elbúcsúztunk said családtagjaitól,akiket nagyon megkedveltünk,és megtiszteltetésnek éreztük,hogy megosztották velünk otthonukat,és betekintést engedtek a mindennapjaikba. egyik húgától kaptam egy nyakláncot,amit ő csinált,és egy berber szemkihúzót! hihetetlenül kedves volt ő is!
ezután elindultunk a sivatag felé. érdekes,hogy saidnak ott is van ismerőse. illetve az,hogy mi is pont abba a faluba akartunk menni. egyszer csak megláttuk a dűnéket nyugatra! nagyon durva látvány volt,valahogy nem volt odaillő az egész. gondolom azért,mert hirtelen váltás volt,és az ember a sivatagot nem egy "országút" mellé képzeli. meg ahogy haladtunk az úton,néha át kellett mennünk a másik sávba,annyira befújta a szél a homokot. be voltam tojva,hogy nehogy megcsússzunk rajta,vagy valami.
said ismerősének,ahmednek egy külön (egyszobás) házikója volt számunkra. nem csoda,hisz az idegenforgalomból él. szerencsére mi olcsón mehettünk tevegelni,hisz said jól tudta,hogy csóró egyetemisták vagyunk,nem gazdag nyugateurópaiak,és mindenkinek ezt mondoga
tta. ahmedtől természetesen vacsorát és reggelit is kaptunk.átmentünk a dűnékhez,hogy megnézzük jó idő van-e ahhoz,hogy a napnyugtát a köztük nézzük meg teveháton,de épphogy kiszálltunk az autóból nézelődni,szokni a környezetet,elkezdett esni az ESŐ:D
mondanom sem kell,hogy halálra röhögtük magunkat a dolgon. itt vagyunk a sivatagban,és pont aznap esik az eső... így másnap hajnalra halasztottuk az ezidáig ismeretlen állatokkal való barátkozást.
este kocsikáztunk egy kicsit - a srácok elvittek minket egy zenés estre. állítólag messze délről származó berberek játszottak mindenféle hangszereken,rajtunk kívül akkor még nem volt ott senki. vipera beállt dobolni,said pedig egy teveínból készített húrú hangszerből hozott ki szép hangokat. ezután elkezdtünk táncolni,ez nagy élmény volt:)
hajnalban keltünk - nehezünkre esett. yuri alig kászálódott ki az ágyból,és természetesen rá kellett várnunk (hétalvó)... elindultunk életünk egyik nagy kalandja felé.
iszonyatosan fújt a szél,én komolyan fáztam. aztán egyenként felültettek a tevékre,én kaptam az utolsót. szerencsére össze voltunk kötve,úgyhogy nem szökhetett el a jószágom:) ahmed vezetett minket,said meg mellettünk jött,néha fényképezgetett yuri gépével. hát,eleinte elég béna voltam,nem igazán tudtam,hogy hogy tartsam a lábam,de szép lassan belejöttem. jó szórakozás volt!
egy nagy dűne lábánál megálltunk,leszálltunk az állatokról,és elindultunk felfelé,ho
gy megpillantsuk a felkelő napot. én ilyen fárasztó dolgot még nem csináltam! saidnak kellett felhúznia,annyira hihetetlenül nehéz volt felmászni a dűnére...a szél meg úgy fújt,hogy nem lehetett egy helyben maradni. persze a nap már felkelt,mire odaértünk,de nagyon jók voltak a fényviszonyok.homokot elfelejtettem hozni,de a nadrágomban olyan sok maradt a szél miatt,hogy azt kiszórtuk,és vipera eltette a szép emléket.
reggeli után elindultunk fès felé - bizony,ezen a napon közel 500 kilométert autóztunk. saidot kiraktuk errachidiában,mert innen ment busza haza,és adtunk neki pénzt a jegyre. kicsit félénk,vagy inkább furcsának nevezném,de összességében nagyon aranyos srác. megöleltük egymást,és elváltunk.
arra gondoltam,hogy innentől azért jobban kell vigyáznunk magunkra. nem ismerjük az ország nyelvét,de az kicsit megnyugtató,hogy minél északabbra megyünk,annál többen beszélnek franciául.
alig telt el pár perc said nélkül,s én megláttam egy valószínűtlenül kék tavat
a közelben. mondtam viperának,hogy nézzen oda,mert csodaszép. erre ő fogta magát,és hirtelen lekanyarodott egy földútra; odazötykölődtünk a tóhoz. fürdeni nem fürödtünk benne,mert ez nem olyan tó volt; a talaj köves,agyagos,a tó széle emiatt barnás színben játszott. inkább csak nézelődtünk.hú,nagyon élveztük,hogy azt csinálunk,amit akarunk! saiddal valahogy úgy éreztem,hogy vissza kell fognunk magunkat,és követnünk kell,amit eltervezett nekünk. de innentől teljesen magunkra voltunk utalva.
yuri egy gazdag,elkényeztetett gyerek,aki azt tesz,amit akar,anyuci,apuci úgyis kifizeti. senkire nincs tekintettel,ezért nehéz vele közösen csinálni valamit. előre megmondta neki vipera,hogy ez low-cost nyaralás,úgyhogy ehhez tartsa magát,ha velünk akar jönni. ezért a családi étkezésektől eltekintve mindig ugyanazt ettük: kenyeret párizsival. azon nevettünk,hogy akármilyen típusú párizsit vettünk,az összes ugyanolyan volt: sötétrózsaszín színű,és elég száraz.
a nap végére megérkeztünk fèsbe. itt voltak gondjaink; az első téren megálltunk,aminek el tudtuk olvasni a nevét. megírtam az aktuális vendéglátónknak (yahya),hogy pontosan hol vagyunk. később kiderült,hogy mi az újvárosban voltunk,ő meg az óvárosban,de a két térnek ugyanaz volt a neve (nem emlékszem,de tuti,hogy mohamed). aztán átmentünk az óvárosba (nem 100 méterre volt...),erre kiderült,hogy ő meg visszament oda,ahonnan mi indultunk. na,itt untuk meg; már olyan kevés pénz volt a telefonjainkon,hogy végül vipera magyar kártyájáról hívtam fel,hogy akkor maradjon ott,ahol van,mindjárt jövünk.
szóval a nagy szenvedések után megtaláltuk egymást.
yahya családja egészen fantasztikus! a lánytestvérei kivétel nélkül beszélnek angolul,a mamája is próbálkozott csak a kedvünkért:) hát igen,most már északi nagyvárosokban leszünk. viperával elkezdtünk vacsit csinálni (korábban vettünk alapanyagokat) ,én sajnos már nem nagyon tudtam segíteni neki,mert elkezdett fájni a hasam. úgy emlékszem,hogy valami gombás tejszínes rizst készített vipera. annyit csinált,hogy az egész család és mi is jóllaktunk. természetesen megkínáltak mentateával is:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése