert ez nem olyan tó volt; a talaj köves,agyagos,a tó széle emiatt barnás színben játszott. inkább csak nézelődtünk.
hú,nagyon élveztük,hogy azt csinálunk,amit akarunk! saiddal valahogy úgy éreztem,hogy vissza kell fognunk magunkat,és követnünk kell,amit eltervezett nekünk. de innentől teljesen magunkra voltunk utalva.

yuri egy gazdag,elkényeztetett gyerek,aki azt tesz,amit akar,anyuci,apuci úgyis kifizeti. senkire nincs tekintettel,ezért nehéz vele közösen csinálni valamit. előre megmondta neki vipera,hogy ez low-cost nyaralás,úgyhogy ehhez tartsa magát,ha velünk akar jönni. ezért a családi étkezésektől eltekintve mindig ugyanazt ettük: kenyeret párizsival. azon nevettünk,hogy akármilyen típusú párizsit vettünk,az összes ugyanolyan volt: sötétrózsaszín színű,és elég száraz.

a nap végére megérkeztünk fèsbe. itt voltak gondjaink; az első téren megálltunk,aminek el tudtuk olvasni a nevét. megírtam az aktuális vendéglátónknak (yahya),hogy pontosan hol vagyunk. később kiderült,hogy mi az újvárosban voltunk,ő meg az óvárosban,de a két térnek ugyanaz volt a neve (nem emlékszem,de tuti,hogy mohamed). aztán átmentünk az óvárosba (nem 100 méterre volt...),erre kiderült,hogy ő meg visszament oda,ahonnan mi indultunk. na,itt untuk meg; már olyan kevés pénz volt a telefonjainkon,hogy végül vipera magyar kártyájáról hívtam fel,hogy akkor maradjon ott,ahol van,mindjárt jövünk.
szóval a nagy szenvedések után megtaláltuk egymást.

yahya családja egészen fantasztikus! a lánytestvérei kivétel nélkül beszélnek angolul,a mamája is próbálkozott csak a kedvünkért:) hát igen,most már északi nagyvárosokban leszünk. viperával elkezdtünk vacsit csinálni (korábban vettünk alapanyagokat) ,én sajnos már nem nagyon tudtam segíteni neki,mert elkezdett fájni a hasam. úgy emlékszem,hogy valami gombás tejszínes rizst készített vipera. annyit csinált,hogy az egész család és mi is jóllaktunk. természetesen megkínáltak mentateával is:)

marokkó, 2.rész

május 29-30.
ezen a napon vettük fel az autót és indultunk el marrákesből délkeletre. said közölte,hogy ő velünk tart,és megmutatja a szülővárosát. mi természetesen belementünk,hisz simán elférünk négyen az autóban,és a város (inkább falu) rajta van az útvonalunkon,és belecsöppenhetünk egy berber család életébe. csak előnyünk származhat belőle,ha velünk jön.
tehát elindultunk az autókölcsönző felé. saidék taxit akartak fogni,de vipera és én a spórolós természetünknél fogva rábeszéltük őket,hogy gyalogoljunk. kicsit kóvályogtunk,mert eléggé el volt dugva a hely - gondolom ez összefügg azzal,hogy ez volt a legolcsóbb,amit találtunk:D
vipera tüzetesen átnézte az autót. szép bronzszínű volt,olyan,amit a sivatagba el tudok képzelni. már volt rajta pár karcolás,ezért rávette a kölcsönzős ürgét,hogy írja már fel a kocsi papírjaira,hogy azért nem teljesen százas az autó,nehogy casablancában szívózzanak velünk.
ezután elvittük a srácok egyik rokonát az egyetemre (be is néztünk,teljesen átlagos egyetemnek tűnt),majd elbúcsúztunk hichamtól,és nekivágtunk az országnak!

természetesen vipera vezetett az út 97%-ában (ő vérprofi),yuri vezetési stílusa még nekem is nyomoréknak tűnt (nincs jogsim),vipera meg egyenesen idegbeteg volt,hogy nem igaz,hogy nem tud ötösbe váltani,stb.
nem találtunk olcsón térképet -> nem vettünk,ezért az elején féltem,hogy esetleg majd eltévedünk,mert nincsenek jól (olvashatóan) jelölve az utak. szerencsére ez a veszély egyáltalán nem állt fenn,mert a nagyobb városok nevei ki voltak írva a kereszteződéseknél.
zene: said hozott két kazit;egy reggae-t és egy berber zenéset. az egész úton ezeket hallgattuk,így nekem a reggae zenéről most már mindig marokkó fog eszembe jutni:) a berber meg iszonyatosan hangulatos,de azért a végtelenségig nem lehet hallgatni azt a sipítozást.

az atlasz hegységen mentünk keresztül; gyönyörű tájakon haladtunk. talán hasonlókra szokták azt mondani,hogy holdbéli tájak. kopasz,rétegzett hegyláncok,néhol hatalmas folyóvölgyek,amelyek legnagyobb részében akkortájt még egy kis ér sem csörgedezett. megálltunk egy vendéglőnél kávézni; itt tűnt fel először,hogy most már nem északon vagyunk. a wc már nem a megszokott volt,hanem két kis padka a két lábnak,ezek között-mögött pedig egy öklömnyi méretű lyuk "tátongott". hát igen,közeledik a berber vidék:)
később megálltunk ouarzazate-ban,ahol a gladiátort,a múmiát,meg egyéb híres filmeket forgattak. amúgy ez a város nem tűnt túlságosan érdekesnek. tovább is mentünk,mert még aznap el akartunk jutni said szülőfalujába,kelaat m'gounába.
már sötét volt,mikor megérkeztünk. először a piacra mentünk,ahol szemmel láthatóan mindenki ismerte saidot. ő bemutatott minket pár embernek,pl. a fűszeresnek,majd elindultunk a házukhoz!
nagyon izgultam,hogy mi lesz,hisz újdonsült barátunk népes családjánál vendégeskedtünk, úgy,hogy nem is ismertük a szokásokat. said kistestvéreinek hoztunk egy kevés kekszet,viszont a többiekkel én nem tudtam,hogy viselkedjek. de nagyon kedvesek és vendégszeretőek voltak mind. kicsit féltek tőlünk,főleg a fiatalabbak. said megtanított nekünk egy kis berber bemutatkozószöveget,"virág vagyok magyarországról",de biztos voltam benne,hogy nem tudják,hogy az hol van. mindenesetre előadtuk,és örültek neki.
vicces volt a kommunikáció; a családtagok végig beszéltek hozzánk,mi meg találgattunk,hogy most mit is mondhattak,mert said annyira nem tudott angolul,meg amúgy is egy kicsit lassú fickó. de nem volt probléma,sőt,nagyon sokat nevettünk.

teljesen megdöbbentem,hogy egy tévé is volt az egyik szobában. látszott,hogy nem nagyon használják,de bekapcsolták,és épp akkor ment nadal egyik teniszmeccse:D
nagyon abszurd volt. itt vagyok a világ végén,egy berber faluban,emberek közt,akik nagy része talán nem is tud olvasni,és nadal-meccset nézünk a tévében... aztán időjárás-jelentés volt,és odafutottam,megmutattam,hol van magyarország. nem hiszem,hogy felfogták.
ők már kézzel ettek végig; ez azt jelenti,hogy kenyérdarabokkal szedtük ki a kaját a középre helyezett tálból. kellemetlenül éreztem magam,mert én voltam az egyetlen lány,aki a férfiakkal evett. a többiek gondolom utánunk következtek.
a tévés szobában aludtunk,mi hárman,valamint a három kisgyerek. ezek a kicsik nagyon édesek voltak. teljesen lázba hozta őket a fényképezőgép,és a kislány szerelmes volt mindannyiunkba,úgy nézett minket. gyönyörű kislány.

másnap kirándultunk a rózsák völgyébe. itt bizony rengeteg rózsa nő,amikből rózsavizet, szappant,olajat készítenek,és messze földön (franciországban) híres rózsafesztivált is rendeznek. sajnos ilyenkor,május legvégén már nem láttunk rózsákat,de jól elvoltunk.
mindenesetre a piacon vettünk hennafestéket,és said egyik húga szép berber motívumokat és írásokat festett ránk. igazán tehetséges a lány. aztán gondoltak egyet,és behoztak egy valamit. kiderült,hogy az egy berber esküvői ruha. azt mondták,vegyem fel...
hát én nagyon nagyon zavarban voltam. te jó ég,mit csináljak,és hogyan. ez nekik biztos nagyon fontos. de ők is ugyanúgy mosolyogtak végig,mint én. soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot,amikor vipera belépett és rámnézett. ez egy igazi álom volt,amiben én berber menyasszony vagyok,vipera pedig egy berber férfi (őt is felöltöztették).

marokkó, 1.rész

május 27-28.
megérkeztünk marrákesbe. a reptéren volt egy kis kaland; ki kellett tölteni egy lapot,hogy milyen céllal jöttem az országba,hol fogok lakni,ilyenek. persze nekem fogalmam nem volt,hol fogok lakni,de nem volt gond. aztán kavar volt az óraátállítással,ugyanis pont azon a héten tértek át a nyári időszámításra; amikor megjöttünk,még portugáliai idő szerint mértek,aztán közben volt a váltás cet-re. mi ezt eleinte nem tudtuk,így amikor megérkeztünk kicsit furcsán néztünk,hogy akkor most hány óra is van.
a váróban nem láttam a két berber srácot,akikkel beszéltem,ezért felhívtam egyiküket,saidot. ő nem tud valami jól angolul,de azért elmagyarázta,hogy mindjárt megjönnek. addig nézelődtünk a srácokkal,ez bizony afrika! taxisok,akik meg akarnak győzni,hogy vegyük igénybe a szolgáltatásaikat,itt kezd az ember lánya azon gondolkozni,hogy hogyan mondjon magabiztosan,de nem bunkó stílusban nemet,úgy,hogy meg is értsék. az út végére belejöttem.

aztán megláttam a két srácot. saidot ismertem fel,ő feltűnően jóképű gyerek. nagyon kedvesek voltak,belegyömöszölődtünk a taxiba,amivel jöttek,és elindultunk a lakásukhoz. itt ért az első sokk: hicham közölte,hogy a taxis a rokona,és 100 dirhamot (10 euró) fizessünk neki. viperával ki voltunk akadva (yuri gazdag brazil gyerek,ő leszarta),de gondoltuk,hogy az első nap nem fogunk balhézni; kifizettük.
teljesen korrekt a lakásuk,van normális vécé,kád. egy külön szobába rakhattuk a cuccainkat és szőnyegeken aludtunk. első nap tazsint csináltak nekünk,másnap pedig kuszkuszt. a földön ettünk egy kis asztalról,itt még volt kés,villa,de a végét kenyérrel töröltük ki. kb. kétóránként lefőztek egy adag mentateát,amit rengeteg cukorral fogyasztanak; ez végigkísérte utunkat.
úgy tűnt,hogy minden nap itt gyűlnek össze a rokonok,barátok; megismertünk sok berber fiatalt. vízipipáztunk,alkoholt is ittunk,valamint beszélgettünk. például arról,hogy hogy is van ez az alkohollal,meg szoktak-e csajozni,jófej-e a király. kicsit félénken,de elmondták,hogy ma már főleg a nagyvárosokban teljesen modernek az emberek,és inkább a nők öltözködésében merül ki a vallás tartása,a királyról meg no comment. kis félősek.
ja,és tanítottak berber írást is,a nevemet meg le tudtam írni arabul,de ezt már mind elfelejtettem:(

a második napon bementünk a medinába,egyedül. meg is lett az eredménye... az úgy volt,hogy gyalogoltunk jó sokat,mire odaértünk,majd eldöntöttünk,hogy most ebbe az irányba megyünk és majd vissza. csak a majd vissza nem jött össze:D természetesen eltévedtünk a kacskaringós apró utcácskákban,és ugye ilyenkor mindenki jön,hogy ő aztán tudja,merre kell menni,jó pénzért. mi viperával ezeket mereven elutasítottuk (neki már volt tapasztalata),yuri viszont kis naiv volt,előfordult pár veszekedés emiatt. sajnos egyszer a magam feje után mentem (nagyon türelmetlen tudok lenni) és belefutottunk pár gyerekbe,akik megdobálták viperát...

aztán megláttunk két fehér bőrű nőt...! uzsgyi!! kiderült,hogy franciák,de ideköltöztek és a medinában élnek. felfoghatatlan számomra,de hát kinek a pap,kinek a papné.. nagyon segítőkészek voltak,elmentünk velük a házukig (atyám,mennyire gyönyörű volt!),kaptunk jéghideg vizet,még vécére is elmentem,kb. olyan volt,mint egy palota!
bemutattak a férjeiknek,akik egyszerűen hazakísértek minket,pedig nem volt közel.. nagy köszönettel tartozunk nekik.

hichamékkal együtt mentünk zöldségeshez. mi fizettünk (általában azt csináltuk,hogy a kaját mi álltuk,a szállásért cserébe,de iszonyatosan olcsó volt!),és megfigyeltük,hogy mennyit számít,hogy egy helyi is ott van-e a vásárlásnál - rengeteget! úgyhogy nagy szerencsénk volt,hogy az utazás nagy részében volt velünk helyi arc.
ezek a berber srácok annyira édesek! betették a magnóba a - kb 10 éves - backstreet boys kazettájukat,és arra táncikáltak:)

a legnagyobb kaland: marokkó

2008. május 27 - június 7.

marokkó, 1.rész
marokkó, 2.rész
marokkó, 3.rész

a portói fél év során rengeteg alkalmam lett volna az utazásra,ebből persze nem tudtam mindet kihasználni; pl. liverpoolba és londonba nem mentem el,pedig olcsó lett volna,de úgy gondoltam,angliába később is eljuthatok,viszont mondjuk marokkóba olcsón otthonról esélytelen.

portóból viszont: madrid a ryanairrel iszonyatosan olcsó,konkrétan 10 eurós jegyet minden napra lehetett találni. viperával szerveztük,úgy döntöttünk,hogy odafelé marrákesben szálljunk le,visszafelé pedig casablancából repüljünk,így a két város közt leírhatunk egy ívet,ami még a sivatag szélét is tartalmazza. sajnos visszafelé egy éjszakát madridban kellett töltenünk,de ez legyen a legnagyobb bajunk - gondoltuk.
most megnéztem a foglalásokat,a négy repülő összesen kb. 26000 forint volt.
mikor kiderült,hogy vipera szobatársa,a brazil yuri is velünk tart (anélkül,hogy minket megkérdezett volna),vipera mindenáron autót akart bérelni,én viszont inkább a tömegközlekedésre szavaztam,hisz az a maga kiszámíthatatlan és emberközeli módján sokkal érdekesebb. de,mivel kb. egy árban volt a kettő,de az autó sokkal rugalmasabb,így a kérdés eldőlt. megtaláltam a legolcsóbb autóbérlési lehetőséget,úgy,hogy marrákesben vesszük fel,casablancában adjuk le a kocsit.

