oviedo - san juan de villapañada

hihetetlen,hogy itt milyen távolságok vannak... és felépítenek egy települést úgy,hogy van két ház,aztán 200 m szünet. aztán még két ház,majd megint 200 m szünet. aztán egy templom,és a zarándokszállás. hát,én már majdnem összeestem...

de kezdjük az elején: megérkeztem oviedo repterére,és kiderült,hogy 5 perce ment el egy busz a városba. a következő 1 óra 40 perc múlva jött volna... írtam noeminek (a lány,akinél aludtam,couchsurfinges),és azt mondta,hogy akkor kijön értem. úgyhogy autóztunk egyet. nagyon kedves lány,na jó,inkább nőnek kéne írnom,hisz 42 éves. de fiatalos nagyon. dumáltunk sokat,pl. az asztúriaiakról. azt mondta,hogy nagyon büszkék a származásukra,és hiába dolgoznak mondjuk madridban,mindig visszatérnek "szülőföldjükre". kiderült,hogy nem szeretik se a baszkokat,se a katalánokat,de míg előbbieket kisgyereknek nevezte,utóbbiakról az a véleménye,hogy nagyon el vannak szállva maguktól. aztán nem tudom,hogy a többi asztúriai is így gondolkozik-e.

a lakása pedig elképesztő! sajnos nem volt lehetőségem lefényképezni,mert rögtön lefeküdtünk aludni,másnap meg ébredés után indultunk. mindenesetre tátott szájjal bámultam már a lépcsőházat is,a régi,apró liftet,amiben alig fértünk el ketten. a lakás is tele van iszonyat régi bútorokkal,de nem azok a batárnagy eltúlzott szekrények,hanem kis aranyos dolgok. na jó,most nem írom le az egész lakást. szóval nagyon kedves volt,az apja pedig megszerezte és kitöltötte a credencialomat (zarándokútlevél).

másnap megnéztem a katedrálist (ja,hozzáteszem,megint nem sikerült rendesen aludnom,kíváncsi vagyok,hogy a fáradtságtól menni fog-e). a belsejében kicsit el is érzékenyültem,bár ez nem volt nagy szám,mert az egész nap viribőgésekkel telt. először akkor - de akkor nagyon -,amikor egy öreg bácsi útbaigazított,és kb. másfél óra múlva ugyanoda érkeztem vissza. mert egy kis kitérő volt. nem kicsi. szal ott leültem a háza elé az út közepére,és majdnem elkezdtem bőgni,de úgy nézett,hogy visszafogtam magam. leültetett az árnyékba,de aztán muszáj volt elindulnom,hogy még ma megérkezzek. úgyhogy inkább út közben bőgtem,mint egy hülye. nem is emlékszem,hogy mikor volt ilyen utoljára.

a többit nem részletezem,de a lényeg az,hogy rohadtul nem 21 km-es volt ez a szakasz,inkább 30... és a végén már nagyon kivoltam,alig bírtam vonszolni magam. végül fél 8-ra sikerült beérnem. nem nagyon értem,hogy ez hogy volt. talán a holnapi 20 km nem lesz 25-30... még valami aggaszt: 18-an vagyunk... holnap elvileg 6 ágy lesz:D vicces,vicces. hol a sz*rban fogunk aludni..

ja,egész nap hőség volt... még este 7-kor is... volt,hogy nem volt elég vizem,akkor gondolkodás nélkül letérdeltem egy kis patakocska mellé,és ittam amennyi belém fért. nem lett semmi bajom.

megismerkedtem egy ír lánnyal,és dumáltam joséval,aki brazil (úgyhogy zsozé). van még egy vicces,félénk,jóképű angol srác,akihez mindenki spanyolul beszél,ő meg azt mondogatja,hogy "sí,sí",és annyira nyilvánvaló,hogy nem ért egy kukkot sem:D meg ez a brazil tök más,mint akiket eddig ismertem: csöndes,kedves,figyelmes. és ki tudja mondani a nevemet! senki (!) nem tudja normálisan,de neki elsőre sikerült,és meg is jegyezte:D

update: kb. éjfélig a szállás előtt dumáltunk. josé,will (eng),johannes (ger) és én. joséval rengeteget beszéltünk a francia útról,ő már kétszer végigment rajta. milyen kis gonosz,az én kedvenc helyemet jól lefikázta. de olyan jó valakivel ezekről az élményekről beszélni! aztán adott füldugót,mert hallottuk,hogy mindenki horkol.