angliai látogatásom legfőbb célja nem a turistáskodás volt,hanem hogy találkozzak valakivel. ez sajnos nem jött össze (ez van),de azért nyilván elmentem,ha már megvolt a repjegyem.
mostanság eléggé leszarok mindent,úgyhogy a szállás kérdésével sem törődtem. egyedül az első napra volt,amit még hónapokkal ezelőtt elintéztem (couchsurfing,emilio). a másik két napon egész sokáig úgy tűnt,hogy nem fogok tudni tető alatt aludni,de végül egyik volt osztálytársnőm megmentett,és egy kint dolgozó magyar ismerőse vendégül látott.
na de kezdjük az elején. már a reptérről a városba közlekedő buszra se tudtam zökkenőmentesen jegyet venni,természetesen saját figyelmetlenségem miatt. ugyanis stanstedről vettem retúrjegyet,aztán megnéztem a repjegyem,és kiderült,hogy lutonra fog érkezni a gép. sebaj,a foglalást törölni lehetett,az összeget meg levásárolni,tehát itt még úgy tűnt,megúszom nagy anyagi veszteség nélkül.
na de... a skyeurope gép (amely légitársaság azóta becsődölt amúgy...) 3 órát késett. ami egyrészt azért tette komplikálttá az ügyet,mert így hajnali 1-re értem london belvárosába,és már nem járt a metró,másrészt a buszjegyet szépen újra ki kellett fizetnem. miért is? a jegyet egy adott buszra vettem meg,ami 20:00-s érkezést feltételezve a 21:00-s járat volt. a repülő pedig 23:20 körül érkezett meg. a busztársaság megengedi,hogy későbbi járattal utazzon az ember,de másfél órában maximálták ezt az időtartamot. úgyhogy megszívtam,na. 50 font költőpénzemből 10 ugrott.
sebaj,hívjuk fel emiliót,aki majd megmondja,mit csináljak ilyen késői órán. a nagy szart! emilio tündéri srác,de el sem hiszem,hogy az édesanyja angol (a másik ágon perui). egyrészt suttog a telefonba,így nem csak az angol angol megértésébe,hanem meghallásába is hatalmas energiát kell belefektetnem. másrészt azt hajtogatja,hogy ő nem tudja,mi legyen. na mondom jól van,majd megoldom valahogy,írd meg a címedet. azt ugyanis nem tudtam,mert eredetileg az egyik metróállomásnál találkoztunk volna.
a városba bevezető úton én csak ámultam és bámultam. eleinte a buszsofőr gyönyörű kiejtése bűvölt el (szerelmes vagyok az angol angolba),később meg a bal oldali közlekedéshez próbáltam szoktatni magam,hogy a buszról leszállva sietős utam ne egy kórházban végződjön.
sajnos térképem nem volt (milyen térképész az ilyen?),mert szeretem az izgalmakat,illetve sokkal inkább azért,mert bár a reptéren próbáltam beszerezni,nem volt... na jó,kaptam egy könyvecskét,de a térkép csak a belvárost ábrázolta,és nem volt tökéletes.
leszállás után pár sofőr foglalatoskodott valamivel a busz körül. igazán szerencsétlenül nézhettem ki,mert szóba elegyedtek velem. teljesen el voltam ájulva,hogy végre egy olyan országban vagyok,ahol megerőltetés nélkül lehet kommunikálni emberekkel,úgy,hogy mindkét fél érti a másikat. ja és ahol nem a picsába küldenek el,hanem a jó irányba:) én mondtam egy utcanevet a közelben,mert csak kezdőlökésre volt szükségem,és mert amúgy is hülyének néztek volna,ha megmondom,hogy meddig szándékozom gyalogolni.
emilióra való tekintettel a táv nagy részét futva tettem meg,átkeltem a temzén is,és közben gyönyörködtem a városban. meghökkentett az is,hogy akárki jött szembe,mindenki rámmosolygott,amit boldogan viszonoztam.
mit tudtam a célpontról? hogy melyik metrómegálló közelében van,és a pontos címet. út közben néztem a buszmegállókban (igen,kiderült,hogy van éjszakai busz is,csak emilio elfelejtette említeni) a térképeket,de sehol nem láttam az utcát. aztán,mikor egy nagy tescóhoz értem,megint felhívtam szállásadómat,hogy jó helyen járok-e,de csak annyit tudott kinyögni,hogy hívjak taxit. ja és hogy a tesco mögött lakik valamerre. nem igazán értette a problémámat azzal kapcsolatban,hogy a "mögött" az minden irányból másfelé van,úgyhogy inkább letettem.
egy indiai éjjelnappali boltban megkérdeztem,hogy tud-e valaki segíteni. az aznapi századik megrökönyödésem következett,mert mivel a pénztárosnak fingja nem volt a címről,megkérdezte az összes vásárlót,és a legrosszabb arcú egyének jöttek nekem segíteni az utcára. mint a báránykák. végre egy térképen megtaláltuk az utcát,és nagy nehezen oda is találtam,így összesen egy óra alatt.
emilio a házában sem volt a helyzet magaslatán. az ajtóban álltunk percekig,mire eldöntötte,hogy most be kéne hívnia,majd felmentünk a szobájába,ahol egy darab franciaágy volt. ő lehuppant rá,én meg mellette álltam a hátizsákommal. nem mondott semmit,úgyhogy egy idő után lepakoltam. pár perc elteltével kinyögte,hogy odalent egy haverja alszik,és nem tudja mi legyen. én tényleg türelmes voltam,mondtam,hogy nekem aztán tökmindegy,elég nagy ez az ágy kettőnknek is. kiderült,hogy neki is megfelel. úgyhogy le is feküdtünk aludni,de aztán még dumáltunk pár óráig. imádnivaló ez a srác,de azért az életemet,vagy valami fontos helyzet megoldását nem bíznám rá.
aug. 18.
másnap a kérésemre csinált nekem igazi angol teát. mármint a tea is angol volt,meg a fogyasztásának módja is. mmm,nem volt rossz! közben azt a sütit ettük,amitmit hoztam. utána játszott nekem egy kis chopint és lisztet a zongorán. merthogy zongoratanár,és koncertjei is vannak.
másnap a kérésemre csinált nekem igazi angol teát. mármint a tea is angol volt,meg a fogyasztásának módja is. mmm,nem volt rossz! közben azt a sütit ettük,amitmit hoztam. utána játszott nekem egy kis chopint és lisztet a zongorán. merthogy zongoratanár,és koncertjei is vannak.
még mielőtt elindultam volna,megérkezett egy másik lány,az "utódom". szegény srác egy kicsit ki volt akadva,mert a lány nem igazán szólt előre,hogy mikor jön,aztán leállt szenvedni egy sort,hogy ő egy kicsit most antiszociális. mondtam neki,hogy nyugodjon meg,az a lány csak este lesz itt,és ha nincs kedve,ne jöjjön várost nézni. de velünk jött,így hármasban indultunk greenwich felé. na mivel mentünk? hajóval! emilio rábeszélt. nem is volt rossz,sokmindent láttunk.
greenwichben megnéztük a csillagvizsgálót,a nagyon érdekes múzeumot (főleg az órák és egyéb mérőműszerek tetszettek),a rengeteg embert,akik a nulladik hosszúsági kör két oldalán állva csináltak roppant eredeti fotókat. majd a parkban kártyáztunk a napsütésben. eldöntöttem,hogy innentől megpróbálom elkerülni azokat a helyeket ahol ennyi turista van,és emilióéktól is elváltam,mert szerettem volna a saját tempómban haladni. meg ki mást érdekeltek volna a foci stadionok:D
elindultam a millwall stadionja felé villamossal. közben találtam egy bevásárlóközpontot,ahol volt wc,és igen olcsón tudtam sajtot,kekszet,és innivalót venni. fantasztikus élmény,ahogy a vili a felhőkarcolók és dokkok között kanyarog. sétálgattam egy kicsit az óriási építmények közt,majd elmentem busszal a stadionhoz. kiderült,hogy pont aznap játszik a csapat,úgyhogy sok szurkolót láttam,valamint a csapat buszát is,amin a budapest felirat is rajta volt!
azért akartam mindenáron odamenni,mert 2004-ben a fradival játszottak uefa-kupa meccset,és én kint voltam az üllőin. a millwall szurkolótábora világszerte hírhedt,és erre nem is cáfoltak rá,a meccs előtt,az aluljáróból szinte menekülni kellett,annyira feszült volt a hangulat. de kivertük őket,úgyhogy szép emlék marad:)
természetesen nem maradhatott ki a double decker emeletén,az első sorban való utazás sem:) alig volt ember rajtam kívül,úgyhogy még élvezetesebb volt! már elég későre járt,és még nem hívtam fel a lányt,akinél aznap este aludtam. de belebotlottam egy utcai zenészbe,akit szerintem vagy háromnegyed órán keresztül nem tudtam otthagyni,annyira csodálatosan játszott. kezében (és néha a szájában!) gitár,lábainál dobok,és az énekhangja sem piskóta. ő lewis floyd henry,akit nem hiába hívnak one man bandnek:)
utána felhívtam a lányt,és nemsokára meg is érkeztem a lakásba - vonattal mentem,norbury városrészbe. már otthon megnéztem a címet,hogy könnyen odataláljak. megállapítottam,hogy london külvárosi részeiben el tudnék éldegélni pár évet. a lakásban pár magyar lakik együtt,ők mind ott dolgoznak,londonban. vendéglátóm nagyon kedves lány,sokat dumáltunk,és olyan puha volt az ágy,hogy nem is tudom,mikor aludtam utoljára olyan jól,mint akkor.
aug. 19.
stadion-nap következett,mást nem nagyon kalkuláltam be aznapra. először felkerestem az arsenal stadionját,az emiratest. ez is nagyon szép környéken van,találtam is mellette egy kis elhagyatott parkot,ahol a madár se járt. bementem,és belakmároztam szederből:)
ezután jott egész angliai látogatásom csúcspontja: a wembley! persze ha pár évvel ezelőtt megyek,még láthattam volna a régi stadiont,ahol 1953. november 25-én legyőztük az angolokat 6:3-ra. emilio ki is akadt előző nap,hogy honnan tudok ilyen dátumokat,így a gólszerzőktől inkább megkíméltem. de megemlítettem neki a 7:1-et is,mint anglia legnagyobb vereségét. háháhá. mindegy,a helyszín változatlan,az új stadion is bámulatosan gyönyörű.
na de azért leírom,hogy jutottam el oda,mert nekem ez nem olyan egyszerű,mint egy normál embernek. a stadion a negyedik zónában van,az elsőre és a másodikra volt érvényes a napijegyem. ezért úgy döntöttem,elmegyek a zónahatárig,onnan meg gyalog folytatom,csak három megálló. öhöm. tartott az vagy 2-3 órát:D
amikor leszálltam,már láttam a távolban a stadiont,gondoltam,nem lesz baj. na de a hülye kanyargós utcákat követve pár percen belül már lövésem sem volt,hogy hol vagyok. mindenesetre a környék nagyon bejött,úgyhogy úgy voltam vele,hogy majdcsak megtalálom,nem rohanok sehova. meg is érkeztem egy parkba,ahol leültem pihenni,enni,és nézni a játszótéren a gyerekeket. az egyik kissrácot a bátyja egészen egyszerűen pórázon vezette,komikus volt.