eldöntöttük,hogy a szállásért nem adunk ki pénzt. ezért jóval előtte elkezdtünk írogatni a helyi couchsurfereknek (a couchsurfing egy nemzetközi közösség,akik szívesen elszállásolják egymást pár napra),hogy aludhatunk-e náluk. vipera kezdte,de szegénykém nem kapott választ senkitől. mikor én írtam,akkor bezzeg nem volt olyan,aki ne válaszolt volna. de ez csak természetes,hisz mind fiatal férfiak voltak:) megírtam,hogy kb. melyik nap érkezünk,és telefonszámot cseréltünk.

porto oda-vissza fél év különbséggel

fél évig a portói egyetemen tanultam,ez volt életem legérdekesebb fél éve. az utazások is emlékezetesen alakultak,főleg hazafelé...

2008. január 12.

sajnos csak az utolsó pillanatokban,talán két hónappal az indulás előtt tudtam repülőjegyet venni,mert akkor derült ki,hogy mehetek az intenzív nyelvkurzusra,ami január közepén kezdődött (a félév egy hónappal később). meg is vettem a jegyet,airberlinnel repültem bécsből,mallorcán át. úgy gondoltam,hogy majd vonattal,vagy inkább busszal megyek ki bécsbe,de a terveim megváltoztak. egy évfolyamtársam,aki szintén elnyerte ezt az ösztöndíjat,végül ugyanezzel a géppel jött,és a szülei kivittek minket bécsbe.

furcsa volt belecseppenni ebbe a légkörbe,nem igazán vagyok jóban vele (azaz inkább semmilyen viszonyban nem vagyunk),a szüleit nem ismertem még. erre 4 órán át együtt utaztunk,kicsit kellemetlenül éreztem magam. ők a hit gyülekezetébe járnak,és végig ilyen "imádunk isten" szövegű dalokat hallgattunk,azt hittem,idegbajt kapok. de kibírtam,végül is ők tettek nekem szívességet.

nagyjából felhőben repültünk végig; sajnos nem láttam az alpokat,de a földközi-tengert már igen.
ibiza szigete nagyon megfogott,csodaszép volt a fényekben. mallorcán átszálltunk,pár percünk volt,úgyhogy a szigetből csak annyit láttunk,amennyi le- és felszálláskor jutott - az sem volt kevés!! a második gépből láttuk valenciát,és madrid felett is elrepültünk. ahogy közeledtünk az ibériai-félsziget nyugati részéhez,az uralkodó sárga színt felváltotta a zöld. ekkor történt meg,hogy beleszerettünk portugáliába. megláttuk és megszerettük. el sem tudom képzelni,hogy valakiben nem ez történik meg az országba érkezvén.

2008. július 2.
hát,visszafelé elég nagy kockázatot vállaltam. ugyanis az easyjettel jöttem,genfi átszállással,50 perc volt az első gép leszállása,és a másik gép checkinje között. előző nap megnéztem az aznapi gépet,50 percet késett... nekem az már nem lett volna jó. nagyon betojtam,mi lesz itt,ha nem érem el? ottragadok genfben? áttanulmányoztam a genfi reptér térképét,merre kell majd futnom...
aznap a magyar barátaim kikísértek,elbúcsúztunk. a gép pár perc késéssel indult,ekkor már megnyugodtam,inkább a bőgéssel voltam elfoglalva,és hogy még egyszer lássam ezt a csodálatos várost. a gép percre pontosan érkezett!!:) nagyon örültem. utólag kiszámoltam,hogy 25 perc késés fért volna bele... azt hiszem még egyszer nem fogok ekkorát rizikózni,főleg akkor nem,mikor fél év után jövök haza valahonnan,bőrönddel.
út közben egyébként tanultam,mert két nappal később vizsgáznom kellett (5-ös lett)... mikor leszálltunk,megkérdezte a mellettem ülő nő,hogy mit tanulok,mert nagyon érdekes. ekkor már megint bőgőroham jött rám,hisz előbb megláttam a balatont,majd budapestet,csodálatos érzés,csak úgy patakzottak a könnyeim!