később a megérzéseimet követve belőttem a jó irányt. jó is volt,de mikor később elkanyarodtam a stadion felé,végigmentem egy rohadt hosszú utcán,a végén meg kiderült,hogy az onnan nyíló utca zsákutca... na itt már fájt kicsit a lábam,úgyhogy szépen
greenwichben megnéztük a csillagvizsgálót,a nagyon érdekes múzeumot (főleg az órák és egyéb mérőműszerek tetszettek),a rengeteg embert,akik a nulladik hosszúsági kör két oldalán állva csináltak roppant eredeti fotókat. majd a parkban kártyáztunk a napsütésben. eldöntöttem,hogy innentől megpróbálom elkerülni azokat a helyeket ahol ennyi turista van,és emilióéktól is elváltam,mert szerettem volna a saját tempómban haladni. meg ki mást érdekeltek volna a foci stadionok:D
elindultam a millwall stadionja felé villamossal. közben találtam egy bevásárlóközpontot,ahol volt wc,és igen olcsón tudtam sajtot,kekszet,és innivalót venni. fantasztikus élmény,ahogy a vili a felhőkarcolók és dokkok között kanyarog. sétálgattam egy kicsit az óriási építmények közt,majd elmentem busszal a stadionhoz. kiderült,hogy pont aznap játszik a csapat,úgyhogy sok szurkolót láttam,valamint a csapat buszát is,amin a budapest felirat is rajta volt!
azért akartam mindenáron odamenni,mert 2004-ben a fradival játszottak uefa-kupa meccset,és én kint voltam az üllőin. a millwall szurkolótábora világszerte hírhedt,és erre nem is cáfoltak rá,a meccs előtt,az aluljáróból szinte menekülni kellett,annyira feszült volt a hangulat. de kivertük őket,úgyhogy szép emlék marad:)
természetesen nem maradhatott ki a double decker emeletén,az első sorban való utazás sem:) alig volt ember rajtam kívül,úgyhogy még élvezetesebb volt! már elég későre járt,és még nem hívtam fel a lányt,akinél aznap este aludtam. de belebotlottam egy utcai zenészbe,akit szerintem vagy háromnegyed órán keresztül nem tudtam otthagyni,annyira csodálatosan játszott. kezében (és néha a szájában!) gitár,lábainál dobok,és az énekhangja sem piskóta. ő lewis floyd henry,akit nem hiába hívnak one man bandnek:)
utána felhívtam a lányt,és nemsokára meg is érkeztem a lakásba - vonattal mentem,norbury városrészbe. már otthon megnéztem a címet,hogy könnyen odataláljak. megállapítottam,hogy london külvárosi részeiben el tudnék éldegélni pár évet. a lakásban pár magyar lakik együtt,ők mind ott dolgoznak,londonban. vendéglátóm nagyon kedves lány,sokat dumáltunk,és olyan puha volt az ágy,hogy nem is tudom,mikor aludtam utoljára olyan jól,mint akkor.
aug. 19.
stadion-nap következett,mást nem nagyon kalkuláltam be aznapra. először felkerestem az arsenal stadionját,az emiratest. ez is nagyon szép környéken van,találtam is mellette egy kis elhagyatott parkot,ahol a madár se járt. bementem,és belakmároztam szederből:)
ezután jott egész angliai látogatásom csúcspontja: a wembley! persze ha pár évvel ezelőtt megyek,még láthattam volna a régi stadiont,ahol 1953. november 25-én legyőztük az angolokat 6:3-ra. emilio ki is akadt előző nap,hogy honnan tudok ilyen dátumokat,így a gólszerzőktől inkább megkíméltem. de megemlítettem neki a 7:1-et is,mint anglia legnagyobb vereségét. háháhá. mindegy,a helyszín változatlan,az új stadion is bámulatosan gyönyörű.
na de azért leírom,hogy jutottam el oda,mert nekem ez nem olyan egyszerű,mint egy normál embernek. a stadion a negyedik zónában van,az elsőre és a másodikra volt érvényes a napijegyem. ezért úgy döntöttem,elmegyek a zónahatárig,onnan meg gyalog folytatom,csak három megálló. öhöm. tartott az vagy 2-3 órát:D
amikor leszálltam,már láttam a távolban a stadiont,gondoltam,nem lesz baj. na de a hülye kanyargós utcákat követve pár percen belül már lövésem sem volt,hogy hol vagyok. mindenesetre a környék nagyon bejött,úgyhogy úgy voltam vele,hogy majdcsak megtalálom,nem rohanok sehova. meg is érkeztem egy parkba,ahol leültem pihenni,enni,és nézni a játszótéren a gyerekeket. az egyik kissrácot a bátyja egészen egyszerűen pórázon vezette,komikus volt.
később a megérzéseimet követve belőttem a jó irányt. jó is volt,de mikor később elkanyarodtam a stadion felé,végigmentem egy rohadt hosszú utcán,a végén meg kiderült,hogy az onnan nyíló utca zsákutca... na itt már fájt kicsit a lábam,úgyhogy szépen
lefeküdtem a fűbe,és pihentem egy fél órát. eldöntöttem,hogy
oké,akkor követem a főutat,lesz ami lesz. közben bementem egy tescóba,vettem óriási innivalót,zsömlét másnapra,meg sütit.csak odataláltam valahogy! és onnantól már nem is voltam fáradt,annyira boldog voltam,hogy ott vagyok a wembley közvetlen szomszédságában. körbe is jártam,aztán megpróbáltam fényképet készíteni velem és vele,de nem nagyon akart összejönni. de odajött egy sri lankai srác,aki megkérdezte,segíthet-e,és elkezdtünk dumálni,meg is adta a számát,gondoltam,miért ne. azt persze nem tudta,hogy magyarország hol van,mondom európa közepén,ausztria megvan? áhááááá ausztria! van határunk is vele. jéééééé!
na,mondtam magamnak,akármennyibe is kerül,én felülök a metróra,és azzal fogok menni,hulla fáradt vagyok,és különben is ez a legmelegebb nap az évben (másnap olvastam). a bácsi pedig olyan kedves volt,hogy nem is győztem neki hálálkodni: kifejtette,hogy a kétzónás jegyemet 70 penny-ért (!!!!!) kiegészíti négyzónásra. a többi jegyeladót meg elküldtem melegebb éghajlatra,mert kétszer is 2 font körüli összeget fizettem norbury-ből a belvárosba,mint kiegészítő jegy. miközben elég lett volna 70 penny-t...
ezután folytattam utam a west ham pályája,az upton park felé,majd a chelsea stadionját is megnéztem. sajnos a fulhamére (gera zoli itt játszik) nem maradt időm,de biztos vagyok benne,hogy még visszajövök ebbe a városba. "otthon" szállásadóm finom sörrel várt,megint jót beszélgettünk.
aug. 20.
utolsó napomon már nem vettem napijegyet,így a városközpontból gyalog mentem a délutáni buszomhoz. sajnos az időjárás kicsit elromlott,de csak csepergett az eső,és mivel minden ruhámat felvettem,sokkal kevesebbet kellett cipelnem (nem mintha rengeteg cuccom lett volna:D).
ezen a napon útba esett pár látványosság is,de nem bírtam sokáig. a buckingham palota előtt akkora tömeg volt,hogy én szabályosan rosszul lettem,és futólépésben elindultam a green park felé. itt ledőltem egy kicsit,és mivel előző nap a metrón találtam egy jó vastag pletykalapot,ezt olvasgattam. legalább kiműveltem magam az angol szlengből,pl.: hubby=husband:D
délután még elmentem a regent's parkba,amiről sok jót hallottam már. nekem is ez lett a kedvencem,imádom a tavat,a sok kacsát,hattyút,galambot,meg egyéb madarakat.
a hazafelé út nem volt túl érdekes,hacsaknem az ismételt párórás késést nézzük. de nem zavart,mert amúgy is csak hajnalban mentem be pozsony belvárosába. úgyhogy még így is volt több,mint két órám,amit a kis reptéren alvással töltöttem. csak ekkor használtam a hálózsákomat:)
london! még visszatérek,ebben biztos vagyok!